PAKS-PRESS – Az Európai Bíróság elutasította Ausztria keresetét, amelyben az Európai Bizottság a Paks II. Atomerőmű építésének konstrukcióját jóváhagyó döntését vitatta. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter értékelése szerint ez egy nagyon fontos döntés hazánk energiabiztonsága szempontjából. Mindeközben az új erőmű építési területén közel egymillió köbméter földet emeltek ki és zajlik a felvonulási épületek kivitelezése.

Az új paksi blokkok építése és az ország energiabiztonsága szempontjából fontos döntést hozott az Európai Unió Bírósága. A Törvényszék kimondta, hogy a beruházás megfelel az uniós normáknak. Ausztria azt követően perelte be az Európai Bizottságot, miután az uniós testület engedélyezte Magyarország két új reaktor építésére vonatkozó tervét. Az uniós testület alapos vizsgálat után megállapította, hogy az a konstrukció, amelyben megvalósul a projekt, megfelel az Európai Unió szabályozásának. Ausztria azonban megtámadta ezt a döntést az uniós bíróságon, azt állítva, hogy az atomenergia egyrészt nem fenntartható energiaforrás, másrészt nem is ad helyes választ a klímaváltozásra. 

– Nagy győzelem Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából – értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Törvényszék mostani, hazánk számára kedvező döntését. Szijjártó Péter hangsúlyozta: hazánk kényesen ügyel arra, hogy a paksi beruházás megfeleljen a lehető legszigorúbb környezetvédelmi és egyéb szakmai követelményeknek, hiszen nyilvánvalóan a biztonság a legfontosabb kérdés egy atomerőmű építésekor. Mint rámutatott: az Európai Bíróság most megerősítette, hogy az engedélyezési folyamat megfelel az uniós normáknak és a beruházás finanszírozása is összhangban van az európai szabályokkal.

Mindeközben az új blokkok területén megkezdett, több fontos folyamatot magába foglaló talajelőkészítési tevékenység rövidesen a talajszilárdítási munkákkal folytatódik. A szomszédos építési-szerelési bázison több felvonulási épületének tervezése, engedélyezése, illetve kivitelezése is folyamatban van.

Épül a betonkeverő üzem. Itt állítják majd elő az erőmű építéséhez szükséges beton nagy részét. A két betonkeverő egyikének alapja már szinte teljesen elkészült, most szerkezetének összeállítása zajlik. A másiknál szintén jó ütemben haladnak az alapozási munkákkal. A mixerek mellett található a szerkezetkész betonvizsgáló laboratórium épülete. A betonüzemmel szomszédos acél- és betonacél szerelő üzemnél az acélszerkezet szerelési munkáit végzik: a rácsos tartószerkezet beépítését, a gépészeti tartók elhelyezését, a darupálya-tartók pozicionálását.

A sokrétű, párhuzamosan a tervezőasztalnál és a területen folyó építési munkákból is jól látszik: egy atomerőmű létesítése monumentális vállalkozás. (x)

Fotó: Paks II. Zrt.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap