PAKS-PRESS – Közel kétórás közmeghallgatással kezdődött a város képviselőtestületének ülése, 2024. december 18-án. Határozott kérések, javaslatok hangzottak el a Léna lakópark közelében tapasztalt, helyi lakosság megváltozott otthoni életminőségével kapcsolatban. A panaszok továbbra is, elsősorban az éjszakai zaj továbbá a napi por, -és útszennyezésről szóltak.

A képviselőtestület megalakulása óta első alkalommal volt megosztott, amikor Barnabás István alpolgármester fizetését kellett meghatározni. A vezető Deák Ferenc Egyesület frakciója egységesen támogatta a határozati javaslatot: a társadalmi megbizatású statuszt változtassák főállásúra.

Barnabás István december 9-én mondott le a korábban meghatározott beosztásáról, mert három hónap után megszűnt volna a nyugellátása és a megválasztásakor a költségtérítéssel megítélt alig 915 ezer forintos fizetése maradt volna csak meg. Az új beosztásban a nyugdíj megszűnik, helyette fizetést kap, illetményét a polgármester illetményének 90 százalékában határozták meg, azaz havi 1.590.600,- Ft-ban. Ehhez költségtérítés címén havi 238.600,- Ft jár.

Az ellenzéki Fidesz frakcióban megfogalmazták, hogy a törvényben szabályozott 70-90 százalékos lehetőséget 70-re mérsékeljék, annak okán, hogy a város pénztárcája elég lapos mostanában, sőt elbocsátások is voltak, de ha lesz változás a többet is megszavazzák, amúgy az alpolgármester munkájával elégedettek. A javasolt csökkentést Heringes Anita polgármester visszautasította, mert mint mondta, Barnabás István az eddigi munkája alapján méltó erre a 1,8 millió forintos jövedelemre, továbbá kommunikációs manőver, hogyha valaki az ellenfél zsebét dagadtnak láttatja. Az indoklásban az is elhangzott, hogy a cégvezetők pénze is ilyen összegek körül mozog, ez a mai viszonyokra jellemző fizetés. Barnabás István erről úgy véleledett, hogy „kellemetlen volt, de ez az ellenzék dolga.”

Az alpolgármester a közmeghallgatás előtt közel félórás prezentációt tartott az új város vezetés idejében történt eddigi változásokról, és mint mondta, ez a későbbiekben is gyakorlat lehet, alapot adhat a kérdésekhez. Kifejtette, hogy a jelen állás szerint 474 millió forintot kap vissza a város a megyei önkormányzattól, ebből elindítható a strand nagymedencéjének rekonstrukciója és a környezeti rehabilitáció. Jelezte, hogy a nyáron nem lesz nagymedence, a strand többi része fogadja majd a látogatókat.

A testületi ülés előtt közmeghallgatásról szóló utólagos képviselői és polgármesteri vélemények általában pozitívak voltak. Heringes Anita úgy kommentálta, hogy jó volt látni, hogy sok paksi lakos eljött, „érzékeny kérdéseket érintettünk”, mint a Léna lakópark építésének környezeti elviselhetőségét is. Ebben – fogalmazott a polgármester – azt az örömteli hírt tudtam megosztani, hogy megszűnik az éjszakai betonozással összefüggő munkavégzés.

„Két –és fél hónap alatt csodákat nem lehet csinálni, nekünk most hátrakötötték a sarkunkat, reménykedünk, hogy visszakaphatjuk az atomerőműves iparűzési adónkat” – jegyezte meg. A testület más témák mellett foglalkozott az átmeneti költségvetés megalkotásával, „már most olcsóbban működtetjük a várost, mint azt az elődeink tették”– mondta el.

Néhány lakosságot érintő díjemelésről is beszámolt, az önkormányzati bérlakások esetében ez hat százalékos lesz.

Eladnak egy földingatlant, mert befektető jelentkezett egy gyorsétterem megvalósítására. Létesítésével sokak vágya valósulhat meg – vélekedett Heringes Anita.

Szólt arról is, hogy örömére szolgál, megnyitják holnap tíz órakor a jégpályát a Csengey parkolóban. Megemlítette, hogy a vasárnapi utolsó gyertyagyújtáskor szeretné bejelenteni, hogy a város visszakaphatja az iparűzési adóját, mert megszűntetik Paks városra kirótt különleges gazdasági övezetet.

Képünk: az épülő Léna lakópark 2024. december 19-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2024. december 19., csütörtök 13:25. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap