(PAKS-PRESS) Budapest, 2021. december 20., hétfő – Jelentős előrehaladást tapasztalt Alexej Lihacsev, a Roszatom elnöke, aki a decemberi paksi látogatása alkalmával elégedett volt – mondta Alexandr Merten a Paks II. projektigazgatója a fővállalkozó ASZE vállalat alelnöke egy sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

A Roszatom budapesti képviseletén tartott sajtótájékoztatón elhangzott: januártól az alapgödör kiásása megkezdődik, miután a Paks II. építésének egyik hangsúlyozott indoka az energiaárak jelentős emelkedése – mondta a paksi, orosz vezető. Hozzátette, más országokban is visszatért az atomenergia reneszánsza. Felidézte, hogy a visegrádi országok ragaszkodnak energia-függetlenségükhöz és egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy az EU zöld energia-forrásként ismerjék el az atomenergiát.

– A Roszatom nemcsak atomenergia-rendszerekben dolgozik, logisztikai vállalkozásokban és 3 G technológiai alkalmazásában is érdekelt. A Roszatom 12 országban 35 blokkot épít – mondta el.

Alexandr Merten a magyar-orosz együttműködés részleteire is kitért. Szavai szerint a Roszatom megbízható beszállítója az üzemanyagok tekintetében a paksi atomerőműnek, részt vesz a berendezések szervíz-munkájában, az MVM-mel közös műszaki tudományos központ létrehozásáról tárgyalnak. A debreceni egyetemmel közösen vegyesvállalat létrehozásában gondolkoznak, a Tungsrammal energiatárolók létrehozásáról, a Paks II Társasággal konzorcium létrehozásáról folynak az egyeztetések.   

 A Paks-Press Hírügynökségnek arra a kérdésére, hogy Alexej Lihacsev a Paks II építkezés helyszínén tett decemberi látogatása alkalmával a látottakkal elégedett volt-e, Alexandr Merten úgy válaszolt, hogy a Roszatom vezérigazgatója májusban volt ezt megelőzően a telephelyen, és úgy látta, jelentős elmozdulás történt. – Bizonyos engedélyek birtokában ez már lehetséges volt – fűzte hozzá. – A munkálatok felgyorsulásával elégedett volt az orosz miniszteri rangban lévő vezető – erősítette meg.

Arra a további kérdésre, hogy a magyar vállalkozók munkájával elégedett-e az orosz partner, Alexandr Merten csak részben tudott pozitív választ adni. – Vannak, akik jól dolgoznak és vannak, akik kevésbé – fogalmazott. Jelezte, hogy a Roszatom továbbra is figyelembe veszi azt az eredetileg kitűzött célt, hogy a magyar cégek, és beszállítók negyven százalékban részesüljenek a munkából, de eddig ez az arány az ötven százalékot is elérte.

Az orosz megrendelésekben a magyar fél az építési-szerelési munkákban, az építőanyagok beszállításában számíthat megrendelésekre, vagy olyan gépeket hozhat, amelyeket itt gyártanak. Hozzátette, a szigorú magyar szabályozás mellett nyílt tendereken versenyeztet a Roszatom, a magyar cégeknek a szükséges engedéllyel és képesítéssel rendelkezniük kell.  

A magyar – orosz kooperáció része, hogy azok a magyar vállalatok, amelyek részt vesznek a paksi projekt kivitelezésében, más munkákra is számíthatnak az Roszatom megrendeléseiben.

Alexandr Merten elmondta: jelenleg kétszáz munkavállalójuk dolgozik az irodákban és ugyancsak kétszáz fizikai építőmunkás van jelen a paksi telephelyen.

Képünk:

(PAKS-PRESS) Budapest, 2021. december 20., hétfő – Alexandr Merten a Paks II. projektigazgatója a fővállalkozó ASZE vállalat alelnöke tájékoztatja a sajtó munkatársait a Roszatom budapesti képviseletén, 2021. december 20-án. Paks-Press Fotó: Kiss András Kristóf. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap