PAKS-PRESS – A világban tapasztalható, mindent leuraló szexualitás mellett háttérbe szorul a keresztény kultúra a nyugati világban – mondta dr. Giró-Szász Áron, az Axioma Központ elnöke egy sajtótájékoztatón Pakson szerdán.

Axioma Központ vezető munkatársai a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Paksi Csoportja által szervezett Közéleti Estek előadássorozat rendezvénye előtt találkoztak újságírókkal. Előadásukat ismertetve a jelenkor kereszténységének veszélyforrásairól beszéltek, a pornográfia mellett a relativizmust és az emotivizmus kultúráját szintén veszélyforrásként jelölték meg.

„A világban élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen. Akikkel csak beszéltem, mindannyian úgy érzékelik, hogy valamiféle Góliáttal, egy olyan szörnyeteggel állunk szemben, amelyet a pénz, a profit táplál vagy mozgat, a háttérben pedig egy olyan léptékű társadalmi átalakulással, ami példátlan az emberiség eddigi történetében” – foglalta össze tapasztalatait Michael O’Brien kanadai katolikus író egy internetes bejegyzésében.

– Az online pornográfia hatásai lesz ebben az évben a kimelt kutatási területünk – ismertette az Axioma Központ aktuális programját a kutatási vezető. Dr. Filemon Norbert szavai szerint keresik azokat a megoldásokat, amelyek a gyerekeket érő káros hatásokat mérsékelni tudják. A Központ foglalkozik azokkal a témákkal is, amelyek olyan kérdésekre keresik a választ, mint miért lett identitás a szexualitásból, vagy hogyan alakul ki a pornófüggőség. Ez utóbbival kapcsolatban például honlapjukon azt állítják, hogy ma a pornográfia mennyisége, annak egyre szélsőségesebb természete és az ehhez való akadálytalan hozzáférés precedens nélküli az emberiség történelmében.

– A pornográfia káros függőséghez vezet – hívták fel a figyelmet.

A fiatalokat érő hatások csökkentésében sokat segíthet a szülői felelősségvállalás. A szülői edukáció tartalma lehet, a gyerek által felkeresett oldalak ismerete. De sokszor a gyerekek nem is keresik, de a neten szembejön, szükséges a szabályozás nethaszálatban, csak úgy, mint a közéletben. – Sokat tehet a jogalkotás is – fogalmazott dr. Filemon Norbert. Hozzátette, a szabályozás része lehetne, az életkor azonosítás, erre vannak már Egyesült Államok-beli példák: a tartalomszolgáltató felelőssége ez már bizonyos helyeken. – Magyarország ugyanúgy veszélyeztetett, mint bármilyen más nyugati ország, kutatások szerint minden második férfi néz pornográf oldalakat, tíz felnőttből pedig legalább kettő, nő – hangzott el.

Földi-Kovács Andrea igazgató kérdésre válaszolva elmondta: az Axioma Központ ebben az évben a vállalt feladatai között van elsősorban a keresztény közösségekben történő kutatás és képzés. – A társadalom figyelmét szeretnék ráirányítani a pornófüggőség egyre erősödő tedenciáira és káros hatásaira – tette hozzá.

Képünk: Paksi Konzervatív Egyesület – Paksi Közéleti Estek előadássorozat

(PAKS-PRESS) Paks, 2024. január 17., szerda – dr. Giró-Szász Áron elnök (k.), dr. Filemon Norbert kutatási vezető (j.) és Földi-Kovács Andrea igazgató, az Axioma Központ vezető munkatársai a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Paksi Csoportja által szervezett Közéleti Estek előadássorozat rendezvényén a Csengey Kulturális Központban, 2024. január 17-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2024. január 17. szerda 19:05. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap