PAKS-PRESS – A már meglévő és a tervezett napelemparkok, valamint a paksi atomerőmű termelésével Magyarország elektromos áramot exportálhat a jelenlegi importfüggőség helyett – mondta az energiaügyi miniszter kedden, az energetikai fórumsorozat kisvárdai állomásán.
Lantos Csaba kifejtette: Magyarország még árambehozatalra szorul, a felhasznált villamos energia 25-26 százaléka import. Nagyon erőteljesen bővült ugyanakkor az elmúlt néhány évben a hazai napelempark, a legfrissebb adatok szerint már 6100 megawatt teljesítményű napelempark létesült, ennek mintegy 60 százaléka ipari, 40 százaléka háztartási – mutatott rá. Hozzátette: napos idő esetén ezek a létesítmények biztosítani tudják az ország teljes áramfogyasztását, míg korábban sosem fordult elő, hogy Magyarország képes volt előállítani a saját áramszükségletét.
A meglévő napelempark mellett még 5500 megawattnyi ipari méretű létesítményre kértek engedélyt, így a várakozások szerint 5-6 éven belül 12 ezer megawatt teljesítményű napelempark lesz az országban, ami meghaladja a hazai áramfogyasztási igényt. Ha az új paksi blokkok üzembe állnak, illetve a jelenlegi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítják, Magyarország nettó exportőr lehet – emelte ki a miniszter.
Jelezte ugyanakkor, hogy az esti-éjszakai időszakban is szükség van áramra, emellett a téli-nyári szezonális ingadozást is kezelni kell. – Ebben lesz fontos szerepe az energiatárolóknak, ami új korszakot jelent majd – fogalmazott.
Lantos Csaba hangsúlyozta: a magyar energiapolitika fontos törekvése az ország energiaszuverenitásának erősítése.
A miniszter ismertette, hogy Magyarország 2010 óta jelentősen fejlesztette energetikai infrastruktúráját. Míg 2010-ben két földgázbetáplálási pont volt Magyarországon, ma a hét szomszédos országból hattal van nagy áteresztő-képességű, általában kétirányú összeköttetés – mondta.
Különösen fontosnak nevezte, hogy Magyarországnak öt nagy földgáztárolója van, amelyekben összesen 6,5 milliárd köbméter földgáz tárolható, és a téli szezonra úgy készültek, hogy ezek teljesen fel voltak töltve. Az ország fogyasztása 8,5 milliárd köbméter, és tavaly növelték a belföldi kitermelést is, így szinte import nélkül is el lehet látni az országot – közölte.
Lantos Csaba elmondta: a közeljövőben két energia-korszerűsítési pályázatot is kiírnak majd. Az egyiket kifejezetten az 1945 és 1990 között épült családi házakra, „Kádár-kockákra”, ezek szigetelésére, nyílászáróik cseréjére és fűtésrendszerük korszerűsítésére. Emellett középületekre is kiírnak majd hasonló célok megvalósítására pályázatot – hívta fel a figyelmet.
Képünk: Lantos Csaba energiaügyi miniszter beszédet mond az Energiaügyi Minisztérium energetikai fórumsorozatának kisvárdai állomásán a polgármesteri hivatal dísztermében 2024. március 26-án. (mti)
PAKS-PRESS 2024. március 26., kedd, 16:50. +++