PAKS-PRESS – „A bölcsődei, minibölcsődei ellátás szabályai és feltételei”, valamint az „Átmenetek” című új kiadványokat mutatta be a Magyar Bölcsődék Egyesülete a Tolna Vármegyei Bölcsődék és az összevont intézmények vezetői számára szervezett találkozón, a Városháza nagytermében, szerdán.
Az újdonságokat tartalmazó új szabálykönyvet Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke ismertette.
Magyar Bölcsődék Egyesülete szakmai-módszertani feladatokat lát el, a könyv a szakmai elvárások azonossága mellett elsősorban az állami fenntartású bölcsődék és a kiscsoportokban kezdő óvónők számára ajánlották. A családi és munkahelyi bölcsődék számára a kompetenciák szintén azonosak.
Hegedűsné Végvári Katalin a tanácskozás előtt újságíróknak azt mondta, a frissített szabályok változásait tartalmazza az új kötet, vármegyénként ismertetik a kiadványt. Számos új kolléga állt munkába, segítésük feladat, az Egyesület mintegy ezer bölcsőde szakmai fejlesztésében vett eddig részt, a közép- és felsőfokú oktatást is támogatják. Az elnök szavai szerint a fluktuáció nem jellemző, a kistelepüléseken egyátalán nem érezhető a munkaerő változása.
A tavalyi adatok szerint az országos lefedettség is folyamatosan javul, ennek köszönhetően 1130 településen, azaz minden harmadikon biztosított a bölcsődei ellátás, évről évre emelkedik az állami támogatás, illetve a bölcsődei ellátás működtetésére fordítható előirányzat összege.
A családi bölcsődék támogatása 2017-ről 2024-re az ötszörösére emelkedett, a munkahelyi bölcsődék esetében, pedig csaknem a tizenhétszeresére. A szakemberek bére 2010-hez képest 2024-re átlagosan több mint négyszeresére nőtt. A nyilvánosan elérhető adatok szerint az országosan 50 208 férőhelyen 45 433 gyermeket gondoztak 2024-ben, ami az intézmények 90 százalékos kihasználtságát jelenti.
Pakson a Kápolna utcai bölcsőde 2021. novemberében újult meg. A Széchenyi 2020 programban száz százalékban támogatott projektben megtörtént az épület teljes körű felújítása, emellett jelentős forrás jutott a bölcsődei szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök, felszerelések és berendezések beszerzésére. A beruházás keretében megújult az intézmény udvara és 14 parkoló is készült.
Borítókép: Az Atommanó munkahelyi bölcsőde kis lakói 2025. június 18-án. Belső kép: az új kiadványok az előadáson, a Városháza nagytermében. A könyveket a tolnai szakemberek megkapják. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.
PAKS-PRESS 2025. június 18., szerda 11:40. +++