PAKS-PRESS – Kétnapos lesz a Szent István Napok programja Pakson, a rendezvényeket és kísérőprogramokat Szabó Péter polgármester közösségi oldalán osztotta meg vasárnap, hétfőn Márkus Zalán kulturális központ igazgatóval közösen, a helyszín közelében sajtótájékoztatón válaszoltak az újságírók kérdéseire.
A tájékoztatón elhangzott: augusztus 19-én az Üregemezei Pihenőparkban délután lép fel az Eszter-Lánc Mesezenekar, később a Rico X Miss Mood, este nyolc órától Best Of Geszti formáció áll a színpadra, Geszti Péterrel, Dés Lászlóval és Oláh Gergővel. A kísérőprogramokban délután három óra és este nyolc óra között hatezer négyzetméteres népi játszótér és atomerőműves tűzoltósági habparty is szerepel.
Az ünnep napján, augusztus 20-án a paksi Jézus Szíve nagytemplomban ünnepi beszédet mond Szabó Péter polgármester, közreműködik Tábori Emese és Berek Dániel, majd hagyományosan kiosztják a megszentelt új kenyeret. Este nyolc órakor az Ürgemezőn fellép a Tűzvirág Együttes, majd Vikidál Gyula flashmobjával kialakítják az élő nemzeti lobogót. Este az Azahriah, főleg a fiatalokat érintő egyszemélyes előadó lép a közönség elé. A nap folyamán a Vásár-Tér is várja a látogatókat.
Ebben az évben is marad a helyszín az Ürgemezei Pihenőpark, hiszen a 2019–ben, utolsó alkalommal rendezett, a Dunakorzón tartott ünnep az idén sem ismételhető meg, egyrészt építkezés folyik a Gesztenyesoron, másrészt az akkori rendezvény számos technikai gonddal járt, részben a hatos út időszakos elfoglalása és részben a befogadhatóság számának tekintetében.
Arra a polgármesteri, közösségi oldalon olvasható kommentekben történt felvetésekre, hogy az előző években megélt programokhozhoz képest a 2023-as rendezvény szerényebb, Szabó Péter úgy válaszolt, hogy sikerült olyan programokat találni, amelyek a többség igényeit kielégítheti.
– A kommentelők minden izlésének nem lehet megfelelni, olyan nevek, programok vannak, amelyekben mindenki jól érezheti magát, de még ennél is fontosabb, hogy együtt tudjunk ünnepelni – jegyzete meg.
Márkus Zalán, a Csengey központ igazgatója azt emelte ki, hogy az ország legnagyobb élőképét, a három nemzeti színből álló pólókkal kialakítják a nemzeti lobogót, amelyet 600-700 fő alkot majd meg. Még 150 poló van kiadó, a kép mintegy 20 ezer négyzetméteres területen alakul ki, a negyvenperces történetben, a fináléban egy kis közös zászlólengetés is lesz. Hozzátette, a lézershow az idén nem lesz, a programok a takarékosság jegyében szerveződtek.
PAKS-PRESS 2023. június 26., hétfő 16:05. +++