PAKS-PRESS Paks/Maribor, 2025. július 31., csütörtök – A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendége-ként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így 2-1-es összesítéssel továbbjutott.
A Maribor az első félidőben ledolgozta ugyan a hátrányát, de a szünet után a zöld-fehérek egyenlítettek, és taktikusabb játékuknak köszönhetően megőrizték a szá-mukra kedvező eredményt. Bognár György vezetőedző együttese a Polisszja Zsitomir ellen játszik a harmadik fordulóban, miután az ukrán csapat 5-3-as összesí-téssel búcsúztatta az andorrai Santa Colomát.
A párharc első felvonására idegenben kerül sor augusztus 7-én, a visszavágót pedig augusztus 14-én vívja a Paks hazai pályán, a Fehérvári úti Stadionban.
Borítókép: Maribor, 2025. július 31., csütörtök – A paksi Tóth Barna (középen) a maribori M. Bamba és M. M’Bondo (b.-j) között a konferencialiga-selejtező második fordulójának második mérkőzésén a Ljudski Stadionban, 2025. július 31-én. A vendég Paks összesítésben 2 – 1-re nyert a szlovén együttes ellen. Gólszerzők: Papp, 57′ ill. Tshipamba 35′ Fotó: Paksi FC.
PAKS-PRESS 2025. július 31., csütörtök 22:26. +++