PAKS-PRESS – A Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola van talán a legnehezebb helyzetben, azt követően, hogy a gyermekek egészségének védelme érdekében a Kormány rendeletben szabályozta az eljárást azokkal a pedagógusokkal kapcsolatban, akik a számukra kötelezően elrendelt oltást nem veszik fel.

Mint ismert, a rendelet alapján január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesz az a foglalkoztatott, aki december 30-ig az oltást nem veszi fel – írta 2021. december 21-én a Kormány.hu oldal. Mint az a rendelet indoklásában olvasható, a pedagógusok oltása azért fontos, mert sok emberrel találkoznak, gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel. Az oltásuk a saját egészségük és mások védelme miatt is fontos.

Szerkesztőségünk közel egy hete tartó, folyamatos érdeklődésére ellenére sem kapott választ a Szekszárdi Tankerületi Központtól arra a kérdésre, hogy Pakson hány pedagógust érint a rendelet. Információink szerint Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola van talán a legnehezebb helyzetben, miután a rendelet következtében három pedagógust nélkülöz már közel két hete az intézmény. Három pedagógus pedig haladékot kapott. Úgy tudjuk, hogy más paksi iskolában korántsem ilyen súlyos a helyzet.

Mint azt Simon Péter intézményvezető megkeresésünkre hangsúlyozta, az iskola vezetése és pedagógusai mindent megtesznek azért, hogy a közel ötven diákot érintő helyzetben valamilyen megoldást találjon. A művészeti oktatás egy olyan szakma, ami a legnehezebben helyettesíthető más tanárokkal, és ezen a területen amúgy is, országosan is kevés a szakember.

Az igazgató szavai szerint valóban nem rózsás a helyzet, de a pedagógusok döntését tiszteletben tartja. Mint fogalmazott, január közepén nehéz helyettesítő tanárt találni, a szülőket írásban is tájékoztatták a kialakult helyzetről. Simon Péter eléggé szkeptikus a megoldást illetően és a tanárokat nem nagy reménnyel várják vissza: ha felvennék az oltást, azonnal visszatérhetnének. Azonban, akik a határidőig sem tették meg, nem valószínű, hogy utólag meggondolják magukat, annak ellenére, hogy fizetés és társadalombiztosítás nélkül vannak.

Az iskolában minden lehetőségre, minden megoldásra nyitottak, sőt a szülőkkel is együtt gondolkodva kívánnak úrrá lenni a helyzeten, valamennyi pedagógus az iskolában azon dolgozik, hogy mihamarabb megoldást találjanak – fogalmazott az ebben a helyzetben egyáltalán nem irigylésre méltó vezető.

A vonatkozó kormányrendelet azt is rögzíti, hogy emberi erőforrások minisztere – az Operatív Törzs javaslatának figyelembevételével – a foglalkoztatottat mentesítheti a fizetés nélkül szabadság alól.

Miniszteri határozat alapján a tanítási év biztonságos megszervezése érdekében az óraadók és a mesterpedagógusok heti óraszáma 20 órára emelhető, a 2022-es esztendőben ugyanakkor óraadóként csak oltott, vagy az oltás alól mentesítő orvosi szakvéleménnyel rendelkező személlyel létesíthető új jogviszony.

PAKS-PRESS 2022. január 12.. szerda

Share via
Copy link
Powered by Social Snap