PAKS-PRESS – Ha jövőre sikerül elkezdeni az építkezést, az atomerőmű reálisan 2032 táján működni tud, Magyarország nem fogad el Oroszország elleni, a nukleáris energiára vonatkozó EU-s szankciót – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Szekszárdon.
Gulyás Gergely a Mathias Corvinus Collegium által rendezett beszélgetésen hozzátette: Nehézség, hogy a beszállítók között lévő amerikai és német cégek továbbra is szeretnének részt venni a paksi bővítésben, de ehhez az adott állam engedélye kell; „meglátjuk, hogy a Siemens megkapja-e ezt”. Azt is közölte, hogy a Siemens „nem nélkülözhetetlen”, három-négy, nyugat-európai cég is át tudja venni a szerepét.
Pillanatnyilag az Európai Uniónak nincs alternatívája – a Miniszterelnökséget vezető miniszter erről is beszélt. Hozzátette: ez nem az EU-nak a magyar GDP-hez való, 1,4 százalékos hozzájárulása miatt van így, hanem azért, mert Magyarország az egységes uniós, schengeni térség része, és a közös piac a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen. A világgazdasági versenyben az európai országok együttműködés nélkül rosszabb esélyekkel vennének részt – mondta.
Azt is megjegyezte: az ország hosszú ideig nagyon jól meglenne európai uniós pénzek nélkül is, tévedés, hogy ezen múlik az ország boldogulása, „de a célunk az, hogy minden uniós forrást megszerezzünk”.
A V4-ek együttműködésére vonatkozó kérdésre kifejtette: Magyarország a lengyelekkel abban nem értett egyet, hogy Oroszország jelent-e fenyegetést a NATO-tagállamokra. „Ha a lengyeleken múlna, a lehető legnagyobb hévvel kellene részt venni abban a konfliktusban, amelyet jó távol tartani magunktól” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a lengyelekkel való együttműködés az Európai Unión belül jó, csak „kevésbé látványos”.
Azt mondta, Szlovákia és Lengyelország is választás előtt áll. „A helyzet nem olyan jó, mint néhány évvel ezelőtt volt, de a ha két országban lezajlik a választás, és ha a háborúnak vége lesz, az önmagában is javítani fogja a V4-ek együttműködését” – mondta.
További kérdésre válaszolva közölte: az energiaárak emelkedése mindenre kihat, és Magyarország energiafüggősége lényegesen nagyobb, mint Európa legtöbb országáé. A földgázt 85 százalékban ma is Oroszországból kapjuk, és a kőolaj terén sem sokkal jobb az arány. Az orosz gáz és kőolaj ára világpiaci szintű, ami „az egekben van”, ezért az infláció is nagyobb. Az infláció okaként említette a forint árfolyamgyengülését, amit „sikerült valamelyest megfordítani”.
Az oktatást érintő kérdésre úgy fogalmazott: méltánytalanul alacsony a pedagógusok bére. Hozzátette: a magyar kormánynak az EU-val kötött megállapodása azt szavatolja, hogy „2025. január 1-én egy pedagógus bére átlagosan bruttó 800 ezer forint lesz, és két évre rá az egymillió forintot is el fogja érni”. Ehhez ez az európai uniós pénzek visszatartásának meg kellene szűnnie, ez március végén megtörténhet – mondta. A pedagógus szakszervezetek által támogatott politikai erők mindent megtesznek azért, hogy a tanárok ne kaphassák meg az országnak és nekik járó pénzeket.
A miniszter kitért arra is, hogy amennyiben rendelkezésre állnak uniós források, jó esély van arra, hogy 2024-től a Modern Városok Programban folytatódjanak a leállított fejlesztések, és újabbak is indulhatnak.
Kérdésre válaszolva kifejtette: ha Ukrajna nem változtat a magyar nyelvet visszaszorító nyelv- és oktatási törvényen, nem csak a NATO, hanem Európai Unió felé sincs számára út.
Jó hír, hogy kedden egy olyan kezdeményezés érkezett, amely szerint Ukrajna hajlandó kétoldalúan megállapodni a törvények változtatásáról – fogalmazott Gulyás Gergely.
Képünk: – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által rendezett beszélgetésen, szekszárdi vármegyeháza dísztermében 2023. február 9-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++
PAKS-PRESS 2023. február 9., csütörtök 21:50. +++