(PAKS-PRESS) – A „Nyitott Paks” elnevezésű projekt keretében orosz, angol és magyar, mint idegen nyelv tematikájú ingyenes nyelvi képzések lesznek elérhetők, ezekre elsősorban Paks város és környéke lakosságát, a közintézmények szakembereit, az erőmű magyar dolgozóit valamint a térségben munkavállalás céljából tartózkodó, harmadik országból érkező állampolgárokat várnak. Hétszáz fő képzésére nyílik lehetőség.

A Belügyminisztérium és az Európai Unió által társfinanszírozott programról csütörtökön tájékoztatott és megállapodást írt alá Szabó Péter polgármester, mint önkormányzat ajánlat kérője és a Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft. nevében Dohár Péter ügyvezető, a nyílt közbeszerzési eljárás nyertese.

Mint az a tájékoztatóban elhangzott, a képzés hatvanórás modulokban, kezdő – újra kezdő – fenntartó tematikában, heti négy, illetve intenzív, heti tizenkét órás beosztásban történik. A létszám, egy-egy megalakult csoportban, három –és tizenkét fő között lehet. Az indulást szintfelmérés előzi meg.

Dohár Péter ügyvezető példaként említette, hogy alakulhatnak tematikus csoportok is, például esetleg egészségügyi szaknyelvet is oktathatnak – tekintettel a városba érkező orosz állampolgárokkal való jobb kommunikáció érdekében. A képzés során a hangsúly az beszédkészségre, a megértésre irányul – fogalmazott.  

Az eljárási rend szerint a projekt toborzással kezdődik, a lehetőséget meghirdetik több felületen, és a médiában is.  

Az oktatást várhatóan legkésőbb hatvan napon belül kezdik el, a helyszíneket az önkormányzat biztosítja, de nem tartják kizártnak, hogy képzés online formában indul el, 2022. november harmincadikán zárul.  

Képünk: Dohár Péter, a Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, a „Nyitott Paks” elnevezésű projekt szerződéskötésének aláírásán, a Városházán tartott sajtótájékoztatón, 2022. január 13-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2022. január 13., 13:30. +++

 

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap