Dr. Győri Gábor megkezdte az oltást Pakson, ma 19 gyermek kaphatta meg a vakcinát. Híreink a PAKS-PRESS Hírügynökség napi összefoglalójából, 2021. december 20-án: Az orosz partner elégedett a paksi előrehaladással x Paks újra száz százalékon termel x Ülést tartott az Önkormányzati Alapok Fejlesztését Segítő Alapítvány x Teqball asztalok paksi általános iskoláknak x Tóth Krisztián és Pupp Réka 2021 judósa. A részletek:

 Atomenergia

Az orosz partner elégedett a paksi előrehaladással

Paks-Press 2021. december 20. – Jelentős előrehaladást tapasztalt Alexej Lihacsev, a Roszatom elnöke, aki a decemberi paksi látogatása alkalmával elégedett volt – mondta Alexandr Merten a Roszatom érdekeltségébe tartozó ASZE mérnöki vállalat alelnöke, a Paks II. projekt igazgatója hétfőn háttérbeszélgetésen, Budapesten. A Roszatom vezérigazgatója májusban volt ezt megelőzően a telephelyen, és úgy látta, jelentős elmozdulást történt. Alexandr Merten szavai szerint a Roszatom továbbra is figyelembe veszi azt az eredetileg kitűzött célt, hogy a magyar cégek, és beszállítók negyven százalékban részesüljenek a munkából, de eddig ez az arány az ötven százalékot is elérte. Az orosz megrendelésekben a magyar fél az építési-szerelési munkákban, az építőanyagok beszállításában számíthat megrendelésekre, vagy olyan gépeket hozhat, amelyeket itt gyártanak. Hozzátette, a szigorú magyar szabályozás mellett nyílt tendereken versenyeztet a Roszatom, a magyar cégeknek a szükséges engedéllyel és képesítéssel rendelkezniük kell. Alexandr Merten elmondta: jelenleg kétszáz munkavállalójuk dolgozik az irodákban és ugyancsak kétszáz fizikai építőmunkás van jelen a paksi telephelyen. +++

Paks újra száz százalékon termel

Paks-Press 2021. december 20. – Ismét teljes kapacitással üzemel a paksi atomerőmű – közölte az Infostart érdeklődésére dr. Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs vezetője. Múlt héten csak fél gőzzel termelt az üzem a kettes reaktor tervezett nagyjavításának elhúzódása és az egyes blokk „irányítástechnikai berendezésének meghibásodása” miatt – írták. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka mindkét blokk elérte a névleges teljesítményt, miután befejeződött a 2-es blokk ez évre tervezett nagykarbantartása és főjavítása. Az egyes blokkot az irányítástechnikai berendezés javítása miatt kellett kivenni az áramtermelésből.  A paksi atomerőmű rendelkezésre állási mutatója 92 százalék körül van. +++

Ülést tartott az Önkormányzati Alapok Fejlesztését Segítő Alapítvány – videokonferencia

Paks-Press 2021. december 20. – Az online konferencián a kisvárosok és történelmi települések fejlesztésére irányuló projektek végrehajtásáról az Oroszországi Építésügyi Minisztérium programjának keretében a 2022-es versenyben azon területek részvételének kilátásairól esett szó, ahol az atomerőművek találhatók. Az érintett önkormányzatok közterületeinek idei évi fejlesztéseit a települések képviselői mutatták be egymásnak. Aláírták az APR Atomerőmű Alapítvány, a TEIT és az Ostrovets RIC együttműködésére vonatkozó tervezetet 2022-es évre. Az ülésen Desnogorsk és Ostrovets városa, Magyarországról a TEIT településeket Pécsi Vivien, Kalocsa város önkormányzati képviselő asszonya és Leber Ferenc, Paks város alpolgármestere képviselte. +++

Gazdaság-energia

Az MVM Zrt. 200 millió eurós hitelkeret-szerződést kötött az EIB-vel

Paks-Press 2021. december 20. – Az MVM Energetika Zrt. (MVM) 200 millió euró keretösszegű, hosszú lejáratú hitelszerződést kötött december 17-én az Európai Beruházási Bankkal. A forrásból az MVM Csoport a Mavir Zrt. átviteli hálózati beruházásait finanszírozza – közölte az MVM a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A célzott finanszírozással az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, EIB) 15 éves forrást biztosít az MVM Csoport számára. A hitelmegállapodás célja, hogy az MVM Zrt. leányvállalataként működő Mavir 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó átviteli hálózati beruházásait finanszírozza. A finanszírozott projektek között szerepel az átviteli hálózat fejlesztése, alállomások, távvezetékek bővítése és létesítése, és meglévő hálózati elemek terhelhetőségének növelése és felújítása. +++

Paks – itthon

Teqball asztalok paksi általános iskoláknak

Paks-Press 2021. december 20. – Szabó Péter polgármester Teqball asztalokat adott át a város általános iskolái számára a Csengey Dénes Kulturális Központ színháztermében 2021. december 20-án. Az ünnepélyes átadón a világ élvonalába tartozó, budapesti Phoenix Teqball Akadémia tagjai, illetve a TEQBALL szövetség demonstrátorai bemutatót is tartottak. Paks város Önkormányzata ezzel – a világon egyedülálló magyar innovációjú – sporteszközzel járult hozzá a paksi fiatalok sportos, egészségmegőrző életviteléhez. +++

Sport

Tóth Krisztián és Pupp Réka 2021 judósa

Paks-Press 2021. december 20. – A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén ötvenhat sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére. 2021-ben Magyarország legjobb judósa a férfiaknál az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Tóth Krisztián (MTK Budapest), a nőknél pedig az olimpiai ötödik helyezett, Eb-bronzérmes, Grand Slam-győztes Pupp Réka (Atomerőmű SE) lett. Tóth Krisztián ötödször nyerte el a címet sportágában, Pupp Réka pedig első alkalommal lett az Év judósa. A Magyar Judo Szövetség először 1967-ben nevezte meg az esztendő legjobbját, akkor Ipacs László érdemelte ki ezt a címet. A nőknél 1987-ben választották meg először az Éb legjobbját, akkor Tamás (Kékes) Ibolya nyert. A hazai rekorder Csernovczki Éva, aki hét alkalommal lett az Év női judósa Magyarországon. +++

Képünk: Koronavírus – Megkezdődött a gyerekek oltása Pakson 

(PAKS-PRESS) Paks, 2021. december 20., hétfő – Dr. Győri Gábor gyermekorvos a Deák utcai rendelőben a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina gyerekek oltására alkalmas változatával olt Pakson, 2021. december 20-án. Az érintett korosztályból ma, első körben 19-en kaphatták meg a vakcinát. (Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) +++

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/INFOSTART

PAKS-PRESS 2021. december 20., hétfő 19.45. +++

 

 

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap