Politika

Ellenzék-előválasztás

PAKS-PRESS 2021. október 18.  – Az ellenzéki előválasztásról is szó volt napirend előtt az Országgyűlés hétfői ülésén. A DK-s Dobrev Klára gratulált Márky-Zay Péternek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének az ellenzéki előválasztáson elért sikeréhez és támogatásáról biztosította a kormányfőjelöltet. – A rengeteg munka és a megelőző évek munkája azt eredményezte, hogy a Demokratikus Koalíció megerősödve jött ki és az előválasztásból és az ellenzék legerősebb pártjaként folytatja a küzdelmet az Orbán-rendszer ellen – mondta.

Kocsis Máté (Fidesz) az ellenzéki előválasztást színjátéknak nevezve úgy értékelt: a baloldal szerint 6-700 ezer ember vett részt ebben, de azt elmulasztották elmondani, hogy kétszer ennyien írták már alá a kormánypártok petícióját, jelezve, hogy nem kíváncsiak a baloldalra. Azt javasolta az ellenzéknek, mielőtt eredményt hirdetnek, várják meg, amíg a Fidesz-KDNP is indul a választáson.

Úgy vélte, egy nagy győztese lett a színjátéknak: Gyurcsány Ferenc és a DK.  „Önök Gyurcsány Ferenctől eljutottak Gyurcsány Ferencig” – fogalmazott. +++

Ünnep-október 23.

Rendhagyó helyszínen rendezik meg az október 23-i ünnepséget

Rendhagyó helyszínen rendezik meg az idei október 23-i ünnepséget; Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál mondja el a rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét 15.30-kor – nyilatkozta a közmédiának Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Hozzátette: ehhez a rendezvényhez csatlakozik majd a Békemenet.

Pakson, délután három órakor Szabó Péter polgármester mond ünnepi beszédet, majd az 56’-os emlékű előtt a város politikai-társadalmi és közéleti személyiségei koszorúznak. Este hat órakor a Csengey Központban Süli János szól az ünneplőkhöz, majd kitüntetéseket adnak át. A zenés-irodalmi megemlékezést Szabó Péter pohárköszöntője követi. +++

Atomenergia

A lakosság és a gazdaság kiszolgálása olcsó árammal az ország érdeke

PAKS-PRESS 2021. október 18. – Ahhoz, hogy az előkészítés fázisából a kivitelezés fázisába előlépjünk, a független nukleáris hatóság kiegészítő kérdéseivel kapcsolatban arra törekszünk, hogy mihamarabb válaszokat adjunk – mondta a Paks II. beruházásért felelős miniszter egy paksi környezetvédelmi konferencián, hétfőn. Süli János a létesítési engedélyhez további hiánypótlást elrendelő, 2021. szeptember 30-án, az Országos Atomenergia Hivatal által elrendelt határozatára reagált.

Egyebek között elmondta: Pakson jelenleg a kiszolgáló egységek építése történik, szálloda és szerelőcsarnokok készülnek, az előzetes földmunkára már van engedély, úthálózat is épül Paks és a szomszédos megye területén. Összesen 330 kilométeres úthálózat épül ki, 60 kilométer teljesen új út készül el, a Kalocsa – Paks híd 2024-ra adják át, új bekötő út létesül Gerjen és Paks között.

Megjegyezte, hogy nem a bérekkel, hanem az energia alacsonyabb költségével kialakítható az ipar, gazdaság fenntartható versenyképessége, amely vonzó lehet a befektetők számára. +++

Rekordszámú érdeklődő a BME állásbörzéjén

PAKS-PRESS 2021. október 18.  – Gépész-, vegyész-, villamosmérnök-hallgatók sora kereste fel a Paks II. standját a BME jubileumi, ötvenedik állásbörzéjén. Más műszaki, illetve egyéb szakokon tanulók közül is sokan érdeklődtek a szakmai gyakorlati lehetőség, valamint a nyitott pozíciók iránt. A Paks II. Zrt. standja ezúttal talán minden eddiginél népszerűbb volt. – A BME-n szerzett tapasztalatok is alátámasztják, hogy perspektívát látnak a fiatalok a Paks II. projektben. A tervezett üzemidő hatvan év, teljes életpályájukat itt tölthetik azok, akik az atomenergia, a Paks II. projekt mellett teszik le a voksukat – összegzett Mittler István, a Társaság kommunikációs igazgatója. +++

Tér-Zene

Állami forrásból folytatódik a paksi program

PAKS-PRESS 2021. október 18.  – Dr. Fülöp Péter művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár és Szabó Péter polgármester a TérZene pályázat részleteiről tartott sajtótájékoztatót, 2021. október 18-án. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett TérZene program sikeres pályázatán az önkormányzat harminc alkalomra, hét –és fél millió forinthoz jutott. A program 2022. június 30-ig tart. +++

Híreink: PAKS-PRESS/MTI/MTVA

Képünk: Legyen szívügyünk a Föld – Környezetvédelmi konferencia Pakson

(PAKS-PRESS) Paks, 2021. október 18., hétfő – Szabó Péter polgármester felszólal a paksi környezetvédelmi konferencián az Erzsébet Nagy Szállodában, 2021. október 18-án.

(Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.) +++

 

PAKS-PRESS 2021. október 18., hétfő 18.50. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap