Összefoglaló, 2021. november 29.

 

A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója

Atomenergia

Süli János: hamis állítás, hogy a lakosságot eladósítjuk, titkolózás sincsen

PAKS-PRESS 2021. november 29.  – Keresztes László Lóránt (LMP) arról kérdezte az erőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztert, „miért titkolózik a kormány Paks II. ügyében”. Felvetette, egyetlen érintett sem nyilatkozott arról, miért nem kapta meg a szükséges hatósági engedélyeket a létesítmény, ahogy azt sem közölték, mi az a félszáz nyitott kérdés, ami ezt indokolta, illetve szerepelnek-e köztük egyebek mellett a földrengés- vagy hűtésbiztonsággal kapcsolatos témák. Süli János tárca nélküli miniszter válaszában kiemelte: a hatóság hiánypótlást rendelt el, mert az összesen 410 ezer oldalas dokumentumra átlagosan 800 oldalanként tett egy észrevételt. Megemlítette: minden kérdésre tudnak megnyugtató választ adni, nincs titok, a képviselő által felvetett problémákat pedig már a létesítési engedély kiadása során, 2017-ben tisztázták. Az interpelláló nem fogadta el a választ. +++

Lezajlott a Paksi Atomerőmű fizikai védelmi gyakorlata

PAKS-PRESS 2021. november 29.  – Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2021. november 24-én megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát a hatóságok felügyelete mellett, a járványügyi szabályok maradéktalan betartásával – közölte az Országos Atomenergia Hivatal, hétfőn. A honlapján a nukleáris hatóság at irta: a hatályos szabályozás értelmében megtartott éves komplex gyakorlat keretén belül a Paksi Atomerőmű tesztelte a fizikai védelmi rendszereinek és eljárásainak működőképességét. A résztvevőknek, akik az atomerőmű személyzetén kívül a területi rendvédelmi szervek képviselői voltak, a gyakorlat során erőszakos támadásokat kellett megállítaniuk és felszámolniuk. A kialakult járványügyi helyzet miatt a résztvevők és megfigyelők a pandémiás óvintézkedések betartásával vettek részt a gyakorlaton. +++

Koronavírus

Rogán Antal: több akcióhét is várható

PAKS-PRESS 2021. november 29.  – A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve „névre szóló” kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is. A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken – figyelmeztetett. +++

Önkormányzat

Karácsonyi ajándék nyugdíjasoknak – sajtótájékoztató

PAKS-PRESS 2021. november 29.  – Szabó Péter polgármester hivatalában tartott sajtótájékoztatón ismertette az ajándékozás részleteit, 2021. november 29-én. Elhangzott: eddig 538 kérelem érkezett be, az elbírálás folyamatos. Paks Város Önkormányzata az idei évben is karácsonyi csomaggal kedveskedik a városban élő, alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak. Egy korábban már ismeretetett felhívás alapján november 25-ig várták a a jelentkezést. A négyezer forint értékű csomagok kiszállítása december 1-jével megkezdődik, december 20-ig munkaidőben házhoz is szállítja a Polgármesteri Hivatal. A csomagok tartalmában a háztartás alapvető kellékeit, illatgyertyákat és édességeket helyeztek el. +++

 

Sport – Kosárlabda

PAKS-PRESS 2021. november 29.  – Petar Mijovic veszi át az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapatának irányítását. A 39 éves montenegrói szakember játékosként a Mornar Bar, az FMP Zeleznik Beograd és a Sremska Mitrovica csapatában szerepelt, edzői pályafutását 2002-ben kezdte meg a Mornar Basketnál. Nem csak klubcsapatoknál, hanem a nemzeti együttesnél is kivette a részét a munkából, 2007 és 2011 között utánpótlás válogatott edző, majd 2012 és 2014 között felnőtt válogatott másodedző volt. 

Petar Mijovic vasárnap este megérkezett Paksra, a hétfő délelőtti edzésen már a montenegrói mester irányította a csapatot. +++

 

Képünk: Megnyílt az adventi vásár az Atomtéren, 2021.november 28-án. (Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.)

 

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/ASE

PAKS-PRESS 2021. november 29., hétfő 18.55. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap