PAKS-PRESS – A város önkormányzata ebben az évben utolsó ülését tartotta meg, az ott történtekről Szabó Péter polgármester hivatalában tájékoztatott csütörtökön.

A testület ülése Rákóczi Péternek, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatójának előadásával kezdődött, amelyben a projekt aktualitásairől számolt be. Az előadásban az építkezés folyamatleírása megtörtént, ugyanakkor érdemes néhány olyan részletre is kitérni, amely az elmúlt hétvégén a Paks Fm Rádióban is, hasonló témakörben Rákóczi Péterrel már elhangzott. Strasszer Tamás műsorvezető és Somodi-Solymos Eszter vendégkérdező, a Spirit Fm rádió programigazgató-helyettese voltak a beszélgetőtársak a „Szabad péntek” című adásban.

Rákóczi Péter szavai szerint a Társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt élők a pozitivumokat is éljenek meg, amikor több ezer munkavállaló Pakson az építkezésen megjelenik. Hangsúlyozta, az a célkitűzés, hogy lehető legrövidebb idő alatt, a harmincas évek elejére épüljön meg az új atomerőmű, ugyanakkor a munkavállalók elhelyezésekor nagy tömegű vendégmunkás ne jelenjen meg a város infrastrukturájában.

Kiemelte: tekintettel kell lenni a városlakók életkörülményeire és egyúttal a vendégmunkásoknak is kulturált lakhatási körülményeket kell biztosítani. Komplexumokat hoznak létre, ezekben lesz lehetőség a bevásárlásra, az egészségügyi, a banki szogáltatásokra, szórakozási lehetőségekre, ügyintézésre: kormányhivatali pontokat nyitnak meg és a belügyminisztériumi egyzetetések is szükségesek lesznek majd a közbiztonság fenntartására – mondta el a kommunikációs igazgató. Rákóczi Péter hozzátette, nem zárt városrészeket hoznak létre.

Részletezte: a konténerrészek munkavállalóiként magyarokat a határontúli területekről, például Erdélyből várják, de jöhetnek olyan dolgozók is, akik építettek már erőművet Törökországban, Egyiptomban vagy Fehéroroszországban.

Hozzátette, az 1500-2000-res létszámban gondolkoznak a kezdetben, de majd a csúcsidőszakban akár 9000 ezer ember is érkezhet, a felfutást 2027-29-re tervezik. Szólt arról is, hogy már most az ország minden részéből is érkeztek már munkavállalók, vagy például az Atomsztrojexport többszáz, és a Bauer cég német munkavállalói is. 2025 elejére tervezik az első beton öntését. 

Ami a munkafolyamatokat illeti, a résfalazást, a talajszilárdítás követi, 75 ezer cölöp biztosítja a földrengésállóságot és további mikrocölöpök sokasága.

Rákóczi Péter további szavai szerint a Paks 1 és a Paks 2 párhuzamos éveire olyan méretű energiaigény lesz Magyarországon, amihez szükség mutatkozik a hat blokk együttes termelésére. 

A kommunikációs igazgató elmondta: a város az építkezéssel további fenntartható fejlődését érheti el, az infrastruktúrális fejlesztéssel, a szálláshely kopmlexumokkal, az ipari utakkal és más beruházásokkal. A testületi ülésen Rákóczi Péter a képviselőtestület tagjait bejárásra hívta meg.

Szabó Péter polgármester a testületi ülés folytatásaként felidézte a további történéseket. Mint mondta, a törvényi kötelezettség által is előírt közmeghallgatást annak ellenére is értékesnek tartja, hogy releváns információ nem érkezett, vagy olyan közérdekű bejelentés, amelynek nyomán azonnali intézkedésre lett volna szükség. Az utak, járdák javítása mindig aktuális téma, a következő évben a visszavezetett képviselői keretek, valamint a költségvetés általános „kátyúalapja” javíthat a helyzeten – mondta. Jelezte, hogy az átmeneti költségvetést elfogadta a testület.

Néhány költség emelkedett, az önkormányzati lakásoknál hatszázalékos bérleti díjemelést állapítottak meg, azonban ezek a bérleti díjak a piaci ár mindössze 10-15 százaléka. A temetési díjaknál a hűtőház bérleti díja napi négyszáz forintról ezer forintra változott. A nem közművel elszállítható szennyvízzel kapcsolatos költség a lakosság esetében nem változott, a cégeknél a szennyvíztárolóból történő ürítés esetén az alapdíj négy százalékkal csökken, az ürítési díj 29 százalékkal növeszik az árnyékszék esetében 10 százalékkal lesz több.

A további döntésekben a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola könyvtárát segítették beszerzési forrással, és határoztak arról is, hogy a következő év januárjában Paks kulturájáért kitüntetésben részesítik Péger József festő-képzőművészt.

Képünk: A Paks II. építésére érkezett, már itt dolgozó, többségében orosz munkavállalók lakótelepe a Zápor utcában, 2023. április 5-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2023. december 14., csütörtök 19:25. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap