A tartalomból: A kirótt szankcióknak nincs hatása a háborúra x Az atomenergia orosz technológiájától való függés történelmi, nem pedig politikai kapcsolat x Ostrom alatt állunk, ez nem túlzás x A haderő készenlétének fokozása a katonákat érinti x Nő a fertőzöttek száma. x A Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel nyerte az 54. Kékszalagot x Környezetszépítők – a várost megtekintette a zsűri x Kádár Tamás Paksra igazolt.

Energia – politika

Az Oroszországra kirótt szankcióknak nincs hatása az ukrajnai háborúra

PAKS-PRESS 2022. július 14. – Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kurier című osztrák napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy az Oroszországra kirótt szankcióknak nincs hatása az ukrajnai háborúra, azok már most is ártanak nekünk, az energiaárak emelkednek. Hozzátette: „ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és minél hamarabb véget kell vetni neki. – Ehhez tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség” – hangsúlyozta. Az Oroszországgal szembeni szankciókról az államtitkár azt mondta: ha a szankciók jobban ártanak azoknak, akik bevezetik őket, mint azoknak, akik ellen irányulnak, akkor nincs értelmük. És ez jelenleg is így van. – A szankcióknak nincs hatása a háborúra – erősítette meg. +++

Kovács Zoltán: az atomenergia orosz technológiájától való függés történelmi, nem pedig politikai kapcsolat

PAKS-PRESS 2022. július 14. – Arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor kormányfő rendszeresen felkereste Moszkvát, hogy olcsóbb olajról és gázról tárgyaljon, valamint Magyarország az atomenergia bővítésében is függ az orosz cégektől, Kovács Zoltán úgy fogalmazott: „ez a szoros politikai kapcsolat, amelyet Önök a miniszterelnöknek és Putyinnak tulajdonítanak, nem létezik. Nem közelebbi a kapcsolat, mint Németország és Oroszország között.” Az orosz olajtól és gáztól, valamint az atomenergia orosz technológiájától való függés történelmi, nem pedig politikai kapcsolat. Oroszország egyszerűen a legolcsóbb és legvonzóbb energiaforrás volt a piacon – mondta. Kovács Zoltán megjegyezte azt is, hogy a háború valamikor véget ér, és Oroszország mint potenciális energiaforrás megmarad – „Putyinnal vagy nélküle, függetlenül attól, hogy mennyi ideológiai vágyálma van”. Nem biztos, hogy jó ötlet, ha most döntünk úgy, hogy energiapolitikailag teljesen függetlenítjük magunkat Oroszországtól – tette hozzá. +++

Honvédelem – haderőkészenlét

Szijjártó Péter: ostrom alatt állunk, ez nem túlzás

PAKS-PRESS 2022. július 14. – „A déli határ ostrom alatt áll, és ez nem politikai kommunikációs túlzás, ez a valóság” – jelentette ki a külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett videójában. „A migránsok felfegyverkezve érkeznek Magyarország határához, megtámadják a rendőröket, kövekkel, betondarabokkal dobálják őket, veszik elő a létrát, a fegyvereiket, az üveggolyókat, amiket csúzliból lőnek kik, ezek súlyos sérüléseket tudnak okozni. Megtámadják a rendőröket, kövekkel betondarabokkal dobálják őket, tehát ostrom van a déli határon” – fogalmazott a miniszter, aki úgy véli, a helyzet durvább lesz a következő időszakban, ezért határozottan és keményen kell védeni a déli határt. „Nem szabad beengedni egy illegális migránst sem, és világossá kell tenni mindenki számára, hogy a magyar határ megsértése bűncselekmény, a bűncselekményt pedig meg fogjuk büntetni” – hangsúlyozta a miniszter. +++

A haderő készenlétének fokozása a katonákat érinti

PAKS-PRESS 2022. július 14. – A haderő készenlétének fokozása a hadseregen belülre vonatkozik, a katonák az „alapmesterségüket”, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerdán utasítást adott a haderő készenlétének fokozására. Elmondta: a kormánynak és neki mint a honvédelem irányításáért felelős miniszternek a magyar emberek biztonsága a legfontosabb. Hozzátette: az ország keleti szomszédjában „szűnni nem akaró háború” van, délről pedig embercsempészek által szervezett illegális migránsok egyre agresszívebben jönnek. Az események elé kell vágnunk – indokolta a miniszter, miért adott utasítást a haderő készenlétének fokozására. A katonák az alapmesterségüket, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni – magyarázta. Megjegyezte: ez azt jelenti, több egyenruhást fognak az emberek látni, az utakon több katonai konvoj lesz látható, és időnként a légierő is hangosabb lesz. +++

Egészségügy-járvány

Nő a fertőzöttek száma, a 60 feletti korosztálynak javasolt a negyedik oltás

PAKS-PRESS 2022. július 14. – A nagyvárosokban nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, de vidéken is stagnál és sehol sem csökkent – közölte az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Müller Cecília azt mondta: ahogy Európában, Magyarországon is hétről hétre, egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma. Itthon ugyanakkor még zömmel az omikron variáns BA2-es típusa fertőz, de 4-5 százalékban már megjelent a BA4-es, a BA5-ös és az X variáns is, amelyek Európában uralkodóvá váltak – mondta, felhívva a figyelmet arra, hogy ezeknek a fertőzőképessége magasabb. Az új variánsok esetében sokan panaszkodnak fejfájásra – hívta fel a figyelmet Müller Cecília. A védőoltások fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy a 60 feletti korosztálynak, valamint a krónikus betegeknek javasolt a negyedik oltás. +++

Vitorlázás-Magyarország

Kékszalag – A Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel nyerte az 54. Kékszalagot

PAKS-PRESS 2022. július 14. – A szervezők tájékoztatása szerint 516 hajó nevezett idén a tókerülő versenyre, fedélzetükön több mint 2500 vitorlázóval. A Józsa Márton kormányozta Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel, 7 óra 13 perc 21 másodperccel nyerte az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfürednél. A Fifty-Fifty – egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán – a saját maga által. Baleset is történt: elsüllyedt egy vitorlás Balatonalmádinál az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon – közölték csütörtökön a szervezők a verseny honlapján. Az MTI értesülései szerint az elsüllyedt hajó a Yardstick III/1 csoportban induló Anibel, a négyfős legénység nem sérült meg. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. +++

Virágos Magyarország Verseny

Környezetszépítők – Paksot megtekintette a zsűri

PAKS-PRESS 2022. július 14. – Virágágyásokat, köztereket tekintett meg Szántó Zoltán alpolgármester, Klézl Terézia főkertész, Domonkos Tamás a DC Dunakom Zrt. vezérigazgatója Seregély Erzsébet részlegvezető, és más szakemberek társaságában a Virágos Magyarország Verseny zsűrije. Idén rekord számú, 349 település összesen 452 pályázattal nevezett a június 15-án zárult Virágos Magyarország versenyben. A jelenleg több mint 150 kertész- és tájépítész szakember közreműködésével zajló zsűrizést követően az őszi, ünnepélyes díjátadón derül ki, hogy mely közösségek kapják az elismeréseket. +++

Labdarúgó NB I –

Kádár Tamás Paksra igazolt

PAKS-PRESS 2022. július 14. – A Paks labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a válogatott Kádár Tamás. Az OTP Bank Liga elmúlt idényét hatodikként záró klub csütörtökön, honlapján jelentette be a 32 éves, 57-szeres válogatott védő szerződtetését. Kádár a felnőtt pályafutását Zalaegerszegen kezdte, onnan igazolt 18 éves korában a Newcastle Unitedhez. Ezt követően megfordult a holland, a lengyel, az ukrán és a kínai élvonalban, közben volt a Diósgyőr, február óta pedig az Újpest futballistája. Haraszti Zsolt ügyvezető a weboldalon kiemelte: Kádár stabilitást hozhat az együttes hátvédsorába. +++

Képünk: Virágos Magyarország Verseny

(PAKS-PRESS) Paks, 2022. július 14., csütörtök – Virágágyások az Atomtéren a zsűrizés egyik helyszínén, 2022. július 14-én megtekintik várost és a köztereket. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/

PAKS-PRESS 2022. július 14., csütörtök 18.30. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap