PAKS-PRESS – Pakson, a pénzhiány miatt számos létesítményt bezárnak, olyan programot szerveztünk, amely nem jár költséggel és megmutatja a város szépségét és sokoldalúságát, ilyen lehet a BringázgAtom, miután számos paksi családban van több kerékpár is – mondta dr. Kovács Antal a Sánchegyen tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Az atomerőmű sportegyesületének szervezőivel közös ötlet többek között az Atomfutáson alapult, ebben az esetben most két távot szerveztek, egy nyolc és egy tizenhat kilométeres kört. – Túl a közösségi élményen, lesz játék is, szombaton, négy pihenőhelyen innivalóvalóval várunk mindenkit, a város panorámáját pedig megörkíthetik a résztvevők – mondta el az egyesület elnöke. Megjegyezte: a képeket beküldhetik a sportegyesület oldalára. A start előtt regisztrációt tartunk a Halászcsára parkolójában, az indulás előtt az itt dolgozók forró teával kínálnak – tette hozzá. – Arra szeretnénk az embereket ösztönözni, hogy mozogjanak, vegyenek részt a közösségi életben, fogalmazott dr. Kovács Antal.
Kiemelte: a paksi atomerőműnek kiemelt szándéka, hogy megfelelő intézkedésekkel fenntartsa az eddig megszokott életet, az uszodát nyitva tartjuk, az ASE Sporttelep, bár rövidített idővel, de továbbra is rendelkezésre áll, az ASE csarnokban a kosárlabda mérkőzéseket szintén megtartjuk, és a szabadidő sportot kedvelőket is beengedjük.
Arra a kérdésre, hogy a kerékpározók hogyan tájékozódhatnak az eseményről, úgy válaszolt, hogy az ASE honlapján és közösségi oldalalán a szükséges információk, útvonalak megtalálhatók, letölthetők. Kérik a szervezők, hogy a kerékpár lehetőleg a terepviszonyoknak megfelelő legyen, a túra nem verseny, a korhatár ajánlottan nyolc évtől kezdődik.
Dr. Kovács Antal ígérte, hogy családjával együtt jelen lesz a túrán, és természetesen, az ASE kajakosai, judósai is eljönnek.
Képünk: Festői paksi panorámát, kiváló családi programot, élmény kínál dr. Kovács Antal
(PAKS-PRESS) Paks, 2022. november 10., csütörtök – A BringázgAtom november 12-én tartandó kerékpáros túrára várják az atomerőmű sportegyesületének szervezői a paksiakat – erről dr. Kovács Antal beszélt az egyik helyszínen tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön. Ezt a hegytetőt is érinti az útvonal, amely letölthető a közösségi oldalról. Fényképeket is készíthetnek a résztvevők, amelyeket nyereményekkel is jutalmaznak. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.
PAKS-PRESS 2022. november 10., csütörtök 20:00. +++