PAKS-PRESS – Ülünk egy általában csendes, de a vasárnapi mise után már inkább zajos kis cukrászdában, a lány, aki velem szemben ül, egy sajtóbejegyzés szerint 2015. december 15-én a Garay Gimnázium Dísztermében a ritmikus gimnasztika egyik paksi díjazottja lett, más gimnáziumi társaival együtt. Az eltelt nyolc év az életben nemtúl nagy távolság, de éppen elég ahhoz, hogy kicserélődjünk, bár szemre még nem változunk sokat, mégis minden lehet más, mind egykor.

Például amikor hazajön Paksra, elfogja az, az érzés, hogy más városba jön, mint amikor itt töltötte az iskolás éveit. Igen itthon van, mert itt vannak a barátok, szülők és ismerősök.

Ülünk és miközben a vasárnapi sütinket majszolva beszélgetünk, érdekes dolgokat mond. Azt mondja, hogy ő egy ipari termék –és formatervező mérnök, aki a Kulturális és Innovációs Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának megosztott különdíját, a Magyar Formatervezési Díját nyerte el a 20. Budapest Design Week rendzvényén, egy okosbólyával.

Nem dicsekszik, én kérdeztem. Én még úgy emlékeztem, egy lány, aki szépen táncolt, aztán kicsit eltűnt az életünkből, és most itt van, ezzel a bólyával, amire azt mondja, nem elég, hogy legyen valami szép, de jól is működjön, ez már nemcsak tudomány, hanem életforma. A harmonikus és praktikus megjelenésben egy jól működő egység nem új találmány, de ezt hogyan is kell csinálni, az már kihivás. Tanítják ezt, például az Óbudai Egyetem mérnökszakon, aztán a Metropolitan Egyetem formatervező művész mesterszakán, ahova ő is járt.

A Duna és az okosbólya. A „Nimue” egy természetes vizek minőségét monitorozó okoseszköz, amely segíti az élhetőbb vízi környezet fenntartását – olvasható a munkjáról az indoklásban, mintahogy az is, hogy „a pályamű kiemelkedő problémaérzékenységet és tervezői készséget tükröz, a hallgató a műszaki funkció megtartása mellett új formai kialakításra törekedett.”

– A fomatervezésben mindig van hova fejlődni, szeretem ezt a nyűzsgő élelet, mondja, új ingerek látványok érjenek, kimegyek a szabadba, jönnek az ötletek, a szikrák – mondja.

Aztán itt egy másik eredmény is, első helyezést ért el szakdolgozatával az RKK Ipari Termék-és Formatervező Szak végzett mérnök hallgatója az EKIK „Leginnovatívabb szakdolgozat-diplomamunka” pályázatán. Inhalátor Design című munkájával nyert, mely az asztmások és légúti betegségben szenvedők mindennapjait könnyíti meg.

Az a típus, aki „mindig” töri a fejét valamin. Igaz, van hivatalos munkahelye, ahol szintén tervez valami hasznosat, praktikusat, és még mutasson is, igaz nem könnyű műfaj. A designszemlélet minden szinten, méretben és szegmensben működhet.

Feltehetnénk a kérdést, miért is jó nekünk, hogy valami ne csak jó legyen, hanem szép is, és e kettős funkcióban, a tulajdonságok, mint szinergiák, egymást erősítve szolgáljanak bennünket? A mai gyártási kultúra elengedhetetlen része az ipar világában a külcsin és a belbecs. Ezért tanítják ezt a szakmát. De mint minden szakmában lehetnek jók és jobbak. Ma a cégek sorban állnak az ilyen szakemberekért.

Az instagram oldalát nézve bejárta a fél világot, járt a magaságokban és a szó szerinti mélységekben, testben és lélekben, csak néhány említés, Blue Lagoon, Comino, Malta, Görögország, Grand Canyon National Park, és London.

A korábban paksi gimnazista, ma Budapesten élő és dolgozó Feil Liza már ahhoz a fiatal mérnökgenerációhoz tartozik, aki másképpen lát világot: embert és tárgyakat.

Aztán jön, leteszi az asztalra. Gondolkodhatunk rajta, hogyan is van ez. 

PAKS-PRESS – A ritmikus gimnasztika paksi díjazottjai – mások mellett -, Feil Liza és Takács Kata a Vak Bottyán gimnázium tanulói a Garay Gimnázium Dísztermében, 2015. december 15-én. A Tolna megyei Diáksport Tanács 24. alkalommal rendezte meg díjátadó ünnepségét; 16 sportág 241 versenyzőjének előző évi teljesítményét ismerték el. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. x A díjnyertes okosbólya – Oktogon.hu: A Budapest Design Weeket a hagyományokhoz híven a Magyar Formatervezési és Design Management díjak átadásával nyitották meg ünnepélyes keretek között október 5-én a Néprajzi Múzeumban. X Feil Liza itthon, a Duna-Parton. 

PAKS-PRESS 2023. december 18., hétfő 19:00. +++

 

 

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap