PAKS-PRESS – Közzétették a „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány” Kuratóriuma a 2022. évre szóló felhívását, a pályázati feltételeket, melyek már letölthetők a paks.hu oldalról.

Az alapítvány a korábban is megfogalmazott céljai szerint elismeri és ösztönzi azoknak a diákoknak a teljesítményét, akik az általános iskola 5. osztályától az első diploma megszerzéséig tartó idő valamely szakában paksi iskolában végzik tanulmányaikat, vagy állandó lakhelyük Paks, az anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmányi munka és a sport területén kimagasló eredményt értek el.

Ugyancsak támogatják és elismerik a fiatalokkal foglalkozó felnőttek, alapfeladatukon felüli eredményes tehetséggondozó munkáját, a paksi fiatalok körében. A felnőttek díjazására munkáltató is nyújthat be pályázatot.

A szabályok szerint pályázni lehet szakmai és tanulmányi teljesítménnyel, amely bizonyítja a pályázó eredményességét, tehetségét, megyei, regionális és nem központi szervezésű országos tanulmányi versenyen elért 1. helyezéssel, valamint a központi szervezésű országos tanulmányi versenyeken az első 15 helyezés valamelyikének elérésével.

Ugyancsak pályázat adható be valamennyi művészeti ágban egyéni és csoportos alkotással; koncerteken, előadásokon, fellépéseken, irodalmi pályázatokon elért eredményekkel, az országos szakszövetségek és a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett versenyeken elért 1-3. helyezéssel, sport kategória esetén.

A felhivás további tartalma szerint tanulmányi ösztöndíjra az pályázhat, aki tanulmányai során eddig tartósan kiemelkedő eredményt ért el és a 2022/2023-as tanévben valamelyik hazai felsőfokú intézmény nappali tagozatán utolsó éves hallgató lesz. A pályázó tanulmányi átlagának 4,5 fölött kell lennie a 2021/2022-es tanév mindkét félévében. A felhívásban megjegyzik, hogy pályázat nem nyújtható be, amennyiben a pályázó az eredményét levelezős tanulmányi versenyeken érte el.

A pályázatok benyújtásának módja és feltételei is szabályozottak. A pályázatot az előírt űrlapon kell benyújtani. Az űrlap beszerezhető a Paksi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Titkárságán, illetve letölthető a www.paks.hu honlapról. A pályázat beérkezési határideje: 2022. szeptember 16. péntek, déli 12 óra, helye a Paksi Polgármesteri Hivatal polgármesteri titkársága.  Itt a pályázattal kapcsolatban felvilágosítást is lehet kérni, ezt a lehetőséget is ismerteti a felhívás.

A sikeresen pályázókat az elbírálást követően értesítik és meghívót kapnak a díjkiosztó ünnepségre, az október 23-i ünnepségsorozat keretében. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítványt több, mint harminc éve alapította Paks város vezetése és a paksi atomerőmű.

Képünk: Tehetséges fiatalok – Pupp Noéminak, kétszeres Európa-bajnok kajakozónak, nemzeti ünnepünk alkalmából díjat adományozott a „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány” Kuratóriuma, az elismerést Süli János polgármester adta át 2015. október 23-án. Paks-Press Fotó/Archiv/Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2022. június 9., csütörtök 10:11. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap