PAKS-PRESS – Több, mint 300 millió forintos fejlesztéssel bővíti paksi kikötőjében a rakodó kapacitást a gabonakereskedelemmel foglalkozó Sygnus Kereskedelmi Kft. A 343 millió forintos technológiai fejlesztést a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 240 millió forintos támogatásával valósítják meg.

A cég két Merlo típusú teleszkópos rakodógépet, homlokrakodót, hídmérleget, illetve ipari gémes, gumikerekes átrakót vásárol; az új eszközökkel jelentősen nő a kikötőben a kirakodási kapacitás, így az képessé válik a Pakson és környékén zajló beruházások logisztikai támogatására. A 2023. augusztus 31-én záruló projekt része 10,64 kilowatt csúcsteljesítményű napelemek telepítése is. A kft. közlése szerint a 6000 tonna kapacitású kikötőben idén 104 ezer tonna árut rakodtak ki, és 74 ezer tonnát be, döntő részben gabonát, műtrágyát, követ.

Az 1993-ban alapított, szekszárdi székhelyű társaság 2021-ben 15,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el 379 millió forint adózott eredmény mellett.

Németh Tamás ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idei árbevétel megközelíti a 20 milliárd forintot, a fejlesztéstől 5-15 százalékos árbevétel-növekedést várnak. (mti)

PAKS-PRESS 2022. december 26., hétfő 19:05. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap