PAKS-PRESS – A paksi bővítés mutatja, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatja a racionalitást a világpolitikába – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági –és külügyminiszter.

A paksi atomerőmű bővítése kiváló példa arra, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatná a józan észt, a racionalitást és a békés egymás mellett élés reményét a nemzetközi politikába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben.

A tárcavezető a Nemzetközi Atomenergiai-ügynökség (NAÜ) közgyűlésén arról számolt be, hogy ezúttal Magyarországot és soros elnökként az Európai Uniót is képviseli, majd tudatta, hogy hazánk hisz abban, hogy az atomenergiai együttműködés olyan terület lehetne, s olyan területnek is kellene lennie, amely „visszahozhatná a racionalitást, a józan észt, a békés egymás mellett élés reményét a világpolitikába”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlése 68. ülésszakának megnyitóján a szervezet bécsi székházában. A szervezet szeptember 20-ig ülésezett.

Erre jó példának nevezte hazánkat, ahol két új reaktor építése is zajlik Pakson. Kiemelte, hogy az orosz fővállalkozó mellett a projekten amerikai, francia, német, osztrák és svájci cégek is dolgoznak.

„Mindez azt mutatja, hogy a nukleáris energia területén a partnerség és az együttműködés még mindig szakmai alapon nyugszik, ami szerintem jó hír” – vélekedett. Illetve rámutatott, hogy a beruházás révén a nukleáris energia részesedése 70 százalékosra fog nőni az áramellátásban, miközben a gázfogyasztás hárommilliárd köbméterrel, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 17 millió tonnával csökkenhet.

„Ha figyelembe vesszük ezeket a tényeket, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mégis mi számít zöldnek, ha a nukleáris energia nem” – mondta.

Röviden értékelte a paksi bővítés állását is. A munka szerinte jól halad, az első beton még idén lekerül a földbe, hamarosan megkezdődik a munkagödör ásása, a talajszilárdítás szintje 35 százalékon áll, míg az egyik nukleáris sziget alatt már el is készült, mintegy 25 ezer cölöpöt fúrtak le eddig a földbe. A helyszínen ezer ember dolgozik – sorolta. Majd hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a kormányzat dolgozik a már meglévő négy paksi reaktor élettartamának meghosszabbításán is.

Szijjártó Péter felszólalásában arra figyelmeztetett, hogy a világ jelenleg a veszélyek korát élik, a helyzet egyre súlyosabb, és ezen fenyegetésektől a nukleáris szektor sem tudja magát elszigetelni.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború veszélyt jelent az atomerőművekre is, miközben a világgazdaságban is gyorsan változik minden, a hűtési és fűtési rendszerek elterjedése, a közlekedés elektromos átállítása és az ipari termelés növekedése miatt exponenciálisan emelkedik az emberiség áramigénye, a kereslet ellátását pedig biztonságosan, olcsón és fenntartható módon kell garantálni.

Utóbbi három kritériumnak szavai szerint egyedül az atomenergia tud megfelelni. „Ezt a mindannyiunk által tapasztalt ideológiai vitákban nem ismeri el mindenki, de ettől függetlenül ez a valóság” – mondta.

„A nukleáris energia nélkül nem lehet hatékonyan felvenni a harcot a globális felmelegedés ellen, nem lesz lehetséges a 2030-as klímacélok teljesítése, nem lehet 2050-re elérni a klímasemlegességet, ahogy a párizsi klímamegállapodásban és az ENSZ 2030-as fenntartható fejlődési céljaiban foglaltakat sem” – emelte ki.

A miniszter leszögezte, hogy az EU rendkívüli fontosságot tulajdonít a nukleáris biztonság folyamatos fejlesztésének, és szoros partnerséget szorgalmaz a világ minden országa és a NAÜ között.

Aláhúzta, hogy a közösség jogilag kötelező érvényű és kikényszeríthető nukleáris biztonsági előírásokat dolgozott ki az Euratom-tagállamok számára. Illetve kitért arra is, hogy az új technológiákra, így például a kisméretű moduláris atomreaktorokra (SMR) tekintettel különösképpen fontos a biztonsági előírások legmagasabb szintjének betartása a NAÜ sztenderdjeinek megfelelően.

Megjegyezte: ennek érdekében az EU megerősítette az elkötelezettségét az együttműködés mellett az ügynökséggel.

Ezután érintette azt is, hogy minden országnak tiszteletben kell tartani azt a szuverén jogát, hogy maga állíthassa össze a nemzeti energiamixét. „Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy egyetlen ország sem akadályozhatja egy másik ország biztonságos energiaellátását” – figyelmeztetett.

„Ezért a Nemzetközi Atomenergiai-ügynökség szerepének megerősítését sürgetjük annak garantálása érdekében, hogy az államok lehetővé tegyék a más államok biztonságos energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú nukleáris fűtőanyagok biztonságos tranzitját” – jelentette ki.

A Roszatom vezérigazgatójával és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójával tárgyalt Szijjártó Péter

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlés apropóján Alekszej Lihacsov Roszatom vezérigazgatóval találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy áttekintsék a paksi beruházás állását – közölte a miniszter.

A tárcavezető szerint jó hír, hogy a talajelőkészítési munkák gyorsan haladnak, 25 ezer cölöp van már a földben, a leendő 5-ös reaktorblokk nukleáris szigete alatt már 100 százalékos a talaj előkészítettsége.

Indul egy újabb nagy munka, mégpedig a talaj kitermelése egészen 27 méter mélységig, és megkezdődnek a talajszilárdítási munkálatok a leendő 6-os blokk nukleáris szigete alatt is.

Most már több mint ezer ember dolgozik a munkaterületen annak érdekében, hogy még az idei év vége előtt sor kerülhessen az első beton öntésére – közölte.

„Örömmel nyugtáztuk, hogy a Roszatom együttműködése zavartalan a német, francia, svájci, magyar, amerikai és minden más nemzetiségű beszállítóval és partnerrel” – írta a tárcavezető.

Egy másik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Mi, közép-európaiak mindig összerezzenünk, amikor a volt Szovjetunió területén található atomerőművekkel kapcsolatban rossz híreket kapunk, hiszen mindannyian emlékszünk a csernobili katasztrófára. Rafael Grossival (a NAÜ főigazgatójával) ezért ma részletesen beszéltünk a kurszki és a zaporizzsjai atomerőművek környezetéről, melyek biztonságáról a főigazgató többször is személyesen győződött meg az elmúlt időszakban”.

A miniszter azt írta, közös reményük, hogy az Ukrajnában zajló háború minél előbb véget ér, és egyetértettek abban, hogy a leendő békemegállapodásnak rögzítenie kell a közép-európai nukleáris biztonsághoz kötődő feltételeket is.

Mi, magyarok nagyra becsüljük Rafael Grossi főigazgató elfogulatlan, semleges és szakmai hozzáállását a nukleáris kihívásokhoz, ha valahol akkor ezen a területen rendkívül fontos ez a fajta szakmaiság. Az ideológiai és politikai megközelítés ugyanis csak veszélyeket rejt ezen a területen – írta Szijjártó Péter. Közlése szerint tájékoztatta a főigazgatót a Paks II. építkezés előrehaladottságáról, arról, hogy a helyszínen ezer ember dolgozik, 25 ezer cölöp került a földbe, az egyik nukleáris sziget talajelőkészítése sikeresen befejeződött és még várhatóan idén sor kerül az első beton földbe helyezésére. A nukleáris biztonság mindig is fontos volt, most azonban nem lehet eléggé kihangsúlyozni a fontosságát – szögezte le.

Kairó – Budapest külügyminiszterek találkozója

A magyar tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Badr Abdel-Atival tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a két ország közötti párbeszédnek mindig stratégiai jelentősége van, s különösen igaz ez jelenleg, a veszélyek korában.

Szijjártó Péter kitért a stratégiai területekre is kiterjedő kétoldalú együttműködés kérdéseire is, arra hívva fel a figyelmet, hogy a gazdasági kapcsolatokban valódi sikertörténetek íródnak.

Bejelentette, hogy aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében rendszeres szakmai egyeztetést fognak folytatni a két ország hatóságai a nukleáris fejlesztéseket illetően, ugyanis Egyiptomban azonos technológiájú atomerőmű épül, mint Magyarországon, csak előrébb tartanak az építkezésben.

„Arra számítunk, hogy az itt felgyűlt tapasztalatok hasznosítása a Paks II. beruházás felgyorsítását tudja jelenteni, s számítunk arra is, hogy egyes magyar technológiákat, amelyeket nagy nemzetközi elismerés övez, az itteni nukleáris erőmű építésénél is majd figyelembe fognak venni” – mondta Szijjártó Péter.

Képünk: Alekszej Lihacsov Roszatom vezérigazgatója felkeresi a Paks II. beruházás helyszínét, 2023. szeptember 22-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2024. szeptember 23., hétfő 09:05. +++ 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap