PAKS – Magyarország a paksi atomerőmű bővítésével és a napenergia-beruházások megvalósulásával teljes mértékben önellátóvá fog válni a villamos energia terén, amit kevés ország mondhat el magáról – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint, a Paksi Atomerőben. x Elindult Süli János miniszter honlapja x Járdafelújítás a Tolnai úton. A részletek:

Atomerőmű

Szijjártó: Magyarország teljesen önellátó lesz a villamos energia terén

PAKS-PRESS 2022. január 17. – Magyarország a paksi atomerőmű bővítésével és a napenergia-beruházások megvalósulásával teljes mértékben önellátóvá fog válni a villamos energia terén, amit kevés ország mondhat el magáról – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Paksi Atomerőben.

A tárcavezető a paksi nukleáris létesítményben tett látogatásán leszögezte, hogy itt a „világ egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb erőműve működik”, ami garantálja az áramellátás folytonosságát, és hatalmas versenyelőnyt jelent a gazdaság számára. „Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy az energiaellátás terén bármikor felléphetnek válsághelyzetek. Ilyenkor azok az országok vannak biztonságban, amelyek nagyrészt el tudják látni saját magukat energiával” – mutatott rá. Ennek kapcsán arról számolt be, hogy jelenleg a hazánkban megtermelt villamos energia mintegy fele a paksi atomerőműhöz kötődik.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a nukleáris erőművek az energia előállításának biztonságos, tiszta és olcsó formáját jelentik, majd elmondta, hogy ezért is döntött a kormány két újabb reaktor megépítése mellett, amelyek 2400 megawattos teljesítményre lesznek képesek. Aláhúzta: ezzel és a napenergia-beruházásokkal Magyarország teljes mértékben önellátóvá fog válni a villamos energia terén. „A paksi beruházások tehát busásan megtérültek és meg is térülnek Magyarország számára” – emelte ki. +++

Elindult Süli János miniszter honlapja

PAKS-PRESS 2022. január 17. – Süli János Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy elindult a honlapja. A honlap nyitó oldalán azt irja: “Amit vállalok, teljesítem” – Ez a cél vezérelt a Pakson töltött negyvenegy évben, akár üzemmérnökként, akár osztályvezetőként, akár vezérigazgatóként, akár a közéletben polgármesterként, később országgyűlési képviselőként és miniszterként.

A honlap kezdő oldalán a Hírek mellett a Hitvallás, Önéletrajz, Sajtófotók és a válasz-tókerületek című fejezetek is olvashatók: https://sulijanos.hu +++

Itthon:

Járdafelújítás a Tolnai úton

PAKS-PRESS 2022. január 17. – Felújítják a járdát és a csapadék vízelvezetést a Tolnai úton, hatos számú háztól számított 131 méter hosszban, a városközponttól kifelé, az út baloldalán. A várhatóan március végi határidőre tervezett, a hetes körzet képviselői keretéből és a város költségvetéséből történő rekonstrukció ideje alatt a gyalogosforgalom a kerékpárúton történik majd. A munkaterület átadásán jelen volt Leber Ferenc alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, és a kivitelező cég képviseletében Siklósi Zoltán, a ZO-BAU Építőipari Kft. ügyvezetője. +++

Képünk: Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminisztert tájékoztatja Süli János miniszter a paksi atomerőben, 2021. január 17-én. Fotó: FB.

Híreink: PAKS-PRESS/MTI

PAKS-PRESS 2022. január 17., hétfő 18.30. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap