A tartalomból: Gazdasági, ágazati képzés indul a Barta Cégcsoportnál x Szijjártó Péter: az atomenergia a jövő energiája x Nem találtak katonai felszerelést az ukrajnai nukleáris létesítményekben x Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium x A sokszínű Petőfi – irodalmi rajzpályázat x Az OTP Bank Ligában megvásárolta Skribek Alent a Puskás Akadémiától.

Atomenergia – diplomácia

Szijjártó Péter: az atomenergia a jövő energiája

PAKS-PRESS 2023. január 26. – Az atomenergia a jövő energiája, számunkra pedig kedvező hír, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek – írta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével. „Mindenekelőtt a paksi atomerőmű-beruházás állását tekintettük át. A mostani energia-válsághelyzet nyomán világossá vált, hogy azok az országok vannak igazán biztonságban, melyek képesek az igényelt energiamennyiségüket nagyrészt saját maguk előállítani” – írta bejegyzésében Szijjártó Péter. Hozzátette: ezért hazánk számára kulcsfontosságú az új atomerőművi blokkok gyors megépítése. Beszámolója szerint Alekszander Novakkal megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást. „Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené, vagy netán ellehetetlenítené a magyar-orosz nukleáris együttműködést” – közölte. +++

Nem találtak katonai felszerelést az ukrajnai nukleáris létesítményekben

PAKS-PRESS 2023. január 26. – A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzéseinek eredménye negatív volt, nem találtak katonai felszerelést az ukrajnai nukleáris létesítményekben – jelentette ki Rafael Grossi, a szervezet főigazgatója kedden az Európai Parlament külügyi bizottságának meghallgatásán. Grossi cáfolta az orosz Külső Hírszerző Szolgálat hétfői bejelentését, miszerint Ukrajna atomerőművek területén tárol nyugati országoktól kapott rakétákat és tüzérségi lőszert. „Megbízható adatok szerint az ukrán fegyveres erők a Nyugat által szállított fegyvert és lőszert raktároz atomerőművek területén. Ez vonatkozik az ukrán fegyveres erők számára oly drága, és szűkösen rendelkezésre álló HIMARS rakétákra és külföldi légvédelmi rendszerekre, valamint nagykaliberű tüzérségi lőszerekre is” – idézte Nariskint az SZVR sajtószolgálata. Grossi a múlt hét elején utazott Ukrajnába, hogy a NAÜ Csernobilban, illetve három működő atomerőműben biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesíthessen, ahogy azt december közepén a szervezet bejelentette. Az elképzelések szerint mintegy tucatnyi szakértő tartózkodna állandó jelleggel Ukrajnában. A megfigyelők jelenléte egyrészt az esetleges támadások kockázatának mérséklését szolgálja, másrészt a szakemberek állandó jelentéseket tesznek majd a létesítmények biztonságosságáról, illetve szükség esetén műszaki támogatást nyújthatnak. +++

Itthon – gazdaság, oktatás

Gazdasági, ágazati képzés indul a Barta Cégcsoportnál

PAKS-PRESS 2023. január 26. – A Tolna megyei Kereskedelmi –és Iparkamara delegációja ma felkereste a megyei közgazdasági középiskolások számára elkészült, hatvan férőhelyes, februárban induló duális képzésű gazdasági ágazati központot a Barta Cégcsoport paksi telephelyén.  A pénzügyi számviteli- és vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakos diákok a gyakorlati oktatás keretében munkaszerződéssel, munkavállalóként havi bruttó százer forint munkabérben is részesülnek. A cégcsoport beruházása ötven millió forintos költséggel készült el. +++

Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

PAKS-PRESS 2023. január 26. – Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte január 25-én a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – tájékoztatott a pécsi egyházmegye weboldalán, csütörtökön. Beszámolójuk szerint a Csengey Dénes Kulturális Központban megtartott díjátadással egybekötött jubileumi esten Felföldi László pécsi megyéspüspök és Skucziné Mány Katalin igazgató köszöntötte a pedagógusokat, a diákokat és családjaikat. A jubileumot vidám, zenés-táncos műsorral ünnepelték az óvodások és a diákok. Skucziné Mány Katalin intézményvezető felidézte, hogy az egyházközség három korábbi ingatlanát igényelte vissza az önkormányzathoz benyújtott kérelmében. Két ingatlanban az államosítást megelőzően is általános fiúiskola és az Irgalmas Nővérek kezelésében álló iskola és óvoda, a harmadikban pedig Katolikus Legényegylet és Olvasókör tevékenykedett. A paksi Római Katolikus Egyházközség a Pécsi Püspöki Irodával folytatott egyeztetést követően 1992. október 29-én alapító nyilatkozatot tett katolikus általános iskola létrehozásáról. Mayer Mihály pécsi püspök az egyházközség által beterjesztett alapító nyilatkozatot 1993. január 19-én elfogadta, majd néhány nap múlva a paksi képviselő-testület tagjai egyhangúan támogatták az új általános iskola alapítását. Az újonnan alapított katolikus intézményben 1993-ban megkezdődött az oktatás, az intézmény első igazgatója Pálmai Klára volt. Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke beszédében kiemelte, rendkívül büszke az intézményre, köszönetét fejezte ki a családoknak, akik erre az intézményre bízták gyermekeik nevelését.

Az esten kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. A díjazottak: Skucziné Mány Katalin, Sztanóné Körösztös Lívia, Csekőné Molnár Zsuzsanna, Feil Erika, Hanolné Nikl Erzsébet, Jantnerné Ledneczki Erika, Körösztös Tünde, Makó Irén, Molnárné Fodor Andrea, Nagy Márta, Pinczésné Csók Valéria, Pozbai Ilona, Prantner Edit, Reich Ottóné, Sárosi Mária, Sersli Rózsa, Sitkeiné Müller Erika, Tóthné Koch Zsuzsanna. Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumért-díjjal köszönték meg az elmúlt hét évben végzett kiemelkedő munkáját az intézmény korábbi igazgatójának, Koósz Rolandnak, aki 2022. szeptemberétől a Pécsi Egyházmegyei Hivatal oktatási irodavezetőjeként tevékenykedik. A jubileumi ünneplés az óvodások, általános iskolások és a gimnázium diákjainak műsorával zárult.  +++

A sokszínű Petőfi – irodalmi rajzpályázat

PAKS-PRESS 2023. január 26. – A Csengey Dénes Kulturális Központ ” A sokszínű Petőfi ” címmel rajzpályázatot hirdet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából általános iskola alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás diákok számára. A pályázatra bármely Petőfi-mű által ihletett, tetszőleges technikával készült, A/4-es formátumú alkotással lehet nevezni. Kérik, hogy a rajz hátoldalán legyen feltüntetve a pályázó neve, életkora, az iskola és a pedagógus vagy szülő neve, e-mail címe, telefonszáma, versillusztráció esetén a mű címe. Beküldési határidő: 2023. március 31. A rajzokból kiállítást rendeznek, a legjobban sikerült alkotásokat díjazzák. +++

Sport – labdarúgás

A Paks megvásárolta Skribek Alent a Puskás Akadémiától

PAKS-PRESS 2023. január 26. – A huszonegyéves támadó három és fél évre írt alá – írja a paksi klub tájékoztatása alapján az M4Sport. Skribek Alen öt éve szerződött a Puskás Akadémiához, azóta többször kölcsönben szerepelt, először Csákváron, majd Budafokon és Zalaegerszegen. Az OTP Bank Ligában 2020 augusztusában debütált a Budafok–Kisvárda meccscen, azóta 67 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, kilenc gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott. Skribek az U15-ös korosztálytól kezdve tagja az utánpótlásválogatottnak, az U21-ben 11-szer játszott. „Dolgoztam már Waltner Róberttel, így a kért taktikai feladatok elsajátítása egészen biztosan gyorsan fog menni” – idézi a Paks honlapja a fiatal szélsőt. +++

Képünk: Gazdasági ágazati képzőközpont a Barta Cégcsoportnál

(PAKS-PRESS) Paks, 2023. január 26., csütörtök – Barta József, a Barta Cégcsoport tulajdonosa (k.) a  Tolna megyei Kereskedelmi– és Iparkamara delegációját tájékozatja a megyei, közgazdasági középiskolások számára elkészült, hatvan férőhelyes, februártól működő duális képzésű gazdasági ágazati központ részleteiről a Tolnai úti telephelyen, 2023. január 26-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/M4SPORT

 PAKS-PRESS 2023. január 26., csütörtök 18:25. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap