Hőség – fürdőzők a városi strandon. A tartalomból: Orbán Viktor az Amerikai Konzervatív Unió konferenciáján Dallasban, Nemzetközi sajtószemle x Orbán Viktor kormányüléssel folytatta a munkát x Új szabályok a tűzifa biztosítására x Tankolás – benzinárak – változások x Guppi tenyésztők Európa bajnoksága és kiállítása Pakson.

Kormányfő – Nemzetközi sajtószemle

Orbán Viktor az Amerikai Konzervatív Unió konferenciáján Dallasban

PAKS-PRESS 2022. augusztus 5. – Magyar idő szerint csütörtök este Orbán Viktor beszédet tartott a világ legnagyobb konzervatív politikai rendezvényén, az amerikai CPAC-en (Conservative Political Action Conference). A magyar miniszterelnök többek között a liberálisokról, a globalistákról és Soros Györgyről is beszélt, a szavait pedig a nemzetközi sajtó is figyelemmel követte.

Mint arról az Index összeállításában beszámol: a BBC összefoglaló cikkében megjegyezte, hogy Orbán Viktor lelkes tapsviharban részesült a közönség részéről. Mint írták, az országvezető nem foglalkozott közvetlenül a „kevert fajú népekről” tett meg-jegyzésével, de azt mondta: „Egy keresztény politikus nem lehet rasszista”. Kiemelték, hogy a magyar miniszterelnök azt is mondta, hogy azok, akik rasszistának vagy antiszemitának tartják őt, „egyszerűen idióták”. A progresszívok megpróbálják levá-lasztani a nyugati civilizációt keresztény gyökereiről – jelentette ki a kormányfő a CPAC-en tartott beszédében.

A brit Guardian azt írta: Orbán Viktor az amerikai konzervatívok előtt Texasban tartott beszédében arra szólította fel az európai és amerikai keresztény nacionalistákat, hogy „egyesítsék erőinket”. A hírportál Orbán Viktor azon állítására is felhívta a figyelmet, hogy a családokat támadás éri a progresszívek részéről, és azt mondta, hogy a gyerekeket meg kell védeni a „genderideológia” „mérgező anyagától”. Össze-foglalva: az anya nő, az apa férfi. Hagyják békén a gyerekeinket. Pont. Vége a vitának! – idézte a Guardian Orbán Viktort.

A Politico is hosszan foglalkozott a magyar kormányfő beszédével. A tömegben kiszúrtak egy Dallasban élő házaspárt, melynek tagjai „Magyarország” feliratú pólót viselt a rendezvényen, ezzel is utalva szülőhazájukra. Dicsérték Magyarország kiterjedt kormányzati támogatását a fiatal házaspárok számára, és szerintük az amerikai konzervatívoknak hasonló politikát kellene követniük. Népszerű Magyarországon Orbán Viktor, mert családbarát. Nemrég voltunk Budapesten, és az emberek nagyon elégedettek vele – jelentették ki.

A CNN azt írja, Orbán Viktor megnyerte a rendezvényén közönségét, azzal érvelve, hogy „a magyarországi nacionalista programja összhangban van az amerikai konzervatív mozgalom céljaival”.  

A beszéddel a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap is hosszasan foglalkozik. A cikk szerzője arról írt, Orbán Viktor füttyszó helyett nagy tapsot kapott, miközben „agresszív retorikával a progresszív erők elleni harcra szólított fel”. Megemlítik, hogy Orbán egy ponton arról beszélt: a magyarok tudják, hogyan kell „legyőzni a szabadság ellenségeit a politikai csatatéren”. Vissza kell vernünk a washingtoni és brüsszeli intézményeket – idézte a lap a magyar miniszterelnököt.

Az MSNBC is közlése szerint az amerikai jobboldal nagy része Orbánban többet lát, mint egy hatékony vezetőt: szerinte ő egy olyan modellt kínál, amelyet a konzervatívok utánzásra érdemesnek tartanak. 

Orbán Viktor kormányüléssel folytatta a munkát

PAKS-PRESS 2022. augusztus 5. – A dallasi CPAC-konferenciáról hazatérve kormányülést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A pénteki tanácskozáson a miniszterek az orosz-ukrán háború legújabb történéseit és az európai energiaválság várható fejleményeit tekintették át. +++

Kormány – rendelet

Új szabályok a tűzifa biztosítására

PAKS-PRESS 2022. augusztus 5. – A kormány biztosítani akarja a rezsiemelkedés miatt megnövekedett tüzifakereslet kielégítését. Jelentős változtatások lépnek életbe péntektől az erdőgazdálkodási törvényben, ezzel lehetővé válik, hogy a lakosság még időben, a tél beállta előtt elegendő fához jusson. A csütörtök éjszaka kijött Magyar Közlönyben a kormány – ígéretéhez híven – több ponton is módosította az erdőgazdálkodási törvényt. Egyrészt a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni. Összességében ezek a jogszabályi változtatások a téli tűzifa biztosítása érdekében minden tilalmat elhárítanak a fakitermelés útjából. A védett természeti területekre vonatkozóan kimondja a rendelet, hogy az idegenhonos fafajokból álló állomány kitermelése után az erdő felújítása során – a természet védelmérőlszóló vonatkozó törvényi bekezdésében foglaltaktól eltérően – nem szükséges fafajcserés szerkezetváltást végezni, és az erdőfelújítás természetes úton is elvégezhető. A kormánydöntés azt is lehetővé teszi, hogy az erdészeti társaságok éves tervében nem szereplő fakitermelés is elinduljon, ehhez az erdőgazdálkodásért felelős miniszter döntése szükséges. A fakivágás megkezdését más módon is megkönnyíti a rendelet: a hatósági bejelentést követően 8 nappal lehet elkezdeni a tevékenységet. A főszabály eddig 21 napot tartalmazott. A rendelet lényégében azért született, mert a rezsiemelés bejelentése óta – de már előtte is – rendkívüli mértékben megnőtt a kereslet a tűzifa iránt. A tüzépeket, erdészeteket megrohamozták az érdeklődők, az árak negyedével emelkedtek. +++

Tankolás – benzinárak – változások

PAKS-PRESS 2022. augusztus 5. – Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója úgy tudja, naponta csak egyszer lehet a 480 forintos ársapkán tankolni a Molnál a július 30-i bejelentések óta. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatójának tudomása szerint a tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet hatósági áron tankolni, függetlenül a mennyiségtől, írja az Index. Ismertetésük szerint a rendszer ugyanis felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már egyszer tankolt aznap, és nem engedi másodszor is ugyanazért az árért tankolni. A Mol feltehetőleg fejlesztett a kasszarendszerén, és azóta így működnek – tette hozzá a szakember a 24.hu-nak. Emellett megmaradt az 50 literes korlátozás is, ennyit lehet tankolni egy alkalommal hatósági áron. Bujdos Eszter szerint főleg vidéken életszerű, hogy az emberek egy nap többször is tankolnak – nekik ez mindenképpen szűkítés, hiszen a második tankolásuk már nem lesz ársapkás, hanem a piaci árat kell megfizetniük. +++

 Itthon – Paks

Guppi tenyésztők Európa bajnoksága és kiállítása

PAKS-PRESS 2022. augusztus 5. – Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 4-6. között, a Pakson megrendezésre kerülő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett 18 országból. A rendezvényre külföldi vendégeket is várnak, köztük a nemzetközi szövetség több vezetőjét, bírák érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és az Egyesült Királyságból is. A lakosság számára nyilvános programon augusztus 6-án nézhetik meg az érdeklődők a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel. A belépés díjtalan, a rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul, amelyen a hobbi iránt érdeklődők is részt vehetnek. Európában sok évtizedes hagyománya van a guppi szabványok szerinti tenyésztésének, az első versenyt 1954-ben Németországban szervezték.  Az egyesület adatai szerint a hazai versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, Magyarországon vállalkozásként a díszhal-tenyésztésnek néhány száz, míg a díszhalas hobbinak százezres tábora van. Versenyzéssel, versenyguppik tenyésztésével több száz tenyésztő foglalkozik Európában, ahol ennek sok évtizedes hagyománya van.

Képünk: Hőség – fürdőzők a paksi városi strandon, 2022. augusztus 5-én. 

 Híreink: PAKS-PRESS/MTI/INDEX

 PAKS-PRESS 2022. augusztus 5., péntek 18.30. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap