A házasság mindenkor legyen közös ügy, közös szolgálat

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz, amely több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból. A házasság napja február 9-e volt.

A Zuschlag házaspár – Szabó Vilmos Béla esperes előtt mondták ki az egybehangzó igent a Paksi Evangélikus Templomban, 2020. szeptember 5-én.

Rend és elegancia, a harmónia minden külső kelléke egy feltűnő szépségű otthonban – ahol él a Zuschlag János vállakozó és Nepp Éva evangélikus lelkész, közös háztartásban. Nem elhamarkodott érzés, hogy ez belső indíttatásból érkezik. Közel másfél év eltelte után már lehet elegendő bátorság arra a kérdésre, hogy megbánták-e? Egyforma a tagadás: – Elég idősek voltunk akkor, amikor összekötöttük az életünket, de a pandémia is a segítségünkre volt – válaszol Éva, a hagyományos evangélikus megszólításban „nagytiszteletű asszony”, akin első látásra is észrevehető, hogy a házasságában nem viseli a méltóságot, egyenrangú partenere egy jómódú vállalkozónak, aki – nem mellesleg gondnoki tisztséget visel a paksi gyülekezetben. A járvány időszak úgy segítette őket, hogy többet tudtak együtt lenni, mert számos rendezvény elmaradt, több idő jutott egymásra – magyarázza Éva.

A több, mégha „igazolt” távollét a konfliktus forrása lehet, és előfordulhatnak nem várt helyzetek, amelyek átírhatják egy házaspár eltervezett közös programját. – Ehhez jóadag elfogadás kell a házastárs részéről – mondja János, hozzá teszi, ha csak tehetjük, napközben együtt ebédelünk. – Már itt lehetőség nyilik arra, hogy a délelőtt történéseiről beszéljünk, vagy napi dolgokról.

Az közös bennük, hogyha látják, hogy a másiknak gondja van, nem üldözik egymást, megvárják amíg elmondja, vagy csak szeliden kérdeznek. A finom rezdülések észrevétele, az oda, a másikra figyelő empátia a tartós, a mai divatos szóval, a fenntartható kapcsolat része. Észrevenni a másikat – napi része az életnek. – Érzem, hogy kiváncsi rám – fogalmaz János, és én, ha látom, hogy Évának gondja van, ha nem mondja rögtön, azt is hagyom. Vagy, ha Ő látja, hogy nekem van gondom, szeretem benne, hogy nem ront rám. – Az évek múltával ezt is megtanultam, sokat változtam én is ebben – teszi hozzá. Az is fontos, hogy hogyan és mikor kérdezünk – ha a másik valódi segítségére szeretnénk lenni.

Egy házasság általában – különösen ott, ahol keresetek aránya nem egyforma, nem egyenrangú felek közösségéről beszélhetünk, kialakul a szokásjog. A dominancia a tűrőképesség határát súrolja a rosszabbik esetben – de lehet építő jellegű is. A Zuschlag házaspárnál ez úgy van, hogy van, amiben az egyik, vagy a másik dönt más területen – mondja János, de elismeri, hogy a másfél éves házasságban ott vannak a tudatosság elemei is. – Fontos, hogy a gondolkodás egyirányú legyen. Példaként említi, hogy Évára hagyta, hogy milyen bútort vegyenek otthon a nappaliban, jóllehet a pénzügyi részt ő biztosította hozzá. – Korábban még jobban megtörtént, hogy nem tudtam elengedni, amit szerettem volna, mára ez már megváltozott. – Éva vásárol, amit vesz, rendez, elfogadom, ez is része az összecsiszolódásnak – teszi hozzá.

Szerencsés a házapár azért is, mert Éva munkaterületén vannak kapcsolódási pontok. János a felügyelő bizottság elnökéből gondnok lett, miután a házasság összeférhetetlenséget hozott létre: a gondnokkal státuszt cseréltek. – A lelkész a lelki dolgokkal, én meg a világi dolgokkal foglalkozom, magyarázza. A hit erőt jelent a házasságban – vallják, megerősítő szál, ha elmegyünk másutt egy istentiszteletre, együtt veszünk Úrvacsorát.

Azért persze soha sincs csak tiszta harmónia, bármennyire is törekszik erre bárki is egy kapcsolatban. A kapcsolat egyszerre a konfliktus, a szeretet, a szenvedély, a megértés és az ellentmondások dialektikája. Ez náluk sincsen másképpen. A szex is beletartozik ebbe a struktúrába, erről szemérmesen nem kérdezem őket – mégis csak az egyház emberei. Az már inkább beszédes, amikor a megbocsájtásról beszélünk. Vannak vétkek, amik nehezen bocsájthatók meg, jó, mondjuk ki, a szót, félrelépés. János úgy válaszol – nyilván a biztonság és a fogadott hűségeskű tudatában -, hogy „nem kell nekem tudni mindenről” és elhangzik a panel, „ez a jó házasság titka”. Éva szerint az „egyik szem nyitva, a másik csukva van”. Majd elneveti magát: a megbocsájtás is egy idő után működne…

„Et dimitte nobis debita nostra sicut et nos dimittimus debitoribus nostris” – ahogy az ősi, az Úrtól tanult imádság részeként immár sok-sok évtizede magyarul is elmondjuk, minden istentisztelet alkalmával. Persze, ez sok minden másra is vonatkozik. De a súlyossabbakat csak egy idő után…

A jővőképről kérdezem őket, János azt szeretné, hogy Évának több szabadideje lenne, hogy még többet legyenek együtt – kiránduljak, menjenek, egymásra figyelve éljék az életüket. Éva jövőképe a gyülekezet további építése, amelyben férje mindennapi támogatását érezze. Másfél éves házasság után a jövőképet idézve, nem is olyan nagy, kölcsönösen megérthető kívánság.

Búcsuzáskor megiszom a teámat, amivel Éva, talán nem is a vendégnek kijáró udvariassággal kínált, hanem szolgálattal, szeretettel. Az én hivatásom a szolgálat – mondta még a beszélgetésünk elején. Ezzel az egy szóval fogalmazta meg a mindenkori emberi – házastársi kapcsolatok lényegét. 

PAKS-PRESS 2022. február 10., csütörtök 19:40.