PAKS-PRESS – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában hazai forrásból épült meg a 6-os főút menti, löszfal omladék elleni támfal 288 méter hosszban, 1,7 milliárd forint értékben. A beruházás részét képezte a főút nyomvonalának korrekciója és a vízelvezetés teljeskörű felújítása is.

Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztályának, a Paks-Press Hírügyökséghez eljuttatott közleménye szerint két védmű épült a 6-os főút Paks külterületi szakasz melletti, korábban omlásnak indult löszfal mentén, ezzel megakadályozva az esetleges lösz omladék útburkolatra hullását. A 88 és 200 méteres védművek építésén túl a beruházás keretében a szakemberek elvégezték a főút nyomvonalának korrekcióját és a vízelvezetés teljeskörű felújítását is.

Az út 107-es kilométere mellett húzódó löszfalból 2016. decemberében 15-18 köbméternyi föld omlott le, mert a fal a tartós hideg miatt instabillá vált. Az utat két évig csak fél pályán lehetett használni.

A támfal ünnepélyes átadásán, május 17-én beszédet mondott Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházási államtitkára, Süli János, országgyűlési képviselő és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.  Jelen volt Szabó Péter, Paks polgármestere.

A beruházás a Közép-Duna Menti Térségben tervezett országos közúti felújítások megvalósítására kötött szerződés keretében valósulhatott meg. A projekt részeként a támfal építésén túl Tolna vármegyében összesen 18 útszakaszon közel 160 km hosszban történt útfelújítás az elmúlt években, valamint 30 kis és közepes nyílású híd is megújult összesen 29 milliárd forint értékben.

Képünk: Látványos szakaszához érkezett Paks-Dunakömlőd között a támfal építése, 2021. december 13-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2023. május 17., 15:00. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap