PAKS-PRESS – A világ energiapolitikájában megváltoznak a trendek, az energiaválság ráirányította a figyelmet az atomenergiára, egyre bizonyosabb, hogy Magyarország jól döntött, amikor ezt az utat választotta – mondta a Paks2 Zrt. kommunikációs igazgatója egy pódiumbeszélgetésen hétfőn, Szekszárdon.

Rákóczi Péter felidézte, hogy a korábbi években tapasztalt mozgó energiapolitika hátrányos helyzetbe hozta azokat az országokat, akik leálltak az atomenergia felhasználásával. Rámutatott: a paksi beruházás a legszigorúbb követelményeknek is megfelel. A jól képzett, évtizedes tapasztalattal bíró szakemberek vesznek részt az üzemeltetésben és építésben. Az új blokkok szakember képzése megkezdődött, az indulásra a szükséges szakembergárda rendelkezésre áll, amely a technológiából addóan várhatóan fele lesz majd a jelenleginek – jelentette ki. Hozzátette, az építés mellett nagy jelentősége van a térség gazdasági fejlődésének is.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a sokat emlegetett klímasemlegesség ügyben jól áll Magyarország, a villamos-energiatermelés hatvan százalékát karbonsemlegesen állítjuk elő, ennek jórésze Paksról származik. Igaz, a napenergia mára már kétszerese a paksi termelésnek, sajnálatos, nem megbízható módon termel, az időjárásfüggőség miatt nem szabályozható. A napelemek 2000 órában tudnak termelni, az ingadozások sok esetben terhelik a rendszert.  

Szepesi Balázs, az MCC Közgazdasági Iskolájának vezetője a pódiumbeszélgetésen helyi gazdaság ébredését, városfejelesztési stratégiát sürgetett. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Szekszárdnak élnie kell azzal a lehetőséggel, hogy számos, gazdaságilag kihasználható energia szabadul fel az építkezésnél. – Megnő a kereslet a munkaerő iránt, új tecnológiák érkeznek, meg kell fogalmazni a jövőképet, azt meg kell tölteni tartalommal – fűzte hozzá.

Felvetette annak szükségességét, hogy Szekszárdnak együttműködésre kell törekednie a környező városokkal, a Paks-Kalocsa agglomerációval fel kell tudni venni majd a versenyt, hiszen a híd elkészülte után megváltozhat az eddig ismert modell. – Tiszta ajánlatok kellenek, életminőséget kereső vidéki fogyasztó kiszolgálása szintén a lehetőségek között van – húzta alá.

– A vállalkozások számára a Paks2 projektben a beszállítók számára 17 aktuális beszerzés érhető el – hangzott el a beszélgetésen.  

Képünk: Rákóczi Péter, Paks2 Zrt. kommunikációs igazgatója beszél a szekszárdi Mathias Corvinus Collegium, „Az évszázad beruházása” címmel megtartott pódiumbeszélgetésen a szekszárdi Polgármesteri Hivatal dísztermében, 2023. február 27-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2023. február 27., hétfő 22.10. +++

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap