PAKS-PRESS – Az atomenergiával kapcsolatos hírek összefoglalója, sajtószemle 2024. szeptember 9., hétfő. – Fontos célja a kormánynak, hogy mindenki érezhesse Magyarországon a beruházási stratégiája sikereit, az új munkahelyek, a stabil megélhetés és a fejlődő infrastruktúra képében jelentkező pozitív hatásokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Rámutatott, hogy a régió fejlesztésének két, illetve három lába van. Szavai szerint az egyiket az állami fejlesztések jelentik, és erre példaként hozta fel a paksi atomerőmű bővítését. 

Áramtermelés meleg időjárásban

Az ellátásbiztonság érdekében volt szükség a paksi atomerőműre vonatkozó harminc Celsius-fokos vízhőmérsékleti korlát esetenkénti átlépésére, ugyanis a tartós hőség többletáramigényt generál, a magas importarány pedig nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Erről Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő a Nemzetnek és a HírTv-nek nyilatkozva elmondta: a nemzetközi gyakorlatban már két éve létezik olyan rendelkezés, amelyhez hasonlót idehaza is bevezettek. Tavalyelőtt Franciaországban is több atomerőmű esetében engedélyezték a kibocsátási hőmérsékletkorlát növelését, ami a későbbi elemzések szerint nem okozott halpusztulást és visszafordíthatatlan változásokat az adott folyóvízben. A francia nukleáris hatóság a nyáron publikált egy olyan jelentést, ami ennek a hatásait vizsgálta meg környezetvédelmi szempontból, és a jelentésnek abszolút az volt a konklúziója, hogy ez a fajta megengedés a vízhőmérsékletek tekintetében semmiféle káros hatást nem fejtett ki a környezetre. Tehát Magyarország esetében sem kell félni attól, hogy ez az eseti lehetőség hosszú távon bármilyen negatív hatást fejtene ki az élővilágra. Magyarországon augusztus 16-án lépett életbe az a miniszteri rendelet. – A Paksi Atomerőműnek már most is nemzetstratégiai szerepe van, amit az előttünk álló súlyos kihívások közepette a jövőben is meg kell tartani, ez is indokolja a tervezett üzemidőhosszabbítást – húzta alá a szakértő. Ennek érdekében – műszaki okokból is – az lenne a célszerű, hogy a paksi blokkok teljesítményét minél kevesebbszer kelljen jogi természetű okokból csökkenteni. +++

Engedélyezték: indulhat az új generációs atomreaktor tesztelésének új fázisa

A francia állami tulajdonú áramszolgáltató, az EDF bejelentette, hogy a francia nukleáris biztonsági hatóság (ASN) engedélyezte a Flamanville 3 atomreaktor diverziós műveleteinek folytatását. Ez a lépés kulcsfontosságú az új generációs reaktor beindításának folyamatában, írja a Reutersra hivatkozva a portfolio.hu. +++

Küszöbön a nukleáris fordulat Olaszországban

Az olasz kormány fontolgatja az atomenergia-tilalom feloldását, és új nukleáris technológiák bevezetését tervezi 2025-től. Gilberto Pichetto Fratin energiaügyi miniszter bejelentette, hogy átfogó elemzés készül az atomenergiáról és a szükséges jogszabályi változtatásokról. A portfolio.hu a továbbiakban azt írja, hogy az atomenergia kérdése megosztó Olaszországban, ahol az 1987-es és 2011-es népszavazások után betiltották az atomerőműveket. Hozzátették: a kormány most azt vizsgálja, hogyan lehetne az új nukleáris technológiákat, köztük a kis moduláris reaktorokat (SMR) és a fejlett moduláris reaktorokat (AMR) mentesíteni a tilalom alól. +++

A kurszki és a zaporizzsjai atomerőmű biztonságáról tárgyaltak

A közelmúlt eseményeinek fényében az atomerőművek meg nem támadásának elve különös jelentőséget kapott egy, a kurszki atomerőműre mért katonai csapás esetén az 1986-os csernobili baleset következményei „bemelegítésnek tűnnének” – jelentette ki Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója, miután Kalinyingrádban Rafael Grossival, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával tárgyalt. A Szabadság című lap további közlése szerint a felek megállapodtak abban, hogy egy újabb fenyegetés esetén a NAÜ szakértői azonnal a kurszki atomerőműhöz utaznak. +++

Alig maradt az országnak árama augusztusban

Látszólag gond nélkül átvészelte a magyar villamosenergia-ipar az idei legmelegebb helyzetet teremtő augusztust, kicsit közelebbről azonban jól látszik, hogy az export – import mérleg katasztrofális – állapítja meg írásában economx.hu. A Paksi Atomerőmű termelését sorozatosan visszafogó meleg vizű Duna és az esti gyakori légkondicionáló-használat miatt extrém hónapot hagytunk magunk mögött. Áramimportra is szükség volt a rendszeregyensúly megtartásához. +++

Oroszország és Kína segíti az atomreneszánszot

Két ország nem írta alá azt az Egyesült Államok által kezdeményezett közös nyilatkozatot, amely azt irányozza elő, hogy 2050-ig háromszorosára kell növelni a globális atomerőművi kapacitást. Ugyanakkor Oroszország és Kína más-más módon, nagyon sokat tesz a klímacélok megvalósulásáért, amelyhez az atomerőművek elengedhetetlenek. Magyar Nemzet arról ír, hogy Oroszország világelső azzal, hogy jelenleg tíz országban 33 új atomerőművi blokk megépítésére van szerződése. Kína pedig az egy adott országban épülő blokkok számát tekintve rekorder a globálisan épülő 61 egységből 27 egységével. +++

NAÜ: instabil a helyzet a zaporizzsjai atomerőműnél

Instabilnak minősítette a zaporizzsjai atomerőműnél kialakult helyzetet Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután felkereste a létesítményt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy előrelépés történik az erőmű biztonságának szavatolása terén – írja a magyarhirlap.hu. +++

Akkorát bukott, mint Rottenbiller, a német energiapolitika

Hatalmas összegeket bukott Németország az utóbbi évtizedekben folytatott energiapolitikája miatt

– írja az I International Journal of Sustainable Energy című energetikai portálon megjelent tanulmányában a Norvég Műszaki Tudományos Egyetem (NTNU) professzora, Jan Emblemsvåg által vezetett elemzőcsapat. Jobb lett volna, ha a németek semmit sem csinálnak, csak tovább üzemeltetik 2002-ben meglévő nukleáris reaktoraikat. Az atomreaktorok ugyanis, ha egyszer beindultak és működnek, megbízható, megfizethető áramot biztosítanak. Olyan áramot, amely mindig rendelkezésre áll. A megújuló energiaforrások egészen egyszerűen képtelenek ilyen biztonságot nyújtani. +++

Közös jövőt építünk helyi, vármegyei és országos szinten

Közös jövőt építünk, helyi vármegyei és országos szinten egyaránt, amihez fontos a béke melletti, bátor kiállás és a hit abban, hogy csak együtt tehetjük sikeressé és naggyá a 21. századi Magyarországot, a nemzetet, Európát – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Szekszárdon. Latorcai Csaba a Tolna vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén kitért arra, hogy július végével a kormány a vármegyéhez csoportosította a paksi atomerőműből származó iparűzési és építményadó-bevételek 62,2 százalékát. A Paks-Press az MTI-re hivatkozva idézi az államtitkárt, aki kiemelte: „a döntés a tolnaiak többsége számára újabb fejlesztési lehetőségeket biztosít, a Paks területén kijelölt különleges gazdasági övezet adóbevételeit a vármegyeszékhely kivételével a vármegye teljes területén fel lehet használni, a kormány döntéséből a vármegye bármely települése profitálhat” – fogalmazott. +++

Százezer tonna iszapot kotortat a Dunába Paksnál Mészáros cége

Mélyíteni kell a paksi erőmű hűtéséhez használt hidegvizes csatornát, erre írt ki közbeszerzést az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Az április végén meghirdetett tendert egy paksi székhelyű cég, a Duna Center Therm Kft. nyerte el. A közbeszerzési értesítőben publikált anyagból ugyan nem derül ki, de a befutó cég valójában Mészáros Lőrinc érdekeltségének számít. A Duna Center Therm a szerződés értelmében vállalta, hogy előbb négy órás próbakotrást végez a csatornában, és – ha a kísérlet beválik, a munkára pedig vízjogi engedélyt kap a kivitelező – négy hónap alatt mintegy 62 ezer köbméter iszapot kotornak ki a csatorna medréből. Az iszlap fajlagos sűrűségét ismerve, ezzel legalább 110 ezer tonna iszapot engedhetnek a folyóba. Bár a mennyiség soknak tűnhet, környezeti károkat valószínűleg nem okoz majd – vélekedett a hang.hu-ban Perger András, a Greenpeace Magyarország környezetmérnök szakértője. +++

Hatósági bejárás a Paksi Atomerőmű 3. blokkjának főjavításán

Az Országos Atomenergia Hivatal elnöke, Kádár Andrea Beatrix, valamint elnökhelyettese, Juhász László, Horváth Péter János vezérigazgató és munkatársai kíséretében bejárást tartott a Paksi Atomerőmű főjavításon lévő 3. blokkján. A reaktor körüli főberendezések környezetének bejárása után az OAH elnöke megállapította, hogy a megtekintett tevékenységek jól előkészítettek, megfelelően szervezettek és a nukleáris biztonsági kérdések kezelése kiemelt figyelmet kap. A Paksi Atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően augusztus 23-tól kezdődött meg a 3. blokk karbantartása, amely a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában. A blokk leállítását, indítását és a fűtőelemcserével, karbantartással kapcsolatos összes tevékenységet az Országos Atomenergia Hivatal folyamatosan felügyeli – közölte a nukleáris hatóság, honlapján. +++

Dr. Kovács Antal továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségében

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöksége a MOB tisztújító közgyűlése után a Pesti Vigadóban 2024. szeptember 7-én: Kamuti Jenő, Szász Emese, Kolbenheyer Zsuzsanna, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, Gyulay Zsolt újraválasztott elnök és Pálinger Katalin, Wladár Sándor alelnök, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Berki Krisztián, Deutsch Tamás alelnök, fideszes európai parlamenti képviselő, Imre Géza és Bacsa Péter, dr. Kovács Antal a paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója és Fürjes Balázs. +++

Képünk: közösségi élet az atomerőmű közelében, 2024. szeptember 7-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

 PAKS-PRESS 2024. szeptember 9., hétfő 13. 00. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap