PAKS-PRESS – Az országgyűlési imareggelekhez hasonlóan már közel egy esztendeje minden hónap harmadik csütörtökön imareggelt szervezünk, ahol a napi aktualitásokról is beszélünk – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt Tolna megyei elnöke Pakson, a Csengey Kulturális Központban tartott kihelyezett találkozón, csütörtökön.

Orbán Attila, a Paks-Press Hírügynökségnek adott tájékoztatása szerint az imareggeleken a megye minden részéből polgármesterek, jegyzők, lelkészek, üzletemberek vesznek részt.

– A felekezetközi szervezésben a lelkészek a háború szomszédságában élő országunkban közösen imádkoznak a békéért, az idegesség és aggodalom helyett Isten segítségét kérik – fogalmazott.

A keresztény emberek számára adott útmutatás szerint szükséges, hogy szenteljünk minden nap időt Istenre. Vannak olyan szokások, amelyek elmélyítik kapcsolatunkat Istennel, de – mint általában minden kapcsolat esetében – meggyengülhetnek, ha nem gyakorolják őket rendszeresen. Ha azt akarjuk, hogy Istennel való kapcsolatunk gazdagodjék, minden nap időt kell szánnunk arra, hogy beszélgessünk Istennel, ilyen az ima is. Orbán Attila szerint különösen fontos, hogy azok, akik résztvesznek a közéletben, társadalmi szerepvállalásuk okán lelkükben erősek legyenek.

Képünk: A Kereszténydemokrata Néppárt Tolna szervezetének kihelyezett ülésén tartott imareggel résztvevői, a Csengey Kulturális Központban, 2022. október 20-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2022. október 20. csütörtök 08:10. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap