PAKS-PRESS – Magyarország elkötelezett a radioaktív hulladékok biztonságos kezelése mellett és egyben lehetőséget lát a hazai gyakorlat továbbfejlesztésére – áll az Országos Atomenergia Hivatalnak, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői csoportja vizsgálati eredményeiről szóló, nem hivatalos fordításban közzétett megállapításában.

Azt írták: a NAÜ szakértői csoportja arra a megállapításra jutott, hogy Magyarország elkötelezett a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok biztonságos és hatékony kezelése mellett, és egyben megjelölte a továbbfejleszthető területeket.

Az ARTEMIS (Integrated Review Service for Radioactive Waste and Spent Fuel Management, Decommissioning and Remediation) szakértői csoport március 29-én fejezte be tíznapos magyarországi küldetését. A misszió Magyarország Kormányának kérésére érkezett, a dán, finn, francia, litván és svéd szakértőkből, valamint a NAÜ három munkatársából álló csoport megbeszéléseket folytatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (RHK Kft.), a Paksi Atomerőmű, valamint az OAH tisztviselőivel Budapesten, az OAH székházában.

A megállapítások között szerepel, hogy a radioaktív hulladékokat és a kiégett fűtőelemeket a RHK Kft. kezeli, a paksi atomerőmű kiégett fűtőelemeit a reaktorok melletti pihentető-medencékben és a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában tárolják.

A paksi atomerőmű négy reaktorának jövőbeni leállítására és leszerelésére való felkészülés jegyében egy nagyon kis aktivitású hulladékok elhelyezésére szolgáló tároló létesítése szerepel a tervek között.

Magyarországon folyamatban van a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezését szolgáló mélységi geológiai tároló létesítésének előkészítése. Az ARTEMIS szakértői csoport külön kiemelte, hogy Magyarország átfogó, kiterjedt és jól működő rendszert dolgozott ki és működtet a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok biztonságos és hatékony kezelésének fenntartására és annak továbbfejlesztésére.

Mint fogalmaznak, jó gyakorlatot is azonosított az ARTEMIS szakértői csoport, elismerve a kis és közepes aktivitású hulladékok végső elhelyezésére szolgáló tárolók biztonságának növelése terén mutatott teljesítményt. Az RHK Kft. által elhatározott és elindított biztonságnövelő program a már működő püspökszilágyi létesítmény esetében a különböző lehetőségek átfogó összehasonlításán alapul a hosszú távú biztonság, valamint a munkavállalókat és a lakosságot érintő radiológiai kockázatok értékelése tekintetében.

Anna Clark, a NAÜ Hulladék- és Környezetbiztonsági részlegének vezetője elmondta: „Magyarország példamutató módon állt hozzá a felülvizsgálati misszióhoz. Az információk kiváló előkészítése és bemutatása nyílt és eredményes megbeszéléseket tett lehetővé. Meggyőződésünk, hogy az ARTEMIS-misszió megállapításai hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország továbbfejlessze a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok biztonságos és hatékony kezelését” – mondta Clark.

Mindemellett a csoport javaslatokat és ajánlásokat fogalmazott meg. Ezek között szerepel például, hogy az OAH-nak ki kell dolgoznia és hatályba kell léptetnie a nagyon kis aktivitású hulladékok kezelésére és elhelyezésére vonatkozó jogszabályi követelményeket.

– A misszió végleges jelentését várhatóan két hónapon belül kapja meg a Kormány – közölték.

Képünk: a radioaktív hulladékokat és a kiégett fűtőelemeket a RHK Kft. kezeli, a paksi atomerőmű kiégett fűtőelemeit a reaktorok melletti pihentető-medencékben és a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában tárolják. PAKS-PRESS/Archív/Kiss G. Péter.

 PAKS-PRESS 2022. április 5., kedd 14:30. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap