PAKS-PRESS – „Minden szavaztot megköszönünk és megbecsülünk” – mondta Heringes Anita, Paks város megválaszott polgármestere a Paks-Pressnek megbízólevelük átvételekor a Városházán.  

„Október 1-jén lépünk hivatalba, de már elkezdtük a munkát, minden héten találkozunk, amikor a város illetve a hivatal jövőbeni működéséről beszélünk” – fogalmazott az új városvezető. Hozzátette: a közös munkában már most áttekintjük a cégrendszert, beszélünk a bizottsági helyek elosztásáról illetve struktúrájáról is. 

Mint azt dr. Sátor Vera a paksi Választási Iroda vezetője elmondta, a június 9-iki választás rendben, esemény nélkül történt. A választás jogorvoslati igény nélkül zárult és emelkedett jogerőre. Szólt arról is, hogy a korábbi választásokhoz képest aktívabb volt a választási hajlandóság.

Pakson a választási számkülönbség a két favorit polgármester jelölt között némileg meghaladta a négyszázat.  

A polgármester és a helyi képviselők megválasztása mellett megalakult az ukrán képviselet is. Szergej Krickij, az újonnan megalakult háromtagú paksi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnöke a megbízólevelének átvételekor elmondta: szervezetük kapcsolódik a Nova Hvylja Magyarországi Ukrán Fiatalok és Családok Egyesülete programjához. Ez részben tartalmazza az óvodai-iskolai programok fejlesztését, színvonalas kulturális és közéleti programok szervezését, menekültek beilleszkedésének támogatását. A Pakson otthonra talált ukránok a közösségi médián és a személyes ismeretségeken kereszül is tájékoztódhatnak a kisebbségi önkormányzat tevékenységéről. A helyi szervezet további tagjai Papp Olga és Papp Natália. 

Tolna vármegyében tízezernél több lakosú településeken az alábbi polgármestereket választották meg: Bonyhádon Filóné Ferencz Ibolyát, Dombóváron Pintér Szilárdot, (valamennyien FIDESZ-KDNP), Pakson Heringes Anitát (Paksi Deák Ferenc Egyesület), Szekszárdon Berlinger Attilát, Tolna városában Berta Zoltánt (mindketten FIDESZ-KDNP). A listás megyei választás TOLNA vármegyében tizenöt mandátummal járt. Ebből a FIDESZ-KDNP tizenegy, a Mi Hazánk kettő, a DK egy, a Momentum egy mandátumot szerzett.

Képünk: Paks, 2024. június 19., szerda – Paks város megválaszott polgármestere Heringes Anita (középen) és a testület képviselői megbízólevelük átvétele után a Polgármesteri Hivatal nagytermében, 2024. június 19-én. Balról-jobbra: Leber Ferenc, Szabó Péter, Benke Gábor, Szél Benjamin (Fidesz-KDNP), valamint Weisz Mátyás, Horváth Zoltán, Barnabás István, Nagy Balázs, Kudorné Szanyi Katalin, Mezősi Árpád, Molnár Péter József a Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF). Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2024. június 19., szerda 17:10. +++

.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap