PAKS-PRESS – Az Atomenergetikai Múzeum (AEM) idén már negyedik alkalommal rendezte meg a Múzeumi Pikniket a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz csatlakozva 2025. június 21-én, szombaton délután a paksi Gesztenyés utcában.

A családi programokban bővelkedő rendezvény központi tematikáját az AEM megnyitásának 13. évfordulója adta, pontosabban a 13, mint babonás szám, illetve az atomerőművet, az energiatermelést és a tudományos életet úgy általában is sokszor körül lengő tévhitek.

A délután folyamán különböző játékokat próbálhattak ki kicsik és nagyok, de kézműves-foglalkozáson és a paksi atomerőmű létesítményi tűzoltóinak ügyességi feladatain is részt vehettek, illetve emelőkosaras-autós panoráma „városnézésre” is lehetőség kínálkozott sok-sok környékbeli kézműves finomság megkóstolása mellett.

A természettudományos-ismeretterjesztő programokon meghallgathatták az érdeklődők Vincze Bálint természetfotós és Kovácsik Ákos a BME Atomenergetika Tanszékének tanszéki mérnökének előadását, és nem hiányozhatott Härtlein Károly mesteroktató látványos fizikashow-ja sem. A jó hangulatú délutánt a Berek Brothers és az Electric Soul koncertek tették teljessé.  

A minden korosztályt megszólítani képes edukáció kitüntetett szereppel bír az Atomenergetikai Múzeum mindenkori célkitűzései között. Ezt a törekvést még tovább erősít a 2025-ben megnyitásának 13. évfordulóját ünneplő AEM idén kimondottan a tévhiteknek dedikált központi tematikája. 

Képünk: Paks, 2025. június 21., szombat – Múzeumi Pikniket tart az Atomenergetikai Múzeum 2025. június 21-én. A Múzeumok Éjszakája országos programsorozat részeként tartott rendezvényt sokan keresték fel már szombat délután. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap