A segédépületek kivitelezése és a főépület létesítésének engedélyezése zajlik a Paks II. projektben. Süli János miniszter a TelePaks adásában beszélt arról, hogy a hatóság által kért adatszolgáltatáson dolgoznak a szakemberek.

A létesítési engedélyezés eljárása az engedélykérelem Országos Atomenergia Hivatalnak történő benyújtásával indult.  A több százezer oldalnyi anyagot 2020. június 30-án nyújtotta be a Paks II. Zrt. az OAH-nak, amely a rendelkezésre álló 15 hónap lejártával hiánypótlást rendelt el.

– Ahogy a hatóság is jelezte, a dokumentáció rendkívül alapos volt. Ugyanakkor azért, hogy meg tudjon győződni valamennyi követelmény maradéktalan teljesüléséről, néhány területen további értékelés, elemzés elvégzését látta szükségesnek.

Ennek eredményeként még jobb terv fog engedélyezésre kerülni, ez alapján még jobb erőművet tudunk építeni, majd üzemeltetni legalább hatvan éven keresztül. Ez a cél vezet bennünket – fejtette ki a TelePaks Televízió közéleti magazinműsorában Süli János.

– Biztosak lehetünk abban, hogy az engedély szakmailag alátámasztott, biztos alapokon álló dokumentum lesz – fűzte hozzá a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Ezzel párhuzamosan az orosz és magyar fél szakemberei a további engedélyekkel kapcsolatos munkát végzik. – Ezen engedélyek birtokában a főépület kivitelezési fázisába léphetünk. A segédépületek kivitelezése zajlik, aki elmegy a 6-os úton, láthatja az üzemcsarnokok acélszerkezetét, az irodaépületeket, köztük azt a konténer-irodaépületet, amibe már beköltöztek a Paks II. mérnökei, hogy onnan irányíthassák a telephelyi munkálatokat. 

Öt komplexumban összesen 18 épület vagy építmény létesítése halad folyamatosan – részletezte a miniszter. – Mindnyájan azon dolgozunk, hogy 2029-ben, illetve 2030-ban megkezdhessék kereskedelmi üzemüket a blokkok – húzta alá.

Süli János megerősítette, hogy készülnek a hosszú gyártási idejű berendezések – a reaktortartály, a zónaolvadék-csapda – engedélyezési dokumentációi is, a projekt megkapta a fizikai védelmi és a katasztrófavédelmi engedélyt, valamint a résfal és a talajmegerősítés tesztek munkálataira, illetve a mínusz öt méteres szint feletti talaj kiemelésére vonatkozó engedélyt.

A miniszter elmondta, hogy a kitermelt földet az üzemi területen és a Duna, illetve 6-os főút közötti szomszédos területeken fogják deponálni, a szállítással nem terhelik a környékbeli utakat.

Fotó: készülnek az építési-szerelési bázis épületei (PAKS II.) +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap