PAKS-PRESS – Az idén is várják a pályázatokat, a részletek megtalálhatók a város hivatalos honlapján, de papírban is elérhető az intézményekben – hangzott el a Városházán tartott sajtótájékoztatón, kedden.  

Dávid József, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy a beadás határideje 2025. szeptember 12., péntek 12 óra. A leadás helye a Polgármesteri Hivatal titkársága. A díjak átadása október 23-án, a városi ünnepségen lesz.

Az elnök kérte, hogy minél több pályázatot adjanak be, azok jelentkezhetnek, akik az általános iskola ötödik osztályába járnak, a korhatár a diploma megszerzéséig tart. Várják a pályázatokat Paksról, a paksi oktatási intézményekből, tanároktól, intézményvezetőktől, kiemelkedő tehetséggondozóktól, és szakami szakmai teljesítménnyel rendelkezőktől, első helyzésekkel bíró fiatalokról. – Adhatnak be tanulmányi ösztöndíjra pályázatot, de a 4,5 tanulmányi átlag szintet jelent – húzta alá Dávid József.  

A kuratórium elnöke kérdésre válaszolva elmondta, jólbehatárolt eredmények limitálják a kitüntettek számát. Hozzátette, a központi szervezésű országos tanulmányi versenyek első 15 helyezettje valamelyikéből lehet díjazott, vagy a nem központi szervezésű tanulmányi versenyek első helyezettje kaphat díjat. Tizenöt – és harminc között érkezik az utóbbi időkben pályázat, általában 15 dijazott van, a kategóriák nem változtak, többek között sport, zene, irodalom, valamennyi művészeti ágban lehet pályázni, és kiemelkedő értéket jelent a tehetséggondozás. Felidézte, hogy tavaly tizenketten kaptak elismerést, az alapítvány ösztönzően hat, a legnagyobb az az, elismerés, amelyet a nyilvánosság övez.

Mint az a tájékoztatón elhangzott, az alapítók, az önkormányzat és a paksi atomerőmű a betett pénzek kamataiból fizetik a díjakat, az alaptőkéhez nem nyúlnak, az elmúlt évekhez hasonlóan inflációt követően adnak pénzösszegeket.

Dávid József köszöntetet mondott a tájékoztatón Hajdú János korábbi polgármesternek, amiért tavaly jelentős összeggel támogatta az Alapítványt. Hozzátette, a teljes adományt a díjakra fordítják.  

Borítókép: Paks, 2025. május 27. – Dávid József, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszél a Polgármesti Hivatalban tartott sajtótájékoztatóján, 2025. május 27-én. A pályázat elérhető a város honlapján. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

https://paks.hu/informaciok/lakossagi-palyazatok/

PAKS-PRESS 2025. május 27., kedd 10:56. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap