A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója

Gazdaság – Bűnügy – Szociálpolitika – Itthon

NAV: több mint 5,3 milliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le

PAKS-PRESS 2021. november 10.  –  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötőnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot – mondta a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Drabos Imre alezredes hozzátette, hogy mindez a költségvetésnek áfa és jövedéki adónemben 3,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott. – A Magyarországon eddig példátlan értékű fogás után négyen már letartóztatásban vannak – jegyezte meg. Az alezredes elmondta, október 11-én délután a bevetési igazgatóság járőrei egy bárka kipakolását ellenőrizték az egyik Tolna megyei kikötőben. A hajó rakománya az okiratok szerint ezer tonna étkezési só volt.

Mint azt már 2021. október 18-án megírtuk, Obozrevatel nevű ukrán internetes portál közölte először, hogy Pakson vették őrizetbe az ukrajnai Izmail városból érkezett cigarettával megrakott, az uszályhoz tartozó csempészeket. Közlésük szerint a csempészett cigarettákat sócsomagok közé rejtették, az uszály az Artyomsol vállalat rakományával Izmailból Budapestre érkezett. Csepelről egy daru meghibásodása miatt az uszályt Paksra küldték. A hatósági ellenőrzés során az egyik bála megsérült és a cigarettás csomagok ekkor buktak ki. +++

Az egész nemzetért végzik a munkájukat a szociális területen dolgozók

PAKS-PRESS 2021. november 10.  Mindazt a munkát, amit a gondoskodás területén végeznek a szociális munkások, a közösségünkért, falvainkért, városainkért, illetve az egész nemzet építéséért teszik – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a szociális munka napja alkalmából tartott ünnepségen szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán. Fülöp Attila az eseményen hangsúlyozta, ha nem lenne ez a gondoskodáspolitika, akkor a közösséget sem tudnák egyszerűen építeni például a hajléktalanellátásban, az idős-gondozásban, a gyermekvédelemben vagy a pszichiátriai intézetekben dolgozók munkája nélkül.

Emlékeztetett, az Országgyűlés 2017-ben nyilvánította munkaszüneti napnak november 12-ét, a szociális munka napját. Fülöp Attila szavai szerint az elmúlt másfél év koronavírus-járványa megmutatta, hogy az anyagi biztonság nem jelent szociális biztonságot, ha nincs mögötte segítő kéz; a jövő évi bérfejlesztéssel az elmúlt három kormányzati ciklust tekintve mintegy 170 százalékkal emelkedik az átlagbér nagysága a szociális szférában.

Mint ismeretes, a paksi önkormányzat Segítő kéz kitüntetést adományozott 2021-ben Grószné Hoós Katalinnak, a Paksi Bóbita Bölcsőde kisgyermeknevelőjének. A kitüntetést a polgármester előterjesztésére a képviselő-testület adományozza. +++

November 15-én kezdődik az egyéni gazdaságok összeírása

PAKS-PRESS 2021. november 10.  – Az ország 354 településén, mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg november 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók november 25-ig online, azt követően pedig december 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén november 15. és december 15. között hajtja végre éven belüli második, rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára, valamint a kapott adatok felhasználásával a KSH eleget tesz az Európai Unió felé teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségének. A felvétel eredményei a termelők érdekeit szolgáló szakpolitikai döntéshozókat, a támogatási rendszerek megalapozását segítik. +++

Megkezdődött a tamási termálfürdő helyreállítása

PAKS-PRESS 2021. november 10.  –  A létesítmény fontos a településnek és az egész régiónak elsősorban turisztikai szempontból, éppen ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy az eredeti állapot helyre álljon – közölte Süli János miniszter, országgyűlési képviselő közösségi oldalára feltett videóüzenetében. Az MTI beszámolója szerint megkezdődött a tamási termálfürdő helyreállítása, azután, hogy november 1-jén leégett a létesítmény tetejének egy része. Elkezdték a romok eltakarítását, és állványokat építenek, hogy a tartószerkezet esetleges károsodását megvizsgálhassák. A létesítmény határozatlan ideig zárva tart; a fejlesztési vezető szerint nem zárható ki, hogy néhány hét múlva kinyitják azokat a részeket, amelyek sértetlenül maradtak. A létesítményt évente több mint százezer vendég keresi fel. +++

 

Elmarad a márton-napi újboráldás

PAKS-PRESS 2021. november 10.  – A Paks, Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete felelős mérlegelést követően döntött arról, hogy a fokozódó fertőzésveszély miatt, a további megbetegedések csökkentése érdekében a 2021. november 13-ára meghirdetett Márton napi újboráldás eseményét nem tartja meg – közölte a Polgármesteri Hivatal. +++

Elkészült a Vácika utcai ivóvíz és szennyvízcsatorna beruházás

PAKS-PRESS 2021. november 10.  – Elkészült Pakson a Vácika utca déli tömbjében az ivóvízvezeték és szennyvízcsatorna kiépítés. A vállalkozói díj összege: nettó 27.352.968,- forint volt.  A beruházás keretében 20 ingatlan ivóvízellátása és szennyvíz elvezetése valósult meg. A beruházás keretében kb. 380 m ivóvízvezeték, illetve kb. 310 m szennyvízcsatorna épült. A műszaki átadás-átvételi eljárás befejezésének időpontja: 2021. november 10. A műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően a közművek, illetve az út(terület) térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról külön megállapodások születnek, amelyek aláírását követően kerülnek a megépített közművek, illetve az út területek az önkormányzat tulajdonába. +++

Több mint száz migráns szállított egy kamionban egy moldáv sofőr, Dunaföldváron fogták el őket a rendőrök

PAKS-PRESS 2021. november 10.  – A Készenléti Rendőrség (KR) Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztályának jelzése alapján a KR Köztársasági Elnöki Őrség munkatársai 2021. november 10-én 11 óra 50 perckor a dunaföldvári Beszédes József hídról vezettek ki a Vak Bottyán térre egy román rendszámú kamiont. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tehergépkocsit vezető 22 éves moldáv férfi a raktérben 103 illegális migránst szállított – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, szerdán. Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz. A sofőr ellen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást. +++

Képünk: Időjárás – belváros

(PAKS-PRESS) Paks, 2021. november 10., szerda – Tartós köd Paks belvárosában, 2021. november 10-én. (Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) 

 

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/POLICE.hu

PAKS-PRESS 2021. november 10., szerda 19.00. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap