PAKS-PRESS – Ágazati képzőközpontot adtak át Pakson a Barta Nonprofit Kft. telephelyén, az avató ünnepségen Dömötör Csaba a Tolna Megyei Szakképzési Centrum kancellárja azt emelte ki, hogy a számviteli oktatásban az életszerű körülmények megteremtése olyan hiánypótló vállalkozás, amelyet egyre több helyen követnek majd. A központot Dömötör Csaba, Barta József alapító tulajdonos és dr. Horváth Kálmán Tolna Vármegye főispánja avatta fel csütörtökön.
A Barta Cégcsoport tulajdonosának leánya, Barta Anita ügyvezető a családi vállakozás újabb kezdeményezéséről szólva elmondta: pénzügyi-számviteli ügyintézők gyakorlati képzésében tudást és eredményességet remélnek. A február elején kezdő középiskolás diákok száma folyamatosan nő, júniustól összesen hatvan férhelyen biztosítják majd az oktatást.
Dömötör Csaba a Tolna Megyei Szakképzési Centrum kancellárja a Paks-Press Hírügynökségnek elmondta: tapasztalat, hogy az élő, szenzitív adatokat kezelő könyvelőirodák nem vállalnak tanuló képzést, tehát párját rítkító oktatást biztosítanak a cégcsoport paksi telephelyén. – Úgy látom, hogy elkötelezettek a szakma iránt, amely a minőség garanciája is egyben – fogalmazott. Hozzátette, a képzés folyamán valós körülményeket biztosítanak egy fiktív vállalkozás képében, a tanulók maguk választanak ügyvezetőt, ügyintézőt, könyvelőt és adózási szakértőt. – Az elméletet egyelőre az iskolában tanulják a diákok, a gyakorlat piacképes tudást jelenthet a számukra – tette hozzá.
Barta József tulajdonos a társadalmi felelősségvállalás mellett az élethosszig tartó tanulás szükségességét hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a cégcsoport, amely már a karosszériásokat és az autószerelőket felnőttképzésben oktatja, a fiatalok pályakezdő lehetőségeinek fejlesztésében is részt vesz. Felidézte, hogy az épület évtizedeken át volt a nevelés helyszíne, a telephely régen a konzervgyár bölcsődéje volt, amit még a rendszerváltás idején vásárolt meg a vállalkozás.
Szabó Péter Paks polgármestere szerint a város és a cégcsoport közös érdeke a képzés, hiszen a saját oktatóbázis a legjobb lehetőségeket biztosítja a vállalkozás számára, és javítja a városban a foglalkoztatási színvonalat, segít a munkaerő megtartásában. – A cégcsoport vállalkozásai már sokszínűek, gazdálkodásuk eredményes és jó adófizető – tette hozzá.
Sára Judit, a Barta Nonprofit Kft ügyvezetője azt emelte ki, hogy a képzési központ életszerű munkahelyi körülményeket biztosít, de szeptembertől elméleti oktatást is átveszik a szekszárdi központtól. – Jelenleg négy nap elméleti, hat nap a gyakorlati képzés folyik – mondta el.
Széchenyi Tímea Gabriella, a Magyar Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferenc leszármazottja, a Széchenyi Család által alapított Év Széchenyi Vállalkozása Díj Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint az általuk a Barta Cégcsoportnak adományozott elismerés valóban jó helyre került, amit a cégcsoport az oktatásban vállalt szerepe is igazol.
Az avatóünnepségen részt vettek a helyi közélet ismert szereplői, mások mellett dr. Horváth Kálmán Tolna Vármegye főispánja, Süli János országgyűlési képviselő, Végh Lajos ezredes, Paks rendőrkapitánya, valamint oktatási vezetők és szakemberek.
Képünk: Barta Nonprofit Kft – Ágazati Képzőközpont avató ünnepsége
(PAKS-PRESS) Paks, 2023. március 30., csütörtök – Dömötör Csaba a Tolna Megyei Szakképzési Centrum kancellárja, Barta József alapító tulajdonos és dr. Horváth Kálmán Tolna Vármegye főispánja a nemzeti színű szalag átvágása után a Barta Nonprofit Kft – Ágazati Képzőközpont telephelyén, 2023. március 30-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.
PAKS-PRESS 2023. március 31., péntek 09:30. +++