Информационное агентство Paks-Press

Paks-Press News Agency

Paks-Press Hírügynökség

A kormány elkötelezett a paksi atomerőmű újabb üzemidő-hosszabbítása mellett

PAKS-PRESS – A paksi atomerőmű vezérigazgatója szerint a hosszabbítás lehetősége kiemelt jelentőséggel bír, mind a munkavállalók, mind a régió számára. Pekárik Géza úgy fogalmazott, az új lehetőség annak a negyven évnek az elismerése is, amely az eddig végzett munkát minősíti. – Az első üzemidő-hosszabbítás tapasztalatait felhasználjuk – tette hozzá. A kormány elkötelezett amellett, hogy a paksi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítsák – mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken, Pakson. Palkovics László az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójával folytatott egyeztetés után az atomerőműben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: meg-győződtek arról, hogy az üzemidő-hosszabbításnak minden feltétele adott. Alapvetően 10 és 20 év közötti hosszabbítás lehetséges. – A projekindító dokumentációnak két héten belül el kell készülnie, majd ezt követően a kormány elé kerül – jelentette be. 

Paksi Városi Vegyes Kar negyvenötéves jubileumi koncertje a Jézus Szíve katolikus templomban, 2022. június 25-én. Vezényel: Babenyecz László karnagy, zongorán kísér: Perémi Erzsébet. 

A Kar kiemelkedő három eredménye, a 2005-ben Fesztivál kórus és városi Pro Urbe-díj, 2019-ben nemezetközi versenyen legjobb kilences fokozatú ezüst diploma. PAKS-PRESS/Kiss G. Péter.

 

LEVENDULA NAP PAKSON. Vásározók, szüretelés, kertbarátok, kézművesek. 
Negyvenöt év – a munkáskórustól a fesztiválkórusig

Negyvenöt év – a munkáskórustól a fesztiválkórusig

PAKS-PRESS – Túl van a város kórusa a Paksi Városi Vegyes Kar a fennállásának negyvenötéves évfordulója alkalmából a Paksi Jézus Szíve katolikus templomban rendezett nagyszabású jubileumi koncertjükön. A Szekszárdi Kamarazenekarral erősített koncerten klasszikus és...

bővebben
A paksi blokkok további üzemidő-hosszabbításáról tárgyalnak

A paksi blokkok további üzemidő-hosszabbításáról tárgyalnak

PAKS-PRESS – A kormány elkötelezett amellett, hogy a paksi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítsák - mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken, Pakson. Palkovics László az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójával folytatott egyeztetés után az atomerőműben...

bővebben
Ahol számít a méret: karbonlábnyom

Ahol számít a méret: karbonlábnyom

Az emberi tevékenység – legyen az közlekedés, energiatermelés vagy éppen az öltözködés – hatással van a környezetre. Annak érdekében, hogy a negatív hatások csökkenjenek, egyre nagyobb teret nyer a környezettudatos gondolkodás, életmód, így felértékelődnek a...

bővebben

Egy csésze kávé

Tárnok Maya dietetikussal

– A fagylalt helyett egészségesebb döntés lehet a fagyasztott joghurt.

De nem minden esetben, hiszen a fagyasztott joghurtba is rengeteg cukrot tesznek, de legalább nem zsíros tejszínnel készül, így kalóriatartalma kevesebb.

Másik jó pont, hogy probiotikumat tartalmaz, amelyek segítik az egészséges bélflóra mű-ködését.

Mint minden édességet, a nyári édességeket is mértékkel ajánlatos fogyasztani. (Maya) 

 

PAKS-PRESS

– Hírek,  információk 24 órában

Share via
Copy link
Powered by Social Snap