PAKS-PRESS – Az 52 kilogrammos Pupp Réka aranyérmet nyert pénteken a budapesti Papp László Sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.

Az olimpiai ötödik paksi dzsúdós – a súlycsoport első kiemeltje – remek formát mutatott az elmúlt GS-versenyeken, ugyanis tavaly február óta hatszor állhatott dobogóra a World Tour kiemelt eseményein. Antalyában és Bakuban aranyérmet szerzett, Tbilisziben idén második tavaly harmadik lett, Tel-Avivban pedig mindkét évben bronzéremmel zárt.

Pénteken három remek győzelemmel menetelt el a döntőig, ahol annak a reményében lépett tatamira, hogy megszerzi hazai földön az első magyar GS-aranyat. A fináléban a felnőtt mezőnyben kevéssé ismert Giulia Carna várt rá, aki 17 éves létére menetelt el a végjátékig, és eddigi legjobb eredménye a junior világbajnoki ezüstérem volt.

Első összecsapásukon az Atomerőmű SE 26 éves sportolója már a nyolcadik másodpercben vazaarit érően dobta el riválisát, aki a folytatásban sem tanúsított komoly ellenállást. A tavaly Eb-harmadik Pupp bő másfél perc elteltével ismét feldöntötte Carnát, és a bíró eleinte nem ítélt semmit, ám rövid szünet után újra vazaarit jelzett, ami már ippongyőzelmet jelentett.   

A világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a magyar dzsúdósport 10. Grand Slam-aranyérmét gyűjtötte be, és medálja mellé 4000 dollárt kapott.

„A dzsúdóban nincs papírforma, de én első kiemeltként legyőztem az ellenfeleimet, úgyhogy ez valami hasonló volt. Talán mondhatjuk, hogy mostanra értem bele az 52 kilóba” – mondta az MTI-nek Pupp Réka. „Most tudtam meg, hogy ilyen jól szerepelek a Grand Slameken, köszönöm az infót, ez és a világranglistás helyezésem plusz motivációt fog adni a folytatásra” – fűzte hozzá.

Edzője, a női kapitányként is tevékenykedő Braun Ákos arról beszélt, hogy a nevezések alapján erősebb mezőnyre számítottak.

„Néhányan betegség miatt nem jöttek el, emellett a verseny közben sok jó dzsúdós kihullott Réka elől, az idei Európa-bajnok például egymeccses volt. Meglepetés volt ez az olasz lány is, akiről semmit sem tudtunk, csak a döntő előtt néztem róla videókat és elemeztem ki őt. Kellemetlen ellenfélnek ígérkezett, mondtam is Rékának, hogy ez nem lesz sétagalopp, de ő azt csinált belőle” – tette hozzá.  

Nagyon örülök, hogy itthon, hazai közönség előtt sikerült a Rékának, úgy látom, hogy meccsről-meccsre egyre jobban jött fel – mondta Braun Ákos a győzelem után a Paks-Press Hírügynökségnek. Szavai szerint Réka koncentráltan dolgozott a nap folyamán. – Elégedett vagyok – jegyezte meg. 

Pupp Réka az őt körülvevő újságírók előtt azt emelte ki, hogy külön örömére szolgál az, hogy a biztatást, amit a közönségtől kapott vissza tudta adni a győzelemmel.

Képünk: JUDO – GRAND SLAM HUNGARY – Pupp Réka aranyérmes!

(PAKS-PRESS) Budapest, 2022. július 8., péntek – Pupp Réka  (52 kg, Atomerőmű SE) aranyérmet szerzett 2022. július 8-án. Pupp Réka (b2), az ezüstérmes olasz Giulia Carna (b), a harmadik helyezett amerikai Angelica Delgado (j2) és az izraeli Gefen Primo (j) a női 52 kilogrammos súlycsoport eredményhirdetésén az olimpia kvalifikációs Grand Slam-cselgáncsversenyen a Papp László Budapest Sportarénában, 2022. július 8-án.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap