PAKS-PRESS – A paksi képviselőtestület elutasította Heringes Anita indítványát, amelyben összeférhetetlenségi és méltatlansági indítványt terjesztett elő Szabó Péter polgármester ellen. Az ellenzéki frakció vezetője a Tolna megyei Kormányhivatalhoz fordul.
Heringes Anita, az önkormányzat ellenzéki képviselőcsoportja, a Paksi Deák Ferenc Egyesület frakcióvezetője, a jogi –és ügyrendi bizottság elnöke, a sajtóval ismeretett álláspontja szerint törvényi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a háromezer fő feletti települések polgármestere felügyelő bizottságban díjazásban részesülhessen.
Szabó Péter a testületi ülést követően elmondta: a képviselőtestület zárt ülésen hozott döntése azt tartalmazza, hogy az összeférhetetlenségi és a méltatlansági indítványt elutasították, mert a felügyelő bizottsági tagságát megszüntette. Szavai szerint méltatlanságról akkor beszélhetnének az ellenzéki képviselők, ha eltitkolt volna bármit is. A március közepén lezajlott bizottsági ülésen már jelezte Szabó Péter, hogy a felügyelő bizottsági tagsága megszűnt. A métatlansági indítvány elfogadása a polgármester hivatali tisztségének megszűnésével járthatna.
Mint az korábbról ismeretes, nem ez az első kísérlet, hogy a polgármester ellen az ellenzéki frakció eljárást kezdeményez. Még 2020 szeptemberében hűtlen kezelést és hivatali visszaélést gyanítva feljelentést tettek a Paks és környéke hulladékszállítását végző Paksi Hulladékgazdálkodási (Phg) Nonprofit Kft. eladása miatt. A céggel kapcsolatos tartozás beszámítása jelentősen csökkentette a cég vélhető értékét, ezért a rendőrség elvetette a hűtlen és a hanyag kezelés, és a veszélyhelyzeti szabályokra hivatkozva – a hivatali visszaélés gyanúját is.
A testületi ülésen tárgyalt további napirendekről szólva Szabó Péter elmondta: a pályázati felhívás közzététele, majd a támogatás népszerű az iparosított technológiával épült lakóházak, és a családi házak tulajdonosi közösségében. Ennek megfelelően továbbra is pályázható az energia-megtakarítást elérő kérelmek, felújítások, korszerűsítések. Ezekre a célokra mintegy ötven millió forintot különítettek el a költségvetésben.
A város önkormányzata kitüntetés adományozásáról is döntött. Az eredeti előterjesztésben szerepelt környezetvédelmért elismerést nem adták ki. A város közbiztonságért Gasztner Róbert tűzoltó alezredes érdemelt kitüntetést, amelyet a tervek szerint májusban adnak át.
A központi orvosi ügyelet esetében a béreket tíz százalékkal emelik. A város támogatja az allergia-adrenalin injekciók beszerzését, de Szabó Péter megjegyezte, hogy az átfutási idő több lehet, mert az ehhez szükséges személyi feltételeket az iskolákban biztosítani kell.
PAKS-PRESS 2022. március 23., szerda 18:30. +++