A tartalomból: Munkagépek dolgoznak az atomerőművet Gerjennel összeköző úton, várhatóan az év elejére készül el x Novák Katalin részt vesz a királynő temetésén x Minden korábbinál világosabb, hogy Európának szüksége van atomenergiára x A BKIK lépéseket sürget a magyarországi energetikai helyzet megoldására x Egy új típusú eldobható elektronikus cigaretta veszélyeire hivják fel a figyelmet x Böde Dániel csapatmenedzser lesz Pakson.

Anglia, temetés, gyász

Novák Katalin részt vesz a királynő temetésén

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12. – Novák Katalin köztársasági elnök részt vesz a múlt héten elhunyt II. Erzsébet brit királynő végső búcsúztatásán – írta a Telex hétfőn a Sándor-palota közlésére hivatkozva. Novák Katalin és házastársa meghívást kapott a múlt hét csütörtökön, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő szeptember 19-ei temetésére, amelyen a köztársasági elnök részt is vesz majd – olvasható a telex.hu oldalon. A cikk szerint arról egyelőre nem tudni, hogy mekkora küldöttséggel érkeznek. A temetési szertartást a Westminster-palotával szomszédos Westminster-apátságban tartják majd. 

Külgazdaság-energia

Minden korábbinál világosabb, hogy Európának szüksége van atomenergiára

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12. – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 7. Prágai Nukleáris Ipari Kongresszuson hangsúlyozta: Európában mára minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre, amely helyzetben minden korábbinál világosabb, hogy szükség van atomenergiára az ellátás biztonságához és a zöld átmenethez. Hozzátette: az Európai Bizottságnak garantálnia kell, hogy a nukleáris energia ne essen semmifajta korlátozás alá. Aláhúzta: a nukleáris beruházások lassítása és akadályozása gyakorlatilag az európai országok szuverenitásának sérelmével jár. A paksi beruházás kulcsfontosságú: azok az intézmények, bankok vagy hatóságok, amelyek lassítják vagy akadályozzák a paksi atomerőmű új blokkjainak megépítését, gyakorlatilag Magyarország szuverenitását és energiaellátását sértenék meg. Szijjártó Péter a továbbiakban kiemelte, hogy az ukrajnai háború és az arra adott szankciós válaszok nyomán mára Európában minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre. Kijelentette: ez tovább növeli az atomenergia jelentőségét, miután az függetlenebbé teszi az országokat a nemzetközi energiaárak „teljesen észszerűtlen alakulásától”, ezért Magyarország is arra törekszik, hogy mielőbb tudja növelni a paksi atomerőmű kapacitását. Mint fogalmazott, az atomenergia biztonságos, olcsó és fenntartható módja az energiatermelésnek. – Az atomenergia-felhasználás tekintetében 40 év a kapcsolódó tudományos területen pedig még ennél is több tapasztalattal rendelkezünk – jegyezte meg. Elmondta, hogy a fővállalkozó Roszatom konszern a legmagasabb minőséget képviseli, alvállalkozóként pedig amerikai, francia, német nagyvállalatok is bekapcsolódtak a projektbe. +++

A BKIK lépéseket sürget a magyarországi energetikai helyzet megoldására

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12. – A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a vállalkozások érdekében lépéseket sürget a magyarországi energetikai helyzet megoldására. A vállalkozások energetikai problémáiról, valamint azok potenciális megoldásairól készítettek elemzést: ezek szerint az idei téli gázszámlák megugrása már rövidtávon ellehetetlenítheti a vállalkozások működését. Munkahelyek tömeges elvesztését okozhatja – mutattak rá. Többek közöt azt írták: a jelentősen ingadozó termelést folytató megújuló energiaforrásokra való átállás biztonsági alapját a PAKS II. atomerőmű üzembeállása adhatja meg, de ez az új kapacitás csak hosszabb távon áll majd rendelkezésre, a jelenlegi gazdasági válságban energetikai szerepe nem lesz, viszont maga az építkezés erősítheti a gazdaságot addig is. Ezen felül a hosszú távú megoldási lehetőségek közé sorolták még a napelemet is, amelynek ugyan dinamikus a piaca, azonban meg kell oldani a kereslet jelenlegi megugrása miatt kialakult termékhiányt, valamint a telepítési kapacitások korlátozottságát – olvasható a kamara közleményében. +++

Rendőrség – fiatalok

Egy új típusú eldobható elektronikus cigaretta veszélyeire hivják fel a figyelmet

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12. – A hazai illegális piacon egyre nagyobb teret hódít egy új típusú eldobható elektronikus cigaretta, egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható eszköz. Az ízesített, rajzfilmfigurával díszített, akár magas nikotin tartalmú és az egészségre súlyosan ártalmas, illegális termékek egyik legnagyobb veszélye, hogy gyakran általános iskolás gyerekeknek értékesítik. A gyártók leplezetlenül a fiatalokat, nem ritkán a 10-14 éves gyermekeket célozzák meg ezzel a dohánytermékkel, média felületeket is használva (Facebook, TikTok, Instagram).  A termékcsoport legnagyobb veszélye épp az a téves látszat, hogy nem veszélyes és nem okoz függőséget, sőt, leszokást támogató eszközként sem érdemes rá tekinteni – közölték. A veszélyes termékek megnevezése: Elf Bar, Magic Bar, a Manórúd, a Manórudi néven ismert változatok, vagy a Fume, a PuffBar, a Nutristick, a Beco Bar, és a Geek Bar is. +++

Labdarúgás-NBI

Böde Dániel csapatmenedzser lesz Pakson

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12. – Böde Dániel csapatmenedzserként és az NB III-as tartalékcsapat játékosaként marad a Paksi FC labdarúgóklubban. Az élvonalban szereplő tolnai klub közölte, hogy a 25-szörös válogatott csatár kezdeményezésére felbontották a jövő nyárig szóló megállapodásukat. Később elárulták, Böde már hetekkel korábban a vezetőséghez fordult, mondván, kevés játékperchez jut. Ekkor a klub felajánlotta a csapatmenedzseri feladatokat, továbbá az ahhoz szükséges tanulmányok támogatását.  A paksiak honlapjának szombati beszámolója szerint a 35 éves csatár végül mégis elfogadta az ajánlatot, így megkezdi munkáját, ráadásul az NB III-as tartalékcsapatban továbbra is a pályára lép majd. +++

Képünkön: Munkagépek dolgoznak az atomerőművet Gerjennel összeköző úton, várhatóan az év elejére készül el. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

 Híreink: PAKS-PRESS/MTI/

PAKS-PRESS 2022. szeptember 12., hétfő 18.45. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap