A tartalomból. A nukleáris ágazat kimarad a 11. uniós csomagból x Az atomenergiára szüksége van Magyarországnak x Marad a rezsitámogatás x Mátrai Károly: komoly átalakításokba kezdünk az MVM-nél x Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát x Helyi termék – jogszabályok, tájékoztatás x Elköszönt az Atomerőmű SE-től és Paks városától Jan Pavlík x Több mint negyven ürgét telepítettek át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Energia – Atomenergia

A nukleáris ágazat kimarad a 11. uniós csomagból

PAKS-PRESS 2023. május 9. – Bár vétót is belengetett arra az esetre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten, ha a nukleáris ágazat képviselői is rákerülnének készülő 11. uniós szankciós csomagba, de a legfrissebb információk afelé mutatnak, hogy ez ismét kimarad a csomagból, azaz a Paks II. kapcsán fellélegezhet a kormány – írja a Szabad Európára hivartkozva a Portfólió. Az is kiderült, hogy a magyar kőolaj-ellátás szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolaj-vezeték északi ága is rákerül a szankciós listára, ami elsőre kemény lépésnek tűnik, de valójában szimbolikus, mert a Lengyelországon és Németországon át vezető ágon már egyébként se vesz a két ország orosz olajat. A déli ágon pedig, amely Szlovákiát, Csehországot, illetve Magyarországot látja el orosz olajjal, továbbra is zavartalanul folyhat az olajimport, hiszen a tavaly nyári 6. szankciós csomag egyelőre kivételt adott ennek a három országnak az orosz vásárlások megtiltása alól. +++

 Az atomenergiára szüksége van Magyarországnak

PAKS-PRESS 2023. május 9. – Lantos Csaba bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az atomenergiára szüksége van Magyarországnak. Megbízhatóan, biztonságosan működik a Paks 1, és folytatják a Paks 2-t. Az atomenergia olyan energiahordozó, amelynek a szén-dioxid-kibocsátása nulla. Ezzel lehet teljesíteni a klímapolitikai vállalásokat. Lantos Csaba kitért arra, hogy a növekedés fő meghajtója jelenleg a napenergia. Már most 4500 megawatt fölött van a telepített naperőműkapacitás. Ez kétharmada az ország átlagos elektromos-áram fogyasztásának. Vannak olyan negyedórák, amikor Pakssal együtt kizárólag szén-dioxid mentesen előállított árammal tudják táplálni a hálózatot. Ezt kevés ország mondhatja el magáról. Ezenkívül lesz -, ha nem is sok – valamennyi szélkerék újra, mert szükség van erre az alternatívára is. Amit a földből, mint földhő, ki lehet szedni, és hasznosítani, arra már vannak jó tapasztalatok, ugyanakkor ezt tovább kell folytatni, itt még rengeteg tartalék van.

 Marad a rezsitámogatás

PAKS-PRESS 2023. május 9. – Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás – közölte Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-videóban. Hozzátette: a rezsivédelem olyan rendszer, amellyel Magyarország azt tudja biztosítani az állampolgárainak, hogy itt a legolcsóbb a villany meg a gáz az átlagfogyasztásig.     Jövő télen a tárcavezető szerint biztosan lesz elég gáz, mivel enyhe tél volt, magas maradt a tárolókban a földgáz szintje, miközben Magyarországnak kifejezetten nagy tárolókapacitása van. Az ellátást pedig a meglévő szerződések is biztosítják – mondta. +++

Mátrai Károly: komoly átalakításokba kezdünk az MVM-nél

PAKS-PRESS 2023. május 9. – A Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Mátrai Károly, az MVM Csoport új vezérigazgatója úgy fogalmazott a minap megkezdett szervezeti változtatásról, hogy „nagyon rég történt ekkora mértékű átalakítás”, és ebben az interjúban jelentette be az első hat új menedzsment tag nevét és pozícióját is. Rögzítette a hatalmasra duzzadt cégcsoport három fő célkitűzését is: a „hatékony, ügyfélközpontú és profittermelő” vállalati működést. A Paksi Atomerőművel kapcsolatban az interjúban elhangzott: a hazai ellátásbiztonság érdekében fontos feladat a tervezett üzemidő-hosszabbítás. Az Országgyűlés döntése után felállítottunk egy projektcsapatot, ami megtervezi az üzemidő-hosszabbítás menetrendjét, és összeállít egy költségvetést is. Ez a munka már elkezdődött, így nagyságrendileg látjuk a kereteket. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy az üzemidő-hosszabbítást tíz, vagy húsz évre kérjük meg. Ez egy nagyon alapos felmérő munka, amelynek számtalan al-munkacsoportja van, ami azt célozza, hogy ne csak üzemidő-hosszabbításra kerüljön sor, hanem a biztonsági rendszerek és az erőmű hatékonysága is javuljon – fogalmazott a vezérigazgató.

Gazdaság-költségvetés

Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát

PAKS-PRESS 2023. május 9. – A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen. A tárcavezető kiemelte: az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát: a beszedhető és ténylegesen beszedett áfa különbözete (áfa-rés) 21-22 százalékról 5-6 százalékra csökkent az elmúlt években. Ez az arány 2010-ben még 30-35 százalék volt, vagyis a költségvetés áfa-bevételeinek közel harmadáról mondott le – emelte ki. Az adók hatékonyabb beszedése, a gazdaság fehéredése teszi lehetővé az adók csökkentését és azt, hogy a gazdaság, emelkedő pályán maradjon. Ezek az intézkedések adják a kormány gazdaságpolitikai mozgásterének legfontosabb kereteit – mutatott rá. +++

 Helyi termék – jogszabályok, tájékoztatás

PAKS-PRESS 2023. május 9. – A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a „Helyi termék” című rendezvényét tartották Pakson. A négy helyszínen szervezett rendezvénysorozat második állomásaként elhangzó előadások a 2022-ben kiadott Helyi termék kézikönyv témáit járják körül, fejezeteinek témaköreire fókuszálva. A szervezők célja a gazdálkodók tájékoztatása a helyi termékekkel kapcsolatos tudnivalókról és az azokhoz kapcsolódó jogszabályi változásokról. +++

 Sport – kosárlabda

Elköszönt az Atomerőmű SE-től és Paks városától Jan Pavlík, az ASE „örökös bajnoka”

PAKS-PRESS 2023. május 9. – Jan Pavlík, játékosként 2004. szeptember 26-án szerződött először az Atomvárosba, a piros-kék csapattal 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett, szerepelt a bajnokság negyed- és elődöntőjében, a Magyar Kupát pedig 2005-ben emelhette a magasba. Játékospályafutása befejezése után klubunknál helyezkedett el több pozícióban is – írja a távozó Jan Pavlikról az Atomerőmű Sportegyesület, honlapján. A távozó Jan Pavlik bucsúzásként azt írta: „Szeretném megköszöni mindenkinek, aki az utolsó kilenc éven keresztül segített és támogatott, kollégáimnak, szülőknek, szurkolóknak.

 Természetvédelem

Több mint negyven ürgét telepítettek át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

PAKS-PRESS 2023. május 9. – Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről – közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.  Az érintett területről összesen 42 ürgét fogtak be és telepítettek át, az állatokat a befogás napját követő reggelen engedték ki az előkészített területre, majd tíz nap megfigyelés és őrzés következett. A közleményben felidézték, hogy idén áprilisban egy nagy területre kiterjedő ürgefelmérést végeztek, ennek eredményeként megállapították, hogy a budapesti repülőtér területén jelentős ürgeállomány él, egyedszámuk több ezerre tehető. A felmérés rávilágítottak arra is, hogy a gurulóutak és előterek felújításával érintett területeken ürgék élnek, amelyeket biztonságuk érdekében a munkálatok megkezdése előtt át kellett költöztetni a repülőtér egy távolabbi biztonságos területére.

Képünk: – Vincze Bálint fényképezőgépét csodálják a gyerekek az előadás után a Hétszínvirág Óvodában, 2023. május 8-án. A Madarak, Fák napjához csatlakozva a természetfotográfus átal tartott diavetítés képein megjelentek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ürgéi is. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/Portfólio.

PAKS-PRESS 2023. május 9., kedd. 18:45. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap