A tartalomból: Szimfonikus zenekarral kísért fizika bemutató tart a Műegyetemen, Härtlein Károly x A kormány elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését a nemzeti konzultációról x Megállhatnak október 31-ig a központi költségvetés bizonyos kifizetései x Atomenergia: visszatérés x Megérkezett Paksra a második szeptemberi szállítmány is.  

Kormány, nemzeti konzultáció 

Orbán: a kormány elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését a nemzeti konzultációról

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – A kormány szerdai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés után a Facebookon. „Mindenkit kérek, hogy mondja el a véleményét, mert csak közös fellépéssel tudunk véget vetni az energiaárak emelkedésének” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor közlése szerint reggel óta ülésezik a kormány, elsősorban az energiaárak kérdésével foglalkoznak. „Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra, és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént, Brüsszelben azt ígérték, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai Unió tagállamainak” – hallható a videofelvételen. Ehelyett ma valójában Európa minden polgára szankciós felárat fizet az energiáért – jelentette ki Orbán Viktor. +++

Megállhatnak október 31-ig a központi költségvetés bizonyos kifizetései

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – Megjelent egy úgynevezett „2000-es” kormányhatározat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség. A Telex információi szerint a 2257/2022-es határozat, arról szól, hogy október végéig a központi költségvetés kifizetéseit a miniszterelnök blokkolja. Egy ilyen kifizetési stop azt jelenti, hogy a kormány „a kiegyensúlyozott költségvetés fenntartása miatt” október 31-ig a felügyelete alá tartozó szerveknél kifizetési tilalmat rendelt el. A lap úgy tudja, hogy négy tétel jelent kivételt: önkormányzatok és egyéb szervek gyermekjóléti, egészségügyi, köznevelési terheinek finanszírozása; bérek és más személyi juttatások; nemzetközi szerződésekhez, vagy más jogszabályokhoz kötött kiadások; a 2014-2020-as uniós programok esedékes kifizetései. Ezen kívül bizonyos esetekben az államháztartásért felelős miniszter, vagy a miniszterelnök engedélyezhet kifizetéseket, de alapesetben most nincsenek tanácsadói kifizetések, nem lehet rendezni a külsős takarítók, biztonsági cégek számláit, nincsenek üdítőital, vagy kávébeszerzések, papír viszont esetleg igen, ha a hivatal bizonyítani tudja, hogy a közfeladat ellátásához alapvetően szükséges beszerzésről van szó. +++

 Atomenergia: visszatérés

Több civilszervezet perli a belga államot az atomerőművek leállítása miatt

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – Több belga civilszervezet bíróság elé viszi a belga államot, illetve az Engie-Electrabel energiaipari és az Elia szállításirendszer-üzemeltető vállalatot a Doel 3 és a Tihange 2 atomerőművek leállítása miatt – közölte az RTBF hírportál szerdán. Az akciót a 100 TWh elnevezésű atomenergia-párti civil mozgalom vezeti, amely kezdeményezte a 2003-as úgynevezett Deleuze-törvény felülvizsgálatát. Ez a törvény alapozta meg az atomenergia fokozatos felszámolását az országban.  Az eredeti kormányzati elképzelések szerint a belga atomerőműveket 2025-ig leállították volna. Az orosz-ukrán háború és a megemelkedett energiaárak miatt a belga kormány úgy döntött, hogy tíz évvel meghosszabbítja a Doel 4 és a Tihange 3 reaktorok élettartamát 2035-ig, ezzel biztosítva az energiaellátást. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja. +++

Meghosszabbíthatják a két utolsó atomerőmű üzemidejét Németországban

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét. Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter kedd este Berlinben tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy valószínűleg változtatni kell azon a szeptember elején kidolgozott terven, miszerint a még három működő atomerőmű közül egyet végleg leállítanak az év végén, kettőt pedig úgynevezett készenléti üzemmódba helyeznek 2023 első negyedévére. Az új menetrend az lehet, hogy a két erőműben mégiscsak inkább folytatják a termelést három hónapig, mert Franciaországban a vártnál kedvezőtlenebbül alakul a villamosenergia-ellátási helyzet, így a szokásosnál több áramot kell Németországból Franciaországba exportálni – fejtette ki a miniszter. +++

Kazasztán is épít atomerőművet

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – A jelenlegi globális energiahelyzetben nem csoda, hogy Kazahsztán is úgy döntött, hogy atomerőművet épít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Almatiban folytatott tárgyalásai után, szerda este. Közösségi oldalán azt írta: Magyarország több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a nukleáris energia felhasználása terén, ezért a kazahok szívesen vennék, ha közreműködnénk leendő szakembereik képzésében. – Hamarosan alá is írjuk az erről szóló megállapodást – fűzte hozzá. +++

Megérkezett Paksra a második szeptemberi szállítmány is

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – Az orosz gyártó légi úton teljesítette a szállítást a szokásosnál ezúttal kicsit hosszabb útvonalon, kerülőúton, a balti és az észak-európai légtér használatával – mondta Szijjártó Péter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahonnan Kazahsztánba, a Türk Államok Szervezetének energiaminiszteri tanácsülésére utazik. „Itt, Magyarországon landolt a szállítmány és elszállították a Paksi Atomerőműbe, ahol hamarosan ezeket a fűtőelemeket fel tudják használni” – fogalmazott szerda reggel a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban. +++ 

Itthon – Kutatók éjszakája

Szimfonikus zenekarral kísért fizika bemutató a Műegyetemen

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28. – Összesen mintegy 70 különleges programmal, köztük szimfonikus zenekarral kísért fizika bemutatóval várják a kutatók a tudomány iránt érdeklődőket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) szeptember 30-án és október 1-jén a Kutatók éjszakája alkalmából, amelyen megnyitja a kapuit az egyetem számos kutatólaboratóriuma is. Az érdeklődők olyan laboratóriumokba léphetnek be, amelyeket ritkán nyitnak meg a nagyközönség előtt, betekintést nyerhetnek a 6G hálózat vagy a kvantumszámítógép működésébe, az önvezető járművek világába, és még a zene is láthatóvá válik, fizikai vizuális megjelenítésében. Az este egyik különlegességeként, szeptember 30-án Härtlein Károly közös fizikai bemutatót tart a Műegyetemi Szimfonikus Zenekarral, amelynek meghívott vendége Gryllus Dániel lesz. A meghökkentő bemutatóiról is elhíresült mesteroktató most azt bizonyítja be, hogy a zene és a fizika látszólag egymástól távoli világa között valójában szoros kapcsolat áll fenn. A első Kutatók éjszakáját Magyarországon egyetlen helyszínen, a Műegyetem Fizikai Intézetében rendezték meg 2005-ben. Härtlein Károly, az intézet későbbi mesteroktatója tette a legtöbb erőfeszítést annak érdekében, hogy elinduljon a programsorozat. +++

Képünk: Härtlein Károly fizika-bemutatót tart Pakson, az Atomenergetikai Múzeum, Táncsics parkban rendezett őszi fesztiválján, 2022. szeptember 23-án.

Paks-Press Fotó: Kiss András Kristóf.

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/TELEX

PAKS-PRESS 2022. szeptember 28., szerda 18:50. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap