A tartalomból: Szijjártó: fontos, hogy az atomenergia ne váljon a háború miatt kialakult politikai válság áldozatává x Meghosszabbította a mérőállás bediktálásának határidejét az MVM x Szeptembertől már fizetni kell a védettségi igazolványért x Halálos balesetek Tolnában x Paks: Akvarisztika – Guppi párok versenye és kiállítása x Nyáresti játszótéri mesék.

Diplomácia – atomenergia

Szijjártó: fontos, hogy az atomenergia ne váljon a háború miatt kialakult politikai válság áldozatává

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Fontos, hogy az atomenergia semmilyen módon ne váljon áldozatává az ukrajnai háború miatt kialakult politikai válságnak és vitáknak, e nélkül ugyanis lehetetlen lenne az energiaellátási krízis megoldása – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban. A tárcavezető arról számolt be, hogy a világban ma súlyos politikai és energiaellátási válság van, utóbbi megoldása, illetve az ambiciózus környezetvédelmi célok teljesítése pedig nem lehetséges a nukleáris energia felhasználása nélkül, ezért most különösen fontos, hogy az semmiképp ne válhasson a politikai viták áldozatává. „Magyarországnak érdeke, hogy a nukleáris energiával szemben fair, tisztességes megközelítés jöjjön létre, hogy azt semmifajta negatív diszkrimináció ne érhesse” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter az Atomsorompó Szerződés (NPT) felülvizsgálati konferenciájának általános vitáján vett részt, majd argentin és bangladesi kollégájával, Santiago Andrés Cafieróval és A. K. Abdul Momennel, illetve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, Rafael Grossival találkozott.

Kiemelte: szerencsére több nemzetközi szervezet és ország is hasonlóképpen gondolkozik erről az ügyről, mint Magyarország. Hazánk és a NAÜ együttműködése példaszerű, a szervezet egyre fontosabb szerepet játszik a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználásának megóvása érdekében. Bangladesben éppen atomerőművet építenek, Argentína energiamixének pedig már most szintén fontos eleme a nukleáris energia – tette hozzá.

„Az argentin és a bangladesi külügyminiszterrel és a NAÜ főigazgatójával is megállapodtunk abban, hogy összefogunk annak érdekében, hogy a nukleáris energia semmilyen módon ne válhasson a politikai válságok és politikai viták áldozatává” – fogalmazott. +++

Gazdaság-energia

Meghosszabbította a mérőállás bediktálásának határidejét az MVM

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Minden érintett ügyfelének lehetőséget biztosít a mérőállás bediktálására az augusztus 1-jei árváltozás miatt az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., ezért a bediktálás határidejét augusztus 15-ig meghosszabbítja – tette közzé a vállalat kedden, a honlapján. A tájékoztatás szerint az MVM javasolja, hogy azok az ügyfelek, akiknek eddig még nem sikerült a mérőóraállás rögzítése, augusztus 15-ig térjenek vissza az mvmnext.hu/Ugyfelszolgalat címen elérhető online ügyfélszolgálatra vagy a telefonos ügyfélszolgálatra. A mérőóraállás rögzítése munkaidőn kívül is, 0-24 órában lehetséges az online felületen, illetve telefonon keresztül történő automatikus diktálással. A vállalat arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli diktálás nem kötelező, és a kedvezményes kereten belül fogyasztóknak nem is érdemes mérőállást rögzíteniük a rendkívüli időszakban. Ha az ügyfél augusztus 15-ig nem küldi el az aktuális mérőóra állását, nem érheti hátrány, ebben az esetben becsült érték alapján számlamegosztás történik: a 2022. július 31-ig elfogyasztott és a 2022. augusztus 1-jétől elfogyasztott energia mennyisége külön soron lesz feltüntetve a számlán – közölte az MVM. +++

Belföld

Szeptembertől már fizetni kell a védettségi igazolványért

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Varga Mihály pénzügyminiszterrel egyetértésben úgy döntött, hogy a védettségi igazolvány pótlásáért, cseréjéért szeptember elsejétől 3000 forintot kell fizetni. A Magyar Közlönyben megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelete a védettségi igazolvány kiállításáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj részletes szabályairól. Gulyás Gergely Varga Mihály pénzügyminiszterrel egyetértésben úgy döntött, hogy a védettségi igazolvány pótlásáért, cseréjéért 3000 forintot kell fizetni. (2000 forint az igazolvány előállítási költsége). A pénzt Budapest Főváros Kormányhivatalának számlájára kell befizetni és a befolyt díjnak az igazolványok előállítási költségére vonatkozó részét negyedévente összesítik, utalják a Miniszterelnöki Kabinetiroda számlájára, hogy aztán az összeget a védettségi igazolványok előállítási költségének fedezeteként a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. használja fel. A díjat akkor is meg kell fizetni, ha a kérelmező kérelmét visszavonja, azt a hatóság elutasítja, az eljárást megszünteti. Újra benyújtott kérelem esetén a díjat ismét meg kell fizetni. A hiánypótlásra visszaadott kérelem újbóli benyújtásakor is újra fizetni kell. Túlfizetésnél a díjtöbbletet hivatalból vagy kérelemre kell visszatéríteni. A rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba. +++

Kék hírek

Halálos balesetek Tolnában

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Egy személyautó felborult, egy utas meghalt, többen megsérültek, közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, kedden. Tájékoztatásuk szerint a 61-es főút 3-as kilométerszelvényében lévő körforgalomban 2022. augusztus 2-án 11 óra 42 perc körüli időben egy személygépkocsi ismeretlen okból felborult, az autó egyik utasa a helyszínen életét vesztette, két utas súlyosan sérült, a kocsi vezetője, egy 72 éves férfi könnyebben sérült meg. A helyszínre két mentőhelikopter érkezett.

Frontálisan karambolozott egy kisteherautó és egy furgon a 63-as főúton, a Tengelichez tartozó Jánosmajorban – erről katasztrófavédelem tájékoztatott. Azt írták: egy ember beszorult az egyik járműbe, feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző szekszárdi hivatásos tűzoltók. Kedden délután nem sokkal három óra előtt a 63-as főúton egy Nagydorog felől érkező jármű előzésbe kezdett. A manővert azonban nem tudta időben befejezni és a 12-es kilométerszelvénynél összeütközött a szemközti sávban haladó szerb honosságú gépkocsival – jelentette később a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetet okozó járművet vezető 65 éves szedresi férfi a helyszínen elhunyt. A másik autó sofőrje könnyebben sérült. +++

Itthon – Paks

Akvarisztika – Guppi párok versenye és kiállítása

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Guppi párok Európa-bajnokságát és kiállítását tartják Pakson, a Prelátus épületében augusztus hatodikán kilenc órától, a látogatókat délután három óráig várják. A hivatalos megnyitó és díjátadó tiz órakor lesz.  +++

Nyáresti játszótéri mesék

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2. – Gyermekprogramokat tartanak, elsőként a KRESZ-parkban: mesét mondanak, játékokat szerveznek, hűsítő limonádékkal várják a kicsiket a Kincsekereső könyvtárosok, augusztus harmadikán. További alkalmak lesznek augusztus tizedikén az Ürgemezei játszótéren és tizenhetedikén a Kodály Zoltán utcai játszótéren, a programok hatórakor kezdődnek. +++

Képünk: Délutáni, árnyékos pihenő a Duna-parti Gesztenyesoron. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

 Híreink: PAKS-PRESS/MTI/

PAKS-PRESS 2022. augusztus 2., kedd 18.25. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap