PAKS-PRESS – Megjelent a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány 2024. évi pályázati felhívása – erre hívta fel a diákok, tanárok, szülők, oktatási intézményvezetők figyelmét Dávid József, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának elnöke egy Városházán tartott tájékoztatón, szerdán. 

Elmondta: a pályázati kiírás részletei a paks.hu oldalon valamint papíron is elérhetők az oktatási és kulturális intézményekben. Hozzátette: a beadási határidő 2024. szeptember 13., péntek 12. óra. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal titkárságán kell leadni, a díjakat Csengey Kulturális Központban, az október 23-án tartadó városi ünnepségen adják majd át az arra érdemeseknek.

Kérdésre válaszolva Dávid József felidézte, hogy az atomerőmű és az önkormányzat közös alapítványa évről-évre népszerű, tavaly 25 pályázatből tizenkilencet, számos kategóriában díjazott a zsűri.

A kuratórium elnöke 2008-ban csatlakozott a szervezethez, az elnöki tisztet 2012-ben örökölte meg Juhász Sándortól. 2014-ben, a díjak rangjának megőrzése érdekében szigorítottak a pályázati feltételeken: a megyei, regionális és a nem központi szervezésű országos tanulmányi versenyeken korábban az első három helyzett lehetett díjazott, ezt követően csak az első helyen végzettek pályázatát fogadták el. A sportban az országos szakszövetségek illetve a Magyar Diáksport Szövetség által kiiírt versenyeredmények első három helyezettjeinek pályázatát várták.

Az általános iskola ötödik osztályától az első diploma megszerzéséig tartó életszakaszban adhatók be a pályázatok.

– Az alapítvány elismeri a tanárok tehetséggondozó munkáját, a pedagógus ajánlását az intézményvezetők adják – ismertette.

A kuratórium elnöke kitért arra is, hogy „teheséges fiatalok korábban és most is voltak, vannak, az eltelt tíz évben tovább emelkedett a pályázat erkölcsi értéke.”

„A tudásszint követelmények erősebbek lettek, a paksi iskolák anyagi helyzete javult, a korszerű eszközök felhasználása a korszerű tudás elsajátításában kiemelkedő jelentőségű” – fogalmazott Dávid József.  

– „Akik jó szakmával rendelkeznek, ők könnyen elhelyezkednek a munkaerőpaicon és ez itt, ezen a pályázaton már többnyire előrevetíthetik jövőt” – erősítette meg az elnök.

Képünk: Dávid József a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszél a Városházán tartott tájékoztatón, 2024. június 5-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. 

PAKS-PRESS 2024. június 5., szerda 14:00. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap