PAKS-PRESS – Szabó Péter polgármester a Paks-Press Hírügynökségtől az alábbi közlemény kiadását kérte:  

—————–

Közlemény – Tudomásomra jutott, hogy Heringes Anita, Paks megválasztott polgármestere, arra kéri a Fidesz-KDNP képviselőit is, hogy együtt írják alá a PDF képviselőivel, azt a kezdeményezést, amelyet azért indított, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr előtt érveljen a kormánydöntéssel kapcsolatban és elmondja nem értenek egyet azzal.

Képviselő asszonyt arra kérem, tekintse át újfent tárgyilagosan a költségvetést, a város működését nem fenyegeti veszély, még az adóelvonás miatt sem. Hét évig vezettem Paksot, tudom mikor van vészhelyzetben egy költségvetés, nyugodt szívvel kijelentem, most nincs. Mint azt korábban is leírtam, a vármegyei önkormányzatnál 11 milliárd forint van előirányozva Paks város fejlesztésére.

Ugyanakkor felhívnám figyelmét, ennek van egy eljárási rendje. Jelenleg Ön hivatalosan még Paks város önkormányzatának képviselője. Emlékeztetném, hogy érdemes lenne felvennie a kapcsolatot a térség országgyűlési képviselőjével, aki ismeri a hivatalos rendet ezekben az ügyekben. Véleményem szerint az Ő feladata is, hogy eljárjon az ügyben.

Ezúton én is nyomatékosan kérem térségünk országgyűlési képviselőjét, hogy tegyen meg mindent, amit lehetőségei engednek azért, hogy ez a város továbbra is egy jómódú város maradhasson, ahogy kampányomban is mondtam, a jövő városát szeretnénk építeni Pakson.

A kormányrendelet kapcsán fontosnak tartom még megjegyezni, hogy az éremnek két oldala van. Az egyik a paksi nézőpont, amivel azonosulok, amely szerint nem örülök, hogy Paks elveszíti az erőműből származó adóbevételeit. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem drámai a helyzet, a város költségvetésének tekintetében, hiszen a város jelenleg több milliárd forint tartalékkal rendelkezik.

Büszke vagyok arra, hogy így adom át a várost.

A másik pedig a kormány nézőpontja. Ne felejtsük el, a kormány nem egy településben, hanem térségben, vármegyékben és egy országban gondolkodik. Ha innen nézzük, akkor a kormánynak azt kellett mérlegelnie, hogy az a pénz, ami befolyik a kasszába, hogyan hasznosul a legjobban mindenki szempontjából.

Ezeket javaslom, tartsa szem előtt képviselő asszony az érvei felsorakoztatásánál.

Szabó Péter polgármester 

PAKS-PRESS 2024. augusztus 12., hétfő 10:15. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap