PAKS-PRESS – A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalmához Paks is csatlakozott, 2025. április 12-én, szombaton.
– Paks Város Önkormányzata nevében köszönet illeti azt a több mint 400 főt, akik részt vettek a programban és együtt megtisztították a szeméttől a város, különböző részeit – írja hétfői közleményében a Paksi Közös Önkormányzati Hivatal, Társadalmi Kapcsolatok és Városmarketing Csoportja.
A közleményben leírják, hogy az önkéntesek az Ürgemezei Szabadidő Parkban tudtak bekapcsolódni a szemétszedésbe. A civilek a kesztyűket és zsákokat a regisztráció során a gyűjtőponton vehették fel, majd ugyanott a hulladékot összekötött zsákokban tudták elhelyezni.
A programhoz csatlakozott paksi iskolák, mások mellett a Gazdag Erzsi Általános Iskola, a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola, a biritói I. István Szakképző Iskola, valamint az Energetikai Technikum és Kollégium (ESZI) diákjai már hét közben is tartottak eredményes szemétszedést.
A LADIK egyesület hagyományosan a Duna-partot tisztította meg az Árvíz utcából indulva a Csónakház közeli partszakaszokon. Idén a külső településrészekben: Biritón, Csámpán, Gyapán és Cseresznyésben is tartottak gyűjtést.
Közreműködtek a Mezőőri Szolgálat, a Polgárőrség, a Közterület-felügyelet és a DC Dunakom Zrt. munkatársai.
A gyűjtés eredményeként Paks közigazgatási területéről idén közel 170 zsák szemetet szedtek össze az önkéntesek.
Képünk: Paks II-es csoport az Ürgemezőn, 2025. április 12-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.
PAKS-PRESS 2025. április 14., 16:45. +++