(PAKS-PRESS) Paks, 2021. december 29., szerda – Idén engedélyezett a Szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása – közölte a rendőrség Facebook-oldalán.
Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását. Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait. Kiemelték: továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indul és akár 150 ezer forint bírságot is kaphat.
Négy pirotechnikai osztályt különböztetnek meg, ahogy növekednek a számok, úgy szigorodnak a használati feltételek is.
Az első és második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak 1-1 kilogrammot, míg a harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó 3 kilogrammot lehet tárolni.
Felhívták a figyelmet, hogy pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet.
Vásárokon és piacokon működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos pirotechnikai termékek (alacsonyabb kockázati besorolású tűzijátékok) hozhatók forgalomba – írta a rendőrség, amely Facebook-oldalán számos tanácsot is felsorol a pirotechnikai termékek biztonságos használatához. (mti)
Képünk: Szilveszterezők Pakson, 2020. január 1-jén. +++