PAKS-PRESS – Nem halad a paksi beruházás – jelentette ki sajtóértesülésekre alpozva Bencze János országgyűlési, ellezéki képviselőjelölt sajtótájékoztatóján, kedden. Ezért találkozni szeretne a Paksért felelős miniszterrel.

Hivatkozott arra, az ugyancsak a sajtóból származó félrevezető információra, hogy az orosz fél elállt a paksi projektről, mellőzve az azóta megjelent cáfolatot. Megismételte azt az óhaját, hogy találkozna Süli Jánossal: szeretné tudni, miképpen áll éppen a projekt helyzete.

 – A találkozót bármilyen formában el tudnám képzelni – folytatta. – Stúdióban, élő közvetítésben, akár az irodájában is – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy kereste-e már ebben az ügyben Süli jánost, azt mondta nem: csak a médiában üzent, már korábban is.

– „Ezt a csatornát használjuk” – jegyzete meg. Arra kérdésre, hogy amennyiben mégis nagyon szeretné a találkozót, miért nem hivja fel telefonon, hiszen a készülékében benne van a korábbi ismertség okán Süli János száma, és az idő nagyon fogy: megismételte, hogy a kampánystáb döntése alapján, a sajtón keresztül üzennek. – Lehet, mégis felhívom – mondta. – De, most mi a választókat keressük inkább – jegyezte meg.

Bencze János további szavai szerint az LMP politikusai órási felelőtlenséget követnek el, amikor megkérdőjelezik a Paks II-t. Az ellenzék szerint tarthatatlanná vált a paksi bővítés. – Az új erőműre szükség van, de azt megkérdőjelezzük, hogy a jelenlegi, orosz formájában van-e létjogosultsága – hangoztatta.

Arról is beszélt, hogy emelné tovább a családi pótlékot és családtámogatásokat.

Képünk:  Bencze János országgyűlési, ellenzéki képviselőjelölt kampánystábja tagjaival sajtótájékoztatóján, 2022. március 29-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2022. március 29., kedd 16:40. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap