(PAKS-PRESS) Paks, 2022. március 1., kedd – A paksi atomerőmű üzemanyag-utánpótlásának mihamarabbi alternatív kidolgozását javasolta Aszódi Attila a BME dékánja, kedden. Folyamatosan egyeztetnek az esetleges új hazai fenyegetettségekről és szükség esetén szigorító intézkedéseket és emelt szintű fizikai védelmet is elrendelhetnek a Paksi Atomerőműben.

A korábbi paksi kormánymegbízott és államtitkár a Paks FM Rádió „Élesztő” című műsorában azt mondta, jelenleg a kétéves üzemanyag tartalékkal rendelkező atomerőműnek egyelőre nincs más utánpótlása, abban az esetben, ha nem kapunk további üzemanyagot, ez komolyabb fejtörést okozhat.

Mint az korábbról ismeretes, az oroszok képesek gyártani a hosszabb, úgynevezett C-15-ös kazettákat, amelyek hosszabb élettartamú ciklust biztosítanak a korábbiaknál. – Azonban erről a háborús válságról egyelőre nem tudhatjuk meddig tart – jegyezte meg Aszódi Attila.

Az egyre erősödő uniós szankciókról sem tudható, milyen időtartamra szólnak. Az üzemanyag-kazetták tervezése és legyártása egy másik helyen, egy másik cégnél azonban nem kétéves folyamat.

Ezért érdemes lenne már most azon gondolkozni, hogy a paksi atomerőműnek a későbbiekben legyen választási lehetősége – hangzott el.

Folyamatosan egyeztetnek az esetleges új hazai fenyegetettségekről és szükség esetén szigorító intézkedéseket és emelt szintű fizikai védelmet is elrendelhetnek a Paksi Atomerőműben, nyilatkozta a hazai nukleáris létesítmények védelméért is felelős Országos Atomenergia Hivatal – írja a novekedes.hu. című portál.  

Az Atomenergia Hivatal WEB oldalán megjelent tájékoztatás szerint rendkívüli ülést tartott az ENSREG, az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja (ENSREG), amelyen a résztvevők az ukrán helyzetet értékelték. Mint írják, a videokonferencián részt vett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Szövetsége (WENRA), valamint az ukrán nukleáris hatóság is, amelynek képviselője tájékoztatást adott a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók aktuális biztonsági és védettségi helyzetéről. Az ülést követően az ENSREG közleményt adott ki, amely angol nyelven jelent meg, de a nem hivatalos magyar fordítás is olvasható.

Képünk: atomenergia – üzemanyagkazetta kínálat az Atomexpón, Moszkvában, 2016. május 31-én.   Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

 PAKS-PRESS 2022. március 1., kedd 10:20. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap