Nekem Paks a hazám
Legfrissebb

- Szent Istvántól tanulhatunk

- A megújulók nem adnak rendszer-biztonságot

- Nem lesz kavicsbánya Madocsán

- Új vezérigazgató a Paksi Atomerőmű élén

- A Malomhegyen nincsenek rejtélyek

- A magyar természet szépségei – gyermekszemmel

- Nemzetközi rézfúvós napokat rendeznek Pakson

- A mezőgazdaságnak is szüksége van az olcsó energiára

- Hőség: csökken a paksi atomerőmű hatásfoka

- Jutalomban részesültek a Kereszt utcában szolgálatot teljesítő rendőrök

- Az időjárás nem akadályozza a paksi atomerőmű működését

- Lomonoszov „megálmodta” a róla elnevezett egyetemet

Atomenergia
Paks
Közélet
Kultúra
Sport


Nekem Paks a hazám

2018. április 13. 17:48:34  nyomtatási kép

 

Volt annak már jó negyven éve is, hogy az érettségi vizsga előtt arra tudtam csak gondolni, hogy mi a búbánatnak kell annyi mindent tanulni, se füle, se farka az egésznek, az adatok, számok, kategóriák rám zuhannak és maguk alá temetnek, holnapra már semmit sem tudok az egészből.

 

Ezekkel a gondolatokkal sem akkor, és most sem vagyok egyedül, amikor egy érettségi előtt álló fiatallal beszélek, aki pedig alapvetően optimista, annak ellenére, hogy gyökeresen megváltozott a világ az eltelt évek, évtizedek alatt, de nem változott meg az érettségit megelőző nyomasztó hangulat. Mindehhez társul egy, a média által is sugallt negatív életérzés, egy olyan országban, ahol már más politikai közegben, nyugtalan és elégedetlen világban élni kényszerülünk.

 

Egy paksi alapítványi szakközépiskola társalkodójában ülünk, nyoma nincs a gyakorló szegénységnek, talán kivételes helyzet, bár ami a tapasztalataimat illeti, a helyi átlag sem olyan, ami különösebb panaszra adna okot. Bár az elégedetlenség néphagyománynak számít az utóbbi években Magyarországon, ahol a politikai tér egyik fele mindent csak ócsárol, és elutasít, az elégedetlenség utcára megy, és demokráciát követel. A szociális demagógia jó politikai üzlet, jó befektetés, de a jövőt illetően nem mindenkinek lételeme, mert Paks, a maga elé vetett jövőképében szigetnek számít, az elégedetlen félmagyarországon.

 

Egy fiatal lány, Kovács Annabella az Energetikai Szakgimnázium egy átlagos tanulója, használhatjuk ezt a kifejezést nyugodtan, mert rajta kívül az iskolában sokan tanulnak jól, és tovább. Jártak külföldön, taposták London, és más országok városait, és annak utcáit, sok szépet és jót láttak, aztán – hazajöttek.

 

Volt olyan pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy Londonban folytatom tovább az életemet, de mégsem ezt választom, közgazdaságot, nemzetközi gazdálkodást akarok tanulni egy magyar egyetemen, még akkor is, ha nem is mindennel értek egyet, ami körülöttünk történik. Első szavazó voltam ebben az évben, és arra szavaztam, hogy Pakson, ahol az új blokkok épülnek, megvan az, amit elterveztem. Hiszem, hogy számítanak rám, a munkámra, a tudásomra. Lehet Magyarországon, és lehet Pakson élni, mert ide köt engem minden, a családom, a barátaim, és majd a munkám is.

 

Annabella sokat beszélget erről a barátaival, osztálytársaival. Nem mennek tüntetni, egy kis balhéra a „Tanítanék mozgalomhoz”, még akkor sem, ha úgyis érzik, hogy nagy a teher. Sok a felesleg, de a felesleg mellett jut idő a kikapcsolódásra, külföldi koncertre, a pihenésben utazásra, olvasásra, zenehallgatásra. Korábban kosarazott és zongorázott. A polgári lét elemei kirajzolódnak. Vegyünk csak egy példát, akár egy nyugat-európai utazást.

A félelem nem ismerős kategória mifelénk. Történt, hogy egy londoni terror akció után, amikor éppen ott járt, kiürült két hétre a környék.

 

Velünk nem történt semmi, de jobb érzés itthon, és főleg Pakson, ahol itthon vagyok, családom és barátaim környezetében, itt mindenki ismeri egymást és biztonságban vagyok.

 

Figyelem a híradásokat is, a választás előtt sokat néztem, több csatornát is. Jól kivehető, hogy a kettészakadt média a pártpreferenciákkal hogyan próbálnak befolyásolni minket. Itt is, ott is feltűnnek jó és rossz dolgok, nehéz eligazodni, akkor, amikor összevetjük ezeket, de én értékválasztásom Paks mellett szól. Szüleimnek és nekem is van és legyen munkám. Mindenki többet ígér, aztán majd meglátjuk. Az ígéreteket szépen kitalálják, aztán van, ami teljesül, van, ami nem. Értem az elégedetleneket is, de a tüntetést a többség ellen, már kevésbé. Sosem volt olyan, hogy mindenki elégedett lenne mindennel.

 

Nehéz kérdés a merre haladunk, az Unió megtagadhat bennünket, de a magyarok döntését, ami a migrációs félelmek illeti, értem, voltak bevándorlók, akik orvosok lettek, megtanulták a magyar nyelvet, nekünk segítenek. Ilyen is van, sajnos nem sok.

Egy jó ideje már azon vagyok, hogy itthon kell maradni. Ha lehet Pakson, ha nem Budapesten.

 

Egyre több fiataltól hallom Pakson ezt az életérzést. Paksinak lenni életforma, van valami, ami Paksról nem engedi el az embert. Voltak, akik elmentek, visszajöttek, elmentek és visszavágynak. Vannak dolgok, amiket nem értünk.

Csak szeretjük.

 

Kiss G. Péter

 

Képünkön: Paks, 2018. április 8., vasárnap (PAKS-PRESS) – Kovács Annabella, az Energetikai Szakgimnázium végzős diákja először adja le szavazatát, 2018. április 8-án. +++


FACEBOOK

Paksi Atomerőmű